aktív

szerkesztés

Az első női győztestől a száguldó katamaránokig - a Kékszalag legjobbjai

Szerzők

  • Rutai Lili

2018. 07. 26. 11:54

50. alkalommal, július 26-án állnak rajthoz Balatonfüreden a Kékszalagon versenyző hajók. A jubileumi sportesemény alkalmából összegyűjtöttünk pár érdekességet.

Jelen pillanatban körülbelül 600 hajó legénysége kerüli meg a Balatont. A Kékszalagon vitorlázóknak Balatonfüredről elindulva kell megkerülniük a tavat, az óramutató járásával megegyező irányban. A 140-160 km-es táv az élmezőnynek tizenpár óra alatt megvan, de sokan csak másnap reggel, vagy még később futnak be a célba. Európa legrégebbi és leghosszabb vitorlás túraversenye idén 50 éves, ezt rengeteg különlegességgel, programmal és izgalmas eseménnyel ünnepli a Balaton. 


Egy verseny, melynek első díja a Balaton kék szalagja volna

"Egy 140-160 km-es navigációs verseny - a partok érintése nélkül - nagy figyelmet, hajós felkészültséget, vitorlázó tudást és egész embert kíván. Éppen ezekért a hajós erényekért óhajt a Hungária Yacht Club egy versenyt kiírni, melynek első díja a Balaton kék szalagja volna" - ezzel a szöveggel hirdették meg az első Kékszalagot 1934-ben, amely július 27-én kora reggel 21 hajó indult el Füredről. Ugron László, a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség akkori elnöke futott be abszolút győztesként. Ő később épített egy újabb Rabonbánt, mely 1969-ben szakította át a képzeletbeli kékszalagot. A hajó ekkor már Bujtor István tulajdonában volt. A legendás vitorlást napjainkban felújított állapotban lehet megcsodálni a füredi kikötőben.

Fotó: Bodnár Boglárka - MTI

Az első női győztes a „Tramival” szárnyaló Gordon Evelyn

A vitorlázás szinte teljesen férfiak uralta világ. Ugyan egyre több nőt találunk a fedélzeten, de a kormányosok száma elenyésző. A verseny történetének első női győztese Gordon Evelyn volt, aki a Tramontana "Trami" kormányosaként kétszer is, 1940-ben és 1942-ben elsőként hajózott be a célba. Róla díjat is neveztek el 2011-ben, amelyet a legjobb női kormányos kap az abszolút sorrend alapján. A Tramontana pedig a legtöbb Kékszalagot beszerző hajó lett, összesen nyolcszor nyertek vele Kékszalagot.

Aki szinte mindig nyer: Litkey Farkas. És a leggyorsabb: a Fifty Fifty. 

Fotó: Fifty Fifty

A legtöbb Kékszalag kupát birtokló vitorlázó Litkey Farkas, aki sorozatban kilencszer, összesen pedig 13-szor nyerte meg a versenyt, és idén is nagy reményekkel indul. A legjobb eredmény, már ami a gyorsaságot illeti, azonban nem az ő nevéhez fűződik: 2014-ben a Fifty Fifty nevű kéttestű, kétárbócos hajó kerülte meg a tavat 7 óra 13 perc alatt Józsa Márton irányításával. Ezzel saját rekordjukat döntötték meg, melyet 2012-ben állítottak fel. Előtte a Nemere II rekordja összesen 57 éven keresztül élt, ők 1955-ben 10 óra 40 perc alatt tették meg a távot.

Fotó: Red Bull

Idén is benne van a pakliban egy új rekord. Bár gyenge szelet jósolnak, egy-egy nyári vihar fel tudja gyorsítani a mezőnyt. Ráadásul idén hihetetlen hajók is indulnak a versenyen, például a vitorlák helyett szárnyakkal utazó, a vízből kiemelkedő katamaránok. Két ilyen hajót Robert Steinacher és Roman Hagara, a Red Bull Extreme Sailing olimpiai bajnok kormányosai fognak vezetni.  

Az olimpiai bajnoki cím azonban közel sem lesz elég a győzelemhez. Rengeteg hazai bajnok és neves versenyző is a kormány mögött áll, akiknek nagyobb tapasztalatuk van a Balatonról. A tónál gyakoriak a hirtelen szélfordulók, trükkös széllyukak és erősödések. Ezeknek volt köszönhető, hogy a már említett Nemere II, egyszer kevesebb mint 11, egyszer pedig több, mint 40 óra alatt tette meg a távot.

Hasonló tartalmak

Admin mode