Eseménydús hete volt a Balatonnak hírösszefoglalónk alapján. Süllőt telepítettek, elzárták a Siót, Kreatív Város lett Veszprém és leállt a viharjelzés idénre.

Beköszöntött a november, az ünnepi hétvégén pedig számba vesszük, mit hoztak az utolsó októberi és első novemberi napok. De előbb egy újdonság, pár szó következzen a jövő hét balatoni időjárásáról. Szelesen indul a hét, és a tavaszias vasárnapi meleg idő is visszamegy lassan ősziesbe. Átlag 13 fok várható nappal, 8 hajnalban, miközben valamennyi esőt szinte minden napra jósol az Időkép. Most pedig lássuk, mi történt a természetben, közlekedésben és a mozgás világában a tónál az elmúlt egy hétben!

Pusztuló természet

A mai napig nem lett szinte semmilyen következménye annak, hogy egy ingatlanépítő cég védett nádat irtott Balatonakalin. A területen lévő lakásokat úgy árulják már, hogy nádmentes partszakasszal hirdetik őket. A beruházó SSS Group Kft. az 1 millió forintos bírságot befizette, de a nádat nem hajlandó visszatelepíteni. A rendőrség nyomoz, az önkormányzat tehetetlen. (Index)

A Balaton környékére is igaz, hogy sokan avarégetéssel szabadulnak meg a lehullott lombról, de ez környezetileg veszélyes. A Fővárosi Állat- és Növénykert kampányt indított ellene, részben azért, mert sok téli álomra készülő sün bújik be az avarkupacokba, és sokszor elevenen elégnek ezek meggyújtásakor. Azt javasolják, inkább komposztáljuk a lombot, de legalább égetés előtt forgassuk át, nehogy nyomokban sünt tartalmazzon. (Szeretlek Magyarország)

Egy jó hír is jöjjön a tóból: a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. 950 kilogramm egynyaras süllőt telepített a Balatonba Balatonfűzfőn és Balatonkenesén. (Balatoni Hal/Facebook)

Közlekedés

Ugyan már nyár elején bejelentették, most kapott nagyobb nyilvánosságot, hogy ipari kikötőt terveznek építeni a Vonyarvashegy és Balatongyörök közötti erdős-nádas zagytér közelében. Az iszap partra rakodása, kövek berakodása mellett az ún. fekete flottát, azaz a balatoni hajózással akár csak kicsit foglalkozó szervezetek karbantartó hajóit, uszályait helyeznék itt el egy helyen. A lakosság tiltakozik, bár lehet ráció az ipari hajók egy helyen tárolásában. (Balatontipp

Újból elutasította az Országgyűlés gazdasági bizottsága azt az indítványt, ami sebességkorlátozást vezetett volna be a balatoni vízi járművekre. A javaslat az elektromos jet-skik, hyperjetek, e-hajók esetleges megjelenésére lett volna válasz. (Délipart.com)

Elzárták a zsilipet a Sión, befejeződött az október 16. óta zajló vízeresztés a Balatonból, ami 3 centimétert apadt, a vízállás 97 cm. Ez idő alatt a Duna felé két hajó és egy tolóhajós uszály, a Balaton felé pedig egy kishajó, egy uszály és egy munkagéppel felszerelt vontatvány haladt át a csatornán. (Hírbalaton)

Épül-szépül

Négycsillagos, vízparti, háromemeletes szállodát akar építeni az SZ. Z. Szállodafejlesztő Kft. a balatonfüredi kempingben. A kapcsolódó vitorláskikötőre a Magyar Turisztikai Ügynökség adott 1,7 milliárd forintot. (Napi.hu)

Kultúra & szórakozás

Ha Zamárdi városvezetésén múlik, komoly változások jöhetnek a helyi zenei fesztiválokban. Csákovics Gyula polgármester ugyanis júliusról júniusra tolná a Balaton Soundot, nem adna helyt a B my Lake-nek, növelné a bérleti díjakat, rekultivációt várna el a használt strandokon az üdülősök és helyiek nyomására. Fülöp Zoltán fesztiváligazgató szerint tárgyalások folynak az önkormányzattal. (24.hu)

2020-ban a horvátországi Rijeka (Fiume) lesz Európa Kulturális Fővárosa, amire a 2023-as főváros Veszprémet is meghívták, hogy vegyen részt a farsangi karneválon egy csapattal. A Veszprém 2023 szervezői ezért egy 30-45 fős csapatot keres, akik jelmezekben mutatnák be a várost és a projektet. Jelentkezni a zárójeles linken lehet. (VeszprémBalaton2023.hu)

Szintén Veszprémhez kapcsolódó hír, hogy az UNESCO 66 városnak adott Kreatív Város címet, és Veszprém lett az egyik. A Kreatív Városokat specifikálják is, a sok komolyzenei rendezvény miatt a zene városává is vált a megyeszékhely. (Papageno)

Biztonság

Véget ért a viharjelzés idénre a Balatonnál. A rendszert idén a szokásosnál kevesebbszer kellett használni, a legerősebb mért szél 102,2 km/óra volt. Idén nyolc hellyel bővült a rendszer, a világítást LED-re cserélték mindenhol. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság pedig közölte, idén 148 esetben 314 embert mentettek a tóból, tízen sajnos belefulladtak a Balatonba. (Veol/MTI)

Mozgás

Kerékpárszerelő állomást adtak át Balatonfőkajáron, az állomás a Booth család ajándéka a közösségnek. Az angol család egyik elhunyt, kerékpározni szerető tagjára is emlékezik ezzel, emléktáblát is avattak itt neki. Az állomást a Zöld Macska presszó előtt helyezték el. (Veol)

Szállás