Bréking / balaton

szerkesztés

Heti híradó: Elmúlt az algásodás, a Bahart nagy fejlesztéseket sürget

Szerzők

  • Molnár Zoltán

2019. 10. 01. 12:11

Pontyok, nádas, bringaút, hajózás, strandok, edzés, drón- és könyvbemutató is szerepel hírösszefoglalónkban. Ez történt a Balatonnál múlt héten.

Csodálatos volt az időjárás a múlt héten a Balatonnál, sok fontos esemény is történt. Sok szervezet összegezte a nyarat, új életmentő drónt mutattak be, pontyok hadseregét telepítették a tóba, valamint kiderült az is, melyik település a pecások kedvence. Következzen szokásos heti hírösszefoglalónk!

Természet 

Hatalmas mennyiségű, 16 732 kilogramm háromnyaras pontyot telepített a Balatonba a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. Balatonföldváron, Zamárdiban és Siófok-Széplakon történt a telepítés, amellyel együtt idén már közel 100 ezer kiló ponty került a tóba. (BalatoniHal.hu)

Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója szerint a nádpusztítás, a bejárók, nyiladákok, feltöltések kialakítása is öli ki a nádast, de persze a magasan tartott vízszint sem jó neki. Az erősebb hullámzás és az áramlási viszonyok változása is alakítja a nádast, ahogy a rengeteg illegális csónakkikötő, a nádas víz felőli oldalára lerakott stég se segít. (Sonline)

Kiváló a Balaton vízminősége a Limnológiai Intézet vezetője, Jordán Ferenc szerint. A Keszthelyi-öböl rejtélyes algásodása is eltűnt. (Veol)

Arra figyelmeztet a Magyar Tudományos Akadémia Nemzeti Víztudományi Programja, hogy a nemrég elmúlt, de sokakat megijesztő algásodás okát még nem tudják, és emiatt (is) szüség lenne megújítani a Balaton kutatását. (MTA.hu)

Közlekedés

2019 végére elkészülhet a Győr-Balaton kerékpárút első szakasza Gyulafirátót és Eplény között, 4,5 kilométer hosszan. A teljes út  1 milliárd forintba kerül, átadását legkésőbb 2021-re ígérik, jövőre elvileg Veszprémtől Zircig lehet már tekerni. (Kisalföld)

Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) ülésén elmondta, a következő évtizedben kb. 20 milliárd forintra lenne szüksége a helyi hajózásnak a versenyképességhez. A két fő gond a műszaki elavultság és a munkaerőhiány. Az ülésen a jelenlévők a part túlzott beépítése és a túl sok és nehezen biztosítható rendezvén miatt is aggódtak. (HírTV/MTI)

Strand & mozgás

Folytatódik a strandok felújítása, a harmadik ütemben 5 milliárd forintos pályázati keretből lehet gazdálkodni, valamint a balatoni csúszdák renoválására is kiírnak külön pályázatot. (Index)

Ugyan rekordokat nem döntött a látogatottság, elégedettek az önkormányzatok az idei strandszezonnal. Keszthelyen 160 ezren, Szigligeten 130 ezren, Alsóörsön 130 ezren, Balatonfüreden 330 ezren, Balatonföldváron 160 ezren, Siófokon 265 ezren strandoltak. (Magyar Nemzet)

Megválasztották a Balaton idei leginkább horgászbarát települését, és a szavazó pecások Révfülöpnek adták a címet (BalatoniHal.hu)

Biztonság

Harmadával kevesebb halálos baleset történt idén a hazai vizeken, a Balatonon pedig 8 ember vesztette életét. Zömük rosszullét miatt fulladt meg, egy ember halt csak bele abba, hogy felhevült testtel ugrott a vízbe. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság 249 főt mentett ki a vízből, a felszerelésük is egyre jobb, nemrég gerincsérülteknek kialakított hordágyakat vettek. (Magyar Nemzet)

Automata, defibrillátort szállító drónt mutattak az alsóörsi kikötőben. A drónt egy appal lehet mozgásba lendíteni, az 50 méteres hatókörön belül segíthet gyorsan az újraélesztésben. Jelenleg tesztüzemben van, jövő tavasszal a balatonfenyvesi kikötőben vetik be élesben. (forrás: Alsóörs Marina, a lenti kép illusztráció)

Kultúra & szórakozás

Eltűntek, mint az avarok címmel könyv jelent meg a hatalmas, 2000 sírt tartalmazó zamárdi avar kori temetőről. Balogh Csilla és Pápai Fruzsina kötete mintegy 300 sír leletanyagáról ír, a könyv a helyi Tourinform-irodában is kapható. (Sonline)

Megválasztották az idei Kultkikötő programsorozat közönségdíjas darabját, ami az Orlai Produkciós Iroda 23 perc című monodrámája lett. Dennis Kelly darabját Keszeg László rendezte, főszereplője Járó Zsuzsa volt, azt Balatonföldváron játszották. (Orlai Produkció)

Hasonló tartalmak

Admin mode