Alig több mint három hektár, vezetője alig múlt harminc. A badacsonyörsi Csendes Dűlő nem mindennapi módon robbant be és jutott rögtön a csúcsra: már az első évben egyedüli badacsonyiként kapott hárslevelűjük öt csillagot, az akkor már Michelin-csillagos Onyx étterem pedig rögtön több rekesznyi bort vásárolt tőlük. Ha csak azt mondanánk rá, milyen szerencsés Molnár Júlia Dóra, azzal eltagadnánk, hány ember és milyen munka van mögötte.

Úgy volt, hogy tavaly találkozunk, de egy perc szabad ideje sem volt, dübörgött a nyár, folyt a teraszfelújítás, ráadásul alig néhány hónap volt hátra első kisbabájuk születéséig. Kész csoda, hogy idén sikerült, mert mindig van valami. “Egyszer azt mondtam, hogy megnevettetem a Jóistent a terveimmel: eltervezek valamit, és tök más lesz belőle. Minden gyorsan történik velünk, de most pihenünk egyet.”

Dóra már olyan sokszor mesélte el a történetet, hogy unja, és most egyszerűen átugorja, de röviden: még anyai nagyszülei vették a bakművelésű szőlőt egy 200 éves présházzal együtt az Örsi-hegy oldalában. Szülei művelték, de nem akartak profi borászatot. Aztán jött Dóra. “Édesanyám azt hitte, hogy kicsit fellelkesülök, eladunk 100 palack bort és utána kitalálom, mit kezdek magammal. És most itt vagyunk.”

Ötödik sebességbe kapcsolt

 2012 lett az időszámítás kezdete: ekkor hívta édesanyja hárslevelűt szüretelni. Dóra metszőollóval a kezében döbbent rá, milyen, amikor a munkának kézzel fogható eredménye van. Egy évre rá jött a díj, még egy évvel később teraszt építettek, hogy a vendégeket fogadhassák. Szerette volna végigjárni a szamárlétrát, kezdve onnan, hogy felmossa a pincét és elkészíti első saját borát. “Nem önsajnálat, de erre már nem volt lehetőség.” Jött a díj, és onnantól kezdve nemhogy lépésenként, de ötödik sebességben haladt: borásziskola, olasz ösztöndíj, költözés a Balaton mellé.

 “A barátaim aggódtak, hogy mit fogok itt csinálni télen, egyedül behavazva fent a hegyen. Belecsúsztam egy más hangulatú világba. Mindig megoldhatóbbnak tűntek innen a dolgok, nem csak nyáron, amikor beleolvadsz a lassúságba. Az ősz illatos, zsong a szürettől, a tél fantasztikus.” Mióta megélhetése függ tőle, máshogy néz a szőlőre, egyre jobban érti. “Szerettem volna megtudni, hogy válasszuk ki a szálvesszőt, mire azt mondták, hát, nézzen rá, adja magát. Követtem Attilát a szőlőben, néztem, hogy csinálja, utána olvastam, és akkor már jobban adta magát.”

Igaz, hogy a szülei említették, hogy van szőlész-borász szakma, de Dóra színész szeretett volna lenni. Aztán inkább a kamera másik oldalára váltott és filmesnek készült, mellette fordított. Egy kemény kritika után rájött, nem elég vastag a bőre, márpedig a filmkészítés intim kitárulkozás - bár amit most csinál, az is hasonlóképp sebezhetővé teszi: “filmet készíteni olyan, mint bort.”

A gyerekek is jól vannak

Miközben beszélgetünk, egyik kezével Lujzi kezét fogja, másikkal kanalazza a sárgarépapürét. A másik gyerek a Csendes Dűlő. “Édesanyám Lujzi születésekor azt mondta, akkor 3 évre húzzuk le a rolót és csak lujzizzak, de én nem tudok enélkül létezni. Nagyon nehéz volt, különösen az elején, nem volt megállás. Most 3 hónapra hagynám magam kikábelezni. Lujzi és a szőlő itt vannak, és mind a ketten jól vannak.”

A terasz és a vendégház valóban pazar lett, a szalvéta színétől a kilincs formájáig látszik rajta a gondosság és személyesség. Korábban saját házuk teraszán fogadták a vendégeket, de a családias hangulat az új helyen is megmaradt.

Így is, úgy is Csendes

 Nehéz elképzelni, hogy egy ilyen érintetlen, mély nyugalmú helyen duhajkodás legyen. A focivébé alatt sem akart senki meccset nézni, hiába ajánlották fel a látogatóknak. Könnyű belefeledkezni a tájba. “Anyukám épp most mesélte, hogy úgy emlékszik, volt valaha itt egy gazda, akit Csendesnek hívtak. Bevallom, évek óta mindenféle romantikus elképzelésem volt, mert például ha vihar van, jönnek a felhők, ide valóban nem szokott lecsapni. Hát, ezeket óvatosan mondjad, tanácsolta anyukám. Nem is nagyon jönnek ide olyanok, akik csak részegre akarják inni magukat. A vadak itt megszelídülnek és szívükben békével távoznak”- nevet Dóra - “missziót végzünk borterasznak álcázva.”

 A név akkor is marad és találó. “Boroscímkénk teljesen exportkompatibilis, tele ékezetekkel, külföldön könnyen ejthető. Persze attól kezdve, hogy a kéknyelű a fő fajtánk, oly mindegy”. Dóra felszabadultan, szelíden nevet, mintha minden arcvonása mosolyogna.

Nem tudta, hát megtanulta

Könnyű neki - gondolhatnánk, de tévednénk. Amikor berobbant a borral, persze örült is, de sokkal inkább megijedt. “Sose titkoltam, hogy a bor nem az enyém elejétől a végéig. Nem lementem a pincébe és elkészítettem életem első borát: a Sikos család műveli a szőlőt, Schieszl Konrádék a borkészítésben segítenek, a szüleim időt, energiát, pénzt beletettek, hogy itt birtok lehessen.

Örök harc van bennem, amiért ebbe úgy csöppentem bele, hogy a nagyszüleim megvették, a szüleim felépítették és elindították, én meg élek az így adódó lehetőséggel. Sok mindenki áldozatos munkája benne van, és én adok arcot valaminek, amit most már együtt rakunk össze.” Attól tartott, imposztornak tartják. “Úgy éltem meg, hogy vajon mikor fogja valaki rám húzni, hogy ki is vagy te tulajdonképpen?”- majd kicsit megenyhül. “Mindig sikerült életem során azzal foglalkozni, amihez nem értettem, de beletanultam. Nem vagyunk többgenerációs borászcsalád, de mégis csak harmadik generációként vagyok itt a szőlőben, ez lett az életem.”

Jó tett helyébe

 A Facebookon szokatlanul megható és kedves üzenetben köszönte meg közeli munkatársainak, Tibornak és Nórinak a tavalyi nyarat. “Minden dicséretet én kapok, de jólesik ezt visszaosztani azoknak, akiknek szintén nagy szerepe van benne”- magyarázza Dóra, aki nem csak jó csapatért hálás, hanem azért is, hogy a borvidéken soha gáncsot, beszólást, cinikus megjegyzést nem kapott, bárkihez fordult, mindenki segítőkész volt. “Egy oldalnyi embert tudnék felsorolni, aki így vagy úgy, támogatott.”

Minden egyben van

 A közeli cél egy saját pince, épp azért, hogy Dóra minden fázisban jelen legyen, a bort teljesen sajátjának tudhassa és így a kiszolgáltatottság érzése megszűnjön. Azt mondják, 40-50 szüret van egy szőlész életében. Nekünk milyen kevés idő alatt sikerült sokat elérni. Azt érzem, hogy ennél többre nem vágyom. Nyilván örülnék, ha a világ minden országában Michelin-csillagos éttermekben ott lennének a borok, de nem cél, hogy terjeszkedjünk. Inkább legyen egy - két évünk, amikor olajozottan mennek a dolgok, idejében megvan minden, és nem hat újdonságként, hogy megint címkét kell rendelni”- álmodozik nevetve.

Helyükre kerültek a kirakódarabkák: elkészült az új terasz és a vendégház, belépett a Bortársaság, a kertben érik a füge, a mandula, az alma, a ringló, a szeder, a barack, a homoktövis. “Kell az a pince. Elértünk arra a pontra, hogy minden egy helyen legyen”- tervezget Dóra. “Hátha a Jóisten is egyetért odafent és bólogat: igen, Dóra, ide kellett megérkezni.”