Egyre vészesebben pusztul a nádas, bemutatta a MÁV az új IC-kocsikat, vihar adott sok dolgot a vízirendőröknek és -mentőknek. Ez volt a július utolsó hete.

Beléptünk a nyár utolsó hónapjába, az augusztusba, de még bőven a főszezonban vagyunk. Ennek megfelelően a Balaton szempontjából fontos hírek armadája úszott velünk szembe az elmúlt egy hétben is. Gondoltad volna, hogy 40 centit kilengett a viharos tó vize, hogy Tihanyban már nem segwayezhet senki, hogy a vízimentők átadták két új hajójukat? Akár igen, akár nem, fusd át hírösszefoglalónkat!

A természet két arca

Elkeserítő videót készített az Index a balatoni nádpusztulásról, annak okairól és hatásáról. Dióhéjban: a partmenti építkezések, a nádasokon benyúló stégek és a vízszint mesterségesen magasan tartása egyaránt rosszat tesz a vízminőséget befolyásoló nádasoknak. Az építkezési hatásokra jó példa a szántódi Balaland, ahol valahogy 3742 négyzetméter nádas pusztult el egy év alatt. A hatóságok szerint a nádaspusztulás oka "nem ismert", a rendőrség sem indít eljárást.

Specziár András, az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatója szerint megterheli a Balatont a csúcsszezon hatalmas turistatömege. Nyáron a turisták miatt is több szervetlen tápanyag juthat a tóba, és ez a nagy meleggel együtt kedvező az algásodásnak.

Viharos volt az előző hétvége a tónál olyannyira, hogy 40 centit kilengett a Balaton vize. Ugyanis az északkeleti szél a nyugati medencébe tolta át a vizet, ezért a kesztelyi és siófoki vízmérce között kialakult a fent említett különbség.

Csodaszép felvételt készített a Balatonról az Európai Űrügynökség műholdja, a Sentinel. A smaragdzöld és kék tavat videóban is bemutatták (ld. lent).

Közlekedés

Jó és rossz hír is jött vasúti ügyben a héten. A jó hír, hogy a MÁV már 20 IC+-kocsit legyártatott, az új, modern személykocsikat a Keszthelyre járó vonatokon is lehet majd látni. A jövő mellett a jelen is kísérti a MÁV-ot: a július 26-i Katica sebesvonatra műszaki okokból kevesebb kocsit tudtak csatolni, így viszont olyan zsúfoltság alakult ki a vonaton, hogy többen rosszul lettek.

Tihany bekeményített az új motoros eszközöket a járdán használókkal szemben. Egy új rendelet szerint akár 50 ezer forint bírságot is kaphat az, aki a centrumban vagy a hajóállomásnál elektromos rollerrel vagy gördeszkával, segwayjel, illetve hasonló egyensúlyozó eszközökkel megy a tiltott zónában.

Épült, épülne

Átadták Balatonfüred kvázi új főterét, a Zákonyi Ferenc és Écsy László utcák közötti területet. A vizes vb-re épített mélygarázs feletti, korábban zöldfelület nagy részét térkővel burkolták le, viszont menő utcabútorokat helyezteki ki. A térre felhúzott három darab épületből még csak egyben üzemel vendéglátóhely, a Tigris nevű büfé.

Egy vállalkozó vitorláskikötőt akar építeni a siófoki Ezüstparton, és erre az önkormányzat is áldását adta. A szomszédos strandot lidósítanák, de úgy tűnik, a parkolóhelyek kérdése még nem rendezett. A parttól akár 300 méterre is benyúló kikötő ellen lakossági ellenállás formálódik.

Biztonság

A múlt heti viharos hétvége a vízirendőröknek is rengeteg munkát adott: 12 esetben 39 embert segítettek partra. A rendőrök figyelmeztettek is: senki se menjen semmilyen eszközzel a vízbe viharjelzés idején!

Gyűjtést indított a VMSZ, azaz a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata, hogy megvegyen két olyan motorcsónakot, melyek korábban a megszűnt Red Bull Air Race-eket biztosították. Az adomány hamar összegyűlt, július 24-én pedig ünnepélyesen átadták a két új hajót, Kócsagot és Fecskét, melyek augusztus 20-án állnak szolgálatba (a képeket ld. lejjebb).

Gasztro

Jó ideje árulja monoszlói borkúriáját Liszkay Mihály, és a HelloVidék észrevette, hogy időközben emelt is az áron: 5 helyett, 5,5 millió eurót, azaz 1,76 milliárd forintot kér a borbirtokért.

Kultúra & szórakozás

Nagy sikerrel zárult az idei Művészetek Völgye: 200 ezer látogató és 80 ezer jegyvásárló a mérleg. Az emberek 35 helyszínen 1500 produkciót láthattak, és már meg is van, mikor lesz a jubileumi, 30. Völgy: 2020. július 17-26. között.

Lezajlott az idei füredi Anna-bál, aminek szépe a 23 éves kisvárdai Purgel Réka lett, míg udvarhölgyei a budapesti Krulik Dalma és a komáromi Császár Ágnes. A bál szépeit megválasztásuk után lovaskocsin vitték körbe Füreden.