Csak két centis vastagságot ért el a balatoni jégpáncél, ez pedig messze van attól, hogy elbírjon egy embert. Még várnunk kell azzal, hogy sétáljunk rajta.

A héten sorra készülnek a balatoni tematikájú Facebook-csoportokban és -oldalakon a jeges képek, mert az elmúlt napok már-már télies időjárása következtében kialakult némi jégpáncél a tó felületén, de ez sétálásra és korcsolyázásra egyaránt túl vékony. Ezt megerősítette Horváth Ákos, a siófoki obszervatórium vezetője is, aki az MTI-vel közölte, hogy a nyílt vízen kialakult vékony jégréteg  mindössze 2 centiméter vastag, így sportolásra alkalmatlan.

A meteorológus azt is elmondta, hogy az öblökben ennél vastagabb is lehet a jég, de egy ember súlyát még sehol sem bírja el. A következő napokban épphogy fagypont alatt lesz az éjjeli hőmérséklet, viszont a nappali plusz fokok miatt elkezd olvadni a jég. Sőt, ha feltámad a szél, könnyen összetörhetnek a vékony jégtáblák.

Az Időkép előrejelzése szerint a parti jégnek nem kedvező idő várható a Balatonnál, nappal 4-6 fokok és egyre enyhébb éjjelek jönnek. Aztán vasárnaptól lehűlés jön, bár nem drasztikus: -4-5 fokos éjjelek és 3-4 fokos nappalok váltják egymást, illetve ködös-párás idő várható.