Zajlanak az adventi vigasságok, rengeteg halat telepítettek a Balatonba, vaddisznókat lőnek ki Szigligeten és jövőre átépítik a veszprémi körgyűrűt. Heti híreink.

A múlt heti volt az első igazi téli hét: hétfőn országos havazás volt, amiből ugyan kevéske jutott a Balaton térségének, az is hamar elolvadt, de a kemény fagyok itt is megjelentek. Nem is csoda, hogy az első jégpályák és egy sípálya is kinyitottak már. A tél tehát itt van, dacára a mostani hétvége enyhülésének, és az Időkép előrejelzése szerint hétfőn egész enyhe idő lesz, de egy ún. álcázott hidegfront esőt hoz. Ez kisöpri egy-kétnapra a szürkeséget, ami utána visszaszökik egy kicsi lehűléssel. A hét további részére -3-4 fokos reggelek és +2-3 fokos nappalok lesznek jellemzőek a Balatonnál, majd hétvégére újabb enyhülés jöhet.

Eközben sok minden történt a környéken: dübörög az advent, medve jött Veszprémbe, újra jár a fenyvesi kisvasút és egy balatoni borászat 1 millió forintot gyűjtött a Vöröskeresztnek. Heti hírösszefoglalónk következik.

Advent

A karácsonyi hangulat megteremtésében segédkezett egyet az időjárás is: hétfőn nagy hóesés volt az országban, így a Balatonnál is. A tó környékén azonban csak szórványosan maradt meg a hó, főleg a Bakonyban lett és maradt fehér a táj. (Időkép)

Felkapcsolták a 73-as főút melletti, a csopaki Csonkatorony környéki díszkivilágítást a múlt hétvégén. Az eseményen a Csopaki Református Általános Iskola és a Református Asszonykör is műsort adott elő. (Veol)

Állati hírek

Nagy haltelepítést végzett a múlt héten a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Fonyódon, Révfülöpön, Balatonakaliban, Balatonlellén és Balatonföldváron is engedtek halakat a vízbe, így idén már 352 097 kg halat telepítettek a Balatonba. Ez zömmel ponty volt, de 387 kg egynyaras süllőt is kiengedtek. (HírBalaton)

Ha már hal, akkor megkezdődött az Év Hala szavazás. Online lehet szavazni december 31-ig a csukára, a süllőre vagy a német bucóra a zárójeles linken. (Magyar Haltani Társaság)

Egyre több balatoni településre merészkednek be a vaddisznók, sok helyen a lakosok félnek az utcára menni. Az állomány elszaporodott, a csapdák sem segítenek, Szigligeten és Badacsonytördemicen már a belterületi vadászatot fontolgatják. Érdekesség, hogy egy nyomkövetős vizsgálat kimutatta, a vaddisznók már akár teljes életüket le tudják élni településeken: ott rejtőznek, szaporodnak és esznek. Nem sokkal később jött a hír, hogy Szigligeten el is kezdték december 3-án a vadászatot, ezért kérik a lakosokat, hogy kerüljék el az adott környéket december 20-ig. Január 6. és február 28. között újabb kilövések jönnek. (Infostart/HírBalaton; HírBalaton)

Új medvék érkeztek a Veszprémi Állatkertbe, tavasszal pedig a Szófiában lévő medvéik is visszatérnek. A medvék a téli álomra készülődnek, így viszont alig lehet majd látni őket. (Veol)

Közlekedés

Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője elmondta, a Balatongyörökre tervezett ipari kikötőre még konkrét tervek sincsenek, csak előtervezés zajlik. Azzal nyugtatta a forrongó kedélyeket, hogy december 20-án lezárul az előtervezés, utána egyeztetni fognak a lakossággal és civil szervezetekkel is. (Hello Vidék

December 15-én lép életbe a MÁV-Start 2019-20-as menetrendje. Ez a déli partot is érinti, egyes sebesvonatok fél órával eltolódnak, valamint változnak a székesfehérvári személyvonati csatlakozások. A Déli pályaudvarról Fonyódra 10:05-kor és a Fonyódról 17:39-kor a Délibe induló vonatok hétvégén közlekednek majd az elő- és utószezonban is, május 1. és június 19. között, illetve augusztus 31-től szeptember 20-ig. Az InterRégió vonatokkal pedig közel 30 perccel csökken az eljutási idő Győr és Balatonszentgyörgy között. (Sonline)

Befejeződtek a balatonfenyvesi kisvasút őszi felújítási munkálatai, a vonatok december 1-től újra a teljes vonalon járnak. A Somogyszentpálig terjedő szakasz felújítása ezzel befejeződött: 1,2 kilométeres vonalszakaszokon újították fel a pályát és egy útátjárót is átépítettek most ősszel. (MÁVCsoport.hu; Marcali Portál) 

A 710-es főút átadása után máris a következő útépítéseken dolgoznak a szakemberek: építik a Balatoni Bringakörutat (jelenleg 43,5 kilométeren dolgoznak az északi parton) és 2020 elején elkezdődhet a veszprémi körgyűrű bővítése is (a litéri 72-es és füredi 73-as utak csomópontjai között), ami év végére el is készülhet. (Veol)

Besokalltak a kapolcsiak a falun átvezető 77-es főút száguldóitól, háromnapos demonstrációt tartottak. A félpályás útzárral azt érnék el, hogy a Magyar Közút tegyen valamit a forgalom lassításáért, és a sok áthaladó kamion ellen. (Veol)

Bizarr figyelemfelkeltést választott a rendőrség: a Veszprém-Csopak közötti 73-as főútra két óriásplakátot helyeztek ki gyerekrajzzal. Ezen két karambolozott autó látható vérben úszó sérültekkel. Az egyik helyi iskolás által készített rajzok a 2+1 sávos, kanyargós nosztori útszakaszra kerültek ki (a No Story szójáték is felkerült a plakátra), ahol nagyon sok a baleset. Az útszakaszon a sofőrök odafigyelése mellett nagyon nagy szükség lenne már útfelújításra is. (FüredTV)

Épül-szépül

Felújítják Balatonendréden a már használaton kívüli vízműtelep épületét, amit közösségi térré alakítanak. Az épület ingyenes vagyonátadással került a vízműcégtől az önkormányzathoz. (Sonline)

Döntést hozott Balatongyörök önkormányzata az elburjánzó lakóparkok miatt. A Helyi Építési Szabályzat módosításával szabályozták, mekkora telekméret felett építhető több ház egy ingatlanon. (HírBalaton)

Mozgás

Több műjégpálya is kinyitott az elmúlt hétvégén, így Veszprémben és Balatonlellén, valamint Szigligeten is lehet már korcsolyázni. A legtöbb pálya február elejéig-közepéig lesz nyitva, a belépők kb. 500-1000 forint körül mozognak. (We Love Balaton információ; Facebook)

A nagy hétfői havazás az eplényi Síarénának is jót tett. A hóágyúkkal együtt, a kemény fagyok segítségével annyi havat gyártottak, hogy az ígért szombat helyett már csütörtökön megnyitották az A1-es ésa T1-es pályákat a síelők előtt. (Intersport Síaréna Eplény/Facebook)

Kultúra & szórakozás

Közös megbeszélésre hívta össze a város civil szervezeteit a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt. A végső cél az lesz, hogy Veszprém és a környék egy élhetőbb hellyé váljon, és kiemelten akarnak foglalkozni a lakótelepekkel is. A következő civil fórum jövőre lesz, erre már a Bakony-Balaton régió szervezetei is jöhetnek. Közben kiderült, hogy a korábbi uniós biztos, Navracsics Tibor lesz 2021. november 30-ig a veszprémi Európa Kulturális Fővárosa projekt koordinálásáért felelős kormánymegbízott. (VehirVeol)

2020 nyarán megnyílik Udvardi Erzsébet, hat éve elhunyt festőművész emlékháza Badacsonytomajon. Sok, az életművét felölelő képét is kiállítják majd itt. (Balatontipp)

Borok és díjak

Kihirdették 2019-re is az Év Bortermelőjét, a Magyar Bor Akadémia díját ezúttal Koch Csaba kapta a Hajós-Bajai borvidékről. Ami balatoni szempontból érdekes, hogy a hat legtöbb voksot kapott borász között két környékbeli is van: Borbély Tamás és Figula Mihály. (Magyar Bor Akadémia közleménye) 

A somlói Tornai Pincészetben lezajlott a szokásos András Napi Bormester Találkozó. Kiosztották a Somlóért – Tornai Endre Emlékdíjat, amit idén Cartwright Éva és Kolonics Károly kaptak meg. Felavatták az eseményen a pincészet új szőlőfeldolgozóját, ami hűtve és kíméletesen dolgozza fel a szőlőszemeket, ráadásul más borászatok is használhatják majd bérmunkában. (Tornai Pincészet közleménye)

Jótékonyság

1 073 500 forint gyűlt össze a Laposa Birtok gyűjtéséből a Vöröskereszt számára, ezt ünnepélyeen a Véradók napján adták át a Gerbeaud Kávéházban, Budapesten. A Laposa-akció lényege az volt, hogy minden egyes eladott palack Kéknyelű után 100 forinttal támogatják a Magyar Vöröskereszt véradókampányát. (Laposa Birtok közleménye)