Az első teljes szeptemberi hétvégén is érdemes lesz elmerülni a balatoni programlehetőségekben, habár a strandolás már egyre inkább a bevállalósak kiváltságává válik. Helyette azonban részt vehetünk majd városi sétákon, mozizhatunk, kirándulhatunk és nézhetünk kiállítást is.

Balaton Boat Show (09.06-08., Balatonkenese)

Az idei, huszonnegyedik alkalommal megrendezett Balaton Boat Show-n a látogatók a vízen tekinthetik meg a vitorlásokat, elektromos és motoros hajókat szeptember 6. és 8. között a balatonkenesei Kenese Marina-Portban.

Szegedy Róza nyomában (09.07., Badacsony)

Szeptember 7-én Kisfaludy Sándor legendás feleségének életén keresztül ismerhetjük meg a Badacsony természeti és kultúrtörténeti értékeit, ráadásul a Szegedy Róza-háztól induló túra romantikus módon a Kisfaludy-kilátónál ér majd véget.

Apró mesék (09.07., Tihany)

Szeptember 7-én, szombaton 21:00-kor nézhetitek meg az Apró mesék című magyar történelmi-romantikus thrillert a tihanyi Levendula Ház Látogatóközpontban.

A történet szerint hónapokkal a II. világháború után zűrzavar uralkodik az országban. Egy szélhámos megpróbál hasznot húzni ebből, azonban menekülnie kell, és egy titokzatos nő és fia nyújt számára menedéket az erdő mélyén.

Éjfélkor Párizsban (09.06., Keszthely)

A keszthelyi Távcső – Mozipótló Filmklub sorozatának keretében vetítik le szeptember 6-án, pénteken 18:00-ás kezdéssel Woody Allen egyik legnagyobb sikert aratott filmjét, a spanyol-amerikai koprodukcióban készült Éjfélkor Párizsbant.

Gil Párizsban szeretne élni és komoly íróvá válni, míg Ineznél ez szóba sem jöhet. Gil felfedezi, hogy pontban éjfélkor a város egy bizonyos pontján egy fiákerbe szállva időutazáson vehet reszt, amely visszaröpíti az általa kedvelt 1920-as évekbe.

Kompkoncert vol. 16 – Majka (09.07., Szántód és Tihany)

A MOL Nagyon Balaton kompkoncertjei között a tizenhatodikra szeptember 7-én, szombat este 19:00-ás kezdéssel kerül sor: a tó közepén, Szántód és Tihany között koncertezik Majka. Ugyan a koncertre már minden jegy elkelt, de érdemes még figyelni a buli Facebook-oldalát, illetve a különböző jegycsereoldalakat az utolsó pillanatos belépőkért.

Kertnézőben Balatonfüred (09.07., Balatonfüred)

A kertnézőben sétánk során összekapcsoljuk a város épített környezetének bemutatását pár rejtett füredi kerttel, ahová különleges felfedező sétát teszünk – hirdeti szeptember 7-i, szombat délutáni két kilométeres városi sétáját a Balaton Guide. A Krisztus Király plébániatemplomtól induló séta kuriózuma, hogy főként magánkerteket érint, így garantáltan olyan helyekre nyerhetünk bepillantást, amelyekre másként nem lenne lehetőség.

Folyók, tavak, tengerek – Az éltető víz (11.17-ig., Balatonfüred)

Folyók, tavak, tengerek – Az éltető víz című tárlat a XIX. század festészetének nemzetközi és magyar remekműveinek segítségével ember és víz kapcsolatát igyekszik érzékeltetni. A tárlaton Courbet, Benczúr, Csók, Mednyánszky, Munkácsy és Szinyei Merse műveit november 17-ig tekinthetjük meg a balatonfüredi Vaszary Galériában.

Hétvégi túratipp: Túra a Béke Sztúpához

Erre a hétvégére a zalaszántói Béke Sztúpát ajánljuk úti célkén. Közép-Európa első buddhista szentélyét kocsival a legkönnyebb megközelíteni, de Zalaszántó központjából gyalog is nyugodtan nekivághatunk a Kovácsi-hegynek. Utunk présházak közt, a Zalai-dombság panorámája által övezve vezet a sztúpának helyet adó Világosvár nevű tisztáshoz.