Mozgalmas év volt az idei a Balatonnál gasztro vonalon is. Szerencsére több új hely nyílt, mint ahány régi hely bezárt a tó körül. Összegyűjtöttük, mit hol és mit hol nem lehet találni jövőre.

Mozgalmas év volt az idei a Balatonnál gasztro vonalon is. Szerencsére több új hely nyílt, mint ahány régi hely bezárt a tó körül. A legtöbb mozgás az északi parton történt, a legújabb ízek ide érkeztek. Induljunk el Keszthelyről Balatonfüred irányába.

Északi part - Keszthely és környéke

Keszthelyről a Paletta költözött el, Tapolcáról a Pura Vida. Jó hír, hogy a tapolcai ízeket és minőséget már a keszthelyi Paletta helyén találjuk. Bezericsék a tó másik végébe tették át telephelyüket, de erről később. A szintén keszthelyi Repeta ételei és személyzete nyárra a gyenesdiási piacra költözött, de ősszel újra visszatérnek a városba.

Gyenesdiáson végre megnyílt „sütis” Móni sütizője, a Mónisüti. Miután lassan már a fél Balatont ő látta el a süteményeivel, ideje volt, hogy nála is kóstolhassunk. Balatongyörökön egy új kávézó (a Promenád) és egy új étterem is nyílt. Igaz, utóbbi, a Csóka Fészek már egy éve újragondolta magát, nagyot mégis az idén robbantottak a Szépkilátónál.

Badacsony és környéke

Badacsonyban is volt mozgás, itt Laposa Bencéék leheltek új életet és ételeket a St. Orban névre hallgató étterembe. Ugyanitt bezárt a Kalóz Strandbisztró, az udvari golfklubban viszont megnyitott. Jó hír, hogy nemcsak a Hotel Neptun vendégei, hanem bárki hozzájuthat a Badacsony szívében található Tilia Borvendéglő újragondolt magyaros ételeket kínáló konyhájához. Badacsonyörsön új helynek számít a romantikus Vánkos, ahol csak az ágy közös, valamint az ízek és az élmények. A Csendes Dűlő terasza eddig is kedvelt hely volt, az új és tágasabb vendégfogadó részükkel azonban sikerült még egy szintet lépniük. Az ábrahámhegyi Átjáróban sem borozunk és tacozunk többet, bezárt a hely.

A lényegében lakásétteremként működő Szent György-hegyi kertvendéglő, a Taberna Infinito is új szereplője lett a balatoni gasztronómiának. Itt mediterrán finomságokat kaphatunk novemberig minden hétvégén, de előre bejelentkezve. 

Káptalantóti mellett a Sabar borház idén nyáron már egy vendégházzal is bővült. A Tapolcához közeli Diszelben, újra megnyitott a falu és talán a környék legkedvesebb helye, ami a Kávéház a Vörös Lóhoz nevet viseli.

Zánka és környéke

A zánkai Fügekert idén nagyszerű konyhával mutatkozott be, de a Neked Főztem zánkai strandbüféjét idén már nem találtuk a parton, a helyette a helyi Gyógynövénykert teraszán nyílt reggeliző-burgerezőjük pedig csak a nyáron működött.  Balatonszepezd is egy újabb vendéglátó egységgel iratkozott fel a helyi gasztrotérképre, a Konyha-Kert nevű bisztróban a környék gazdaságaiból származó mangalicát és gyöngytyúkot kóstolhatunk. A Kalóz Strandbisztró fövenyesi egységében pedig már csak szeptember 30-ig üldögélhetünk a strandon.

Balatonfüred és környéke

Idén nyílt meg a Fürjes Udvarház is Vászolyon, amit a Fradi egykori kapusa, Hajdu Attila működtet. Tihanyban a hamar megkedvelt Plage 18 is ígéretesen mutatkozott be, a Tihanyi PIAC Placc étterme, a Balcsi Bistro pedig idén nyáron már nemcsak hétvégenként, hanem minden hétköznap nyitva tartottA tihanyi Apátsági Rege Cukrászda is megújult, filmbe illő teraszukon érdemes megkóstolni a Bencés tortájukat.

A legtöbb ízlelőhely ebben az évben Balatonfüreden és környékén nyílt. A Sarokházban sütemények által ihletett fagyikat kóstolhatunk, az Anjunában pedig a Budapesten megszokott minőségű és ízű jeges csodákat. Szintén az Anna-bál városában nyílt új egysége a Neked Főztem étteremnek, amit egy helyi lakópark aljában találunk. A füredi Morzsa Bisztró egy teljes új emeletet kapott, ahol minőségi italokkal minőségi időt tölthetünk el a barátainkkal. Örülhetnek a csopakiak is, ők a Szomszéd kertjét tették fel a Balaton gasztrotérképére.

Almádi idén egy nagyon kedves és nagyon vega hellyel, a Veganeeta Home-mal gazdagodott.  A Wesselényi Strand újhullámos büféje, a Terasz pedig a „vegák”, a tudatos vásárlók és a kávéőrültek kedvenc helye lesz. Ha pedig Veszprémig is elmennénk az édes, de mentes sütikért, ne tegyük, a Kedvenc Nassolda bezárt.

Déli part

A déli partra kanyarodva álljunk meg egy pörcre Kenesén. Már csak azért is, mert a Pörc Bisztró tulajdonosai szerint attól függ, nyitva lesznek-e télen is, ha sokan mennek hozzájuk.

Siófok és környéke

Siófokon a Keszthelyen már megemlített és onnan elköltöző Bezerics Dani nyitott egy másik Palettát. Zamárdiban a Parti Bisztróba szálltak be a tőlük megszokott ízekkel és minőséggel, a fonyódi kutyastrandon azonban idénre már bezárt a strandbüféjük. Siófokira cserélte korábbi szántódi székhelyét a Déli Part BBQ, ahol a nem könnyű húsok dominálnak az étlapon. Zamárdi partjainál járva érdemes beugrani az idei év felfedezettjéhez, a Tiki Beach Bisztróba egy Bahama Marci koktélra vagy egy galuskára. De már csak jövőre, mert augusztus végén bezártak.

Balatonföldvár