Az utóbbi napok időjárása szinte a tavaszt idézte, és annak ellenére, hogy a mostani hétvégén ismét visszatér a hidegebb időjárás, mi már a télbúcsúztatás jegyében gondolunk az előttünk álló hétvégére. Érdemes figyelni, hogy már ilyenkor több száz főt megmozgató biciklitúrát szerveznek, pedig az igazi tavasz még nem is érkezett meg. Badacsonyban a Gasztrohegy újabb állomásán ezúttal a farsang jegyében fánkok is előkerülnek, valamint jön a második Furmint Napok Köveskálon, a Pál Utcai Fiúk pedig Veszprémben koncertezik.

I. Balatoni Bringa Farsang (02.23., Balatonfüred)

Azt már megszokhattuk, hogy a melegebb évszakokban számos kerékpáros rendezvényt tartanak a Balaton körül, azonban a téli időszakban most először kerül sor erre. Az I. Balatoni Bringa Farsang Balatonfüreden startol, majd ide is térnek vissza a résztvevők február 23-án, miután megkerülték a tó keleti medencéjét. A túrára a jelentkezés ugyan már lezárult, de a 300 fős mezőnyt így is érdemes lesz megnézni; a Siófokon, Balatonvilágoson, Balatonkenesén és Alsóörsön található melegedő pontokon akár finom falatokkal és forró teával is biztathatjuk őket.

Gasztrohegy - Gasztrofarsang (02.22-24., Badacsony)

Ezen a hétvégén elérkezünk a badacsonyi Gasztrohegy programsorozat februári állomásához, melynek mi más is lehetne a témája, mint a farsang? Ha pedig farsang és gasztronómia, akkor csakis a fánk juthat eszünkbe: édes, sós, töltött, lekváros, túrós! Február 22-24. között az Istvándy Birtokon a Villa Kabala készít majd diófánkot, a Tilia Borvendéglőben sós-ropogós fánk lesz a halkocsonya mellé, a Kisfaludy-házban pedig burgonyafánkkal kóstolhatjuk meg a konyakos-narancsos kacsamellet – persze a teljesség igénye nélkül.

Résztvevő helyszínek:


Pál Utcai Fiúk (02.22., Veszprém)

A Pál Utcai Fiúk ugyan a háttérben javában dolgozik következő nagylemezén, a koncertezéssel nem állnak le ez idő alatt sem. Február 22-én a veszprémi Expresszót érinti turnéjuk, ahol az olyan slágerek, mint a Bál vagy a Legelő mellett talán már néhány új dal is felcsendül majd.

Furmint Napok 2019 (02.22-24., Köveskál)

A tavaly útnak indított köveskáli Furmint Napok 2019-ben is folytatódik, a helyi vendéglátók összefogásából született gasztrohétvégén a pénteki zárt kapus konferenciát követően, szombaton kerekasztal-beszélgetéseket hallgathatunk a furmintról, az éttermekben pedig a szőlőfajtára hangolt menüsorokkal készülnek. Vasárnap brunch-csal, dűlőtúrákkal és gourmet reggelivel is zárhatjuk a hétvégét a Pálffy Borterasz, a Káli Kövek Borászat, a Káli Art Inn****, a Kővirág – Étel, Ital, Ágy és a Mi a kő jóvoltából.

Hétvégi túratipp: Töreki Tavak tanösvény

Amikor kirándulásról, túrázásról van szó, szinte mindenkinek egy hegycsúcs ugrik be, pedig nem kell mindenáron magasra másznunk, ha szeretnénk közel kerülni a természethez.

Ékes bizonyítéka ennek a Siófok határában található Töreki Tavak tanösvény is, amely a Cinege-patak völgyében kanyarog, összesen 300 hektárnyi természetvédelmi területet átszelve. A patak az egyetlen olyan vízfolyás a környéken, amely élővizet szállít a Balatonba, emiatt gazdag élővilág alakult ki itt, amelyet a tanösvény 12 állomáson keresztül mutat be. A tavak alkalmasak horgászásra, de egy szuper családi naphoz is kellemes a környezet, hiszen játszóteret, valamint tűzrakóhelyet is találunk mellettük.