látnivalók & kultúra

Magasparton, fák között rejtőzködik a Balaton egyik legkedvesebb vasútállomása

Szerzők

  • Molnár Zoltán

2020. 01. 28. 16:34

Némi kutatás árán, de megtudtuk Csittényhegy vasúti megállójának történetét. Levéltárban néztünk utána, mikor épült, kik használták és miért vetették el a Balatonkenese-Üdülőtelep nevet.

A rutinos Balatonra vonatozók pár éve érdekes apró változást figyelhettek meg az északi part felé tartó vonalon. Eltűnt a Balatonkenese-Üdülőtelep vasúti megállóhely. Persze nem nyelte el a föld vagy a löszfal, csupán nevet váltott: Csittényhegyre nevezték át. Az utazóközönség kissé értetlenül állt ez előtt, ugyanis az Üdülőtelep megnevezés évtizedek óta élt. Kiderült, az elég rázósra sikeredett Kenese-Akarattya válás miatt kellett megváltoztatni a településhatár akarattyai oldalára került megálló nevét. Ezt a település honlapja egy, az általános jobbkézszabályra figyelmeztető kiírás alatt szereplő egysoros közleményben jelezte.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Felkeltette érdeklődésünket mind az új név, mind a kissé Bauhaus beütésű, a szögletes és kerek formavilággal játszadozó, nem túlbonyolított, letisztult állomásépület. Archív források és némi levéltári kutatás után foghíjasan ugyan, de sikerült rekonstruálni a csittényhegyi megálló történetét. Első körben tisztázzuk: a kissé arrébb lévő 189 méteres magaslat Balatonakarattyán tornyosul a tó fölé, a vonatról onnan ismerhetjük meg, hogy nem látjuk. Ugyanis a vas- és bronzkori leletekkel is büszkélkedő domb alá fúrták a 29-es vonal egyetlen alagútját (amit a mostani villamosítás miatt átépítenek, hogy elférjen benne a magasfeszültségű vezeték).

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Vízszint, parcella, üdülő, megálló

Ha a megálló létét akarjuk megérteni, messziről kell indítanunk: a Sió-csatorna zsilipjének 19. századi kiépítése után lejjebb eresztették a Balatont, a vízszint szabályozhatóvá vált. Ezzel ártéri területek kerültek stabilan szárazra, a Balaton nem jött ki többé a kenesei-akarattyai löszfalakig. Megindultak a felparcellázások és beépítések a századfordulótól, a folyamat az 1920-as évektől gyorsult fel. 1925-ben épült fel a Csittény-hegy alatt a Fővárosi Üdülőtelep, ahol 1934-ig csak a főváros alkalmazottai nyaralhattak (utána nyitották meg a nagyközönség előtt). Az üdülő saját hajókikötővel és vasútállomással rendelkezett egy korabeli leírás szerint, bár utóbbinak eleinte nem volt épülete, csak egy őrház jelezte a megállót.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Az északi parti vasútvonalat 1909-ben nyitották meg, de ekkor még nyoma sem volt a Fővárosi Üdülőtelepnek. A telep létesítése miatt azonban meg kellett oldani a közlekedést, 1928-ban megállót jelöltek ki azonos néven. Négy évvel később, 1932. június 15-én kapta meg a felvételi épületet, sajnos a tervezőnek nem találtuk nyomát (Lavotta Gyula tervezte magát a Fővárosi Üdülőt; ha bárkinek van erről bővebb információja, jelentkezzen akár kommentben vagy e-mailben!). Az biztos, hogy az északi parti vasút állomásait már eleve a Monarchia vasútvonalainak típusépületeitől eltérően tervezték meg, az üdülőtelepi megálló pedig még ezektől is különbözött (bár a környéken bányászott vörös követ előszeretettel alkalmazták itt is). Az állomás épületét kicsinosították, kovácsoltvas kerítés övezte, ami tele volt ráaggatott virágokkal, hangulatos lehetett ide megérkezni.

Fotó: CHUCKYEAGER TUMBLR - Fortepan (1961)

Viszlát, üdülő!

Az üdülőt a világháború nem kímélte, német csapatok állomásoztak itt egy ideig, a belső berendezés lepusztult, a vasútvonalat Akarattyáig felszedték, az alagutat berobbantották. 1949-ben kapta meg az üdülőt a Honvédség, azóta a katonáké az épületegyüttes. Ekkor kellett a nevet is megváltoztatni, 1950-től hívták Balatonkenese-Üdülőtelepnek. Ez az év a háború sújtotta felvételi épület szempontjából is fontos volt: május 13-án ugyanis átadták a tönkrement épület máig látható utódját, amit a MÁV Igazgatóság Építési és Pályafenntartási Főosztály, D.IV. Magasépítési osztálya Heumann Nándor vezetésével készített 1947-ben. Az akkori áron 198 ezer forintért felépített épület esetén még a kiépülő szocializmus közepette is fontos kikötés volt a vasút részéről, hogy almádi vöröskőből épüljön. A MÁV amúgy nem tud róla, hogy az épület bármilyen (akár helyi) védettséget élvezne.

Fotó: MÁV

A jövőre nézve jó hír, hogy a most zajló nagy északi parti felújításokba - a graffiti sújtotta - Csittényhegy megállója is beleesik. Egy korábbi hír szerint többek között Akarattya, Kenese vagy épp Fűzfő állomásépületeivel együtt ezt is renoválják, komfortossá és akadálymentessé teszik. Addig meg lassan megszokják az utazók a megálló új nevét, és nem fordul elő az az általunk hallott malőr, hogy egy, a névváltásról nem tudó utas addig tanakodott, hogy Csittényhegyen kell-e leszállnia, amíg a vonat tovább nem indult. Szegény utas pedig jöhetett vissza egy állomásköznyit.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

További, nem linkelhető, a cikkhez felhasznált forrásaink:

  • Külön köszönjük Vér Lászlóné balatonkenesei nyugdíjas tanítónő, a kenesei Tájház egyik alapítójának, a Veszprém Megyei Levéltárnak és a MÁV-nak a segítségét;
  • Szentgáli Károly: Balatonkenese. Várszegi-nyomda, Budapest, 1942.;
  • Részletes Magyar Útikalauzok 7. - Balaton és környéke (szerk. Dr. Dornyai Béla és Dr. Vigyázó János). Turistaság és Alpinizmus Lap-, Könyv- és Térképkiadó, Budapest, 1934.

Hasonló tartalmak