Egyre magasabb hőfokon izzik a nyár, a hétvégén már 30 fok is volt. Az elmúlt hét történései, mivel főszezon van, áthelyeződtek a nagy építkezésekről a nagy eseményekre. Következzen szokásos heti hírösszefoglalónk.

Még nem volt igazi nyári idő az elmúlt héten, többször május elejét idéző hűvösben és sok esőben volt részünk. A hétvégére azért bedurrant a strandidő és a hőmérsékletek az előttünk álló héten már jobban idézik a júniust-júliust. Az Időkép szerint a hétfő zivatarosan, viharosa, szelesen indul, 18 fok lesz reggel, 28 nappal, keddre pedig 15-28 fokra "hűl" a levegő. Emelkedés kezdődik, szerdán 18, majd 32 fok is lehet szikrázó napsütéssel, majd fokozatosan csökken a hőmérséklet a hétvégére, de még a leghűvösebb, vasárnapi napon is 16-26 fok lesz. Nagyobb zuhét még csütörtökön kaphat a tóvidék. A Balaton vize 20 fokos.

És akkor lássuk, kinek van útban egy százéves platánfa, hol épült új bringaút, kinek a koncertje marad el a STRAND Fesztiválon és hogy hol keresnek nehézgépkezelő hómunkást nyáron!

Természet & védelme

Egy százéves platánfát akar a közútkezelő kivágni a monostorapáti önkormányzat szerint a falu főutcáján, amivel nagyon nem értenek egyet. (monostorapati.hu/Facebook)

Közlekedés

Idén is lesz étkezőkocsi napi 8 pár Balaton expresszvonaton, a Déli és Keszthely között, ráadásul megújul az Utasellátók arculata, appot is fejlesztenek nekik, lehetséges lesz a kártyás fizetés, új burgert és desszerteket is bevezetnek. (HírBalaton)

Új kerékpárutat adtak át Balatonfűzfőn, a 750 méteres szakasz a Sirály vendéglő és a Balatonfűzfői Vitorlázó Sportegyesület kikötője között vezet. (Magyar Kerékpárosklub Balaton/Facebook)

Épül-szépül

Ötszintes társasház építésére adott engedélyt a kormányhivatal Siófokon, dacára a tervezett épület melletti obszervatórium tiltakozásának. A viharjelzések pontosságát féltő, a leárnyékolás miatt aggódó meteorológusok megnyugodtak, mert a beruházó 77 négyzetmétert nekik adott, 20 millió forinttal támogatja az eszközbeszerzéseiket, valamint örökös szolgalmi jogot biztosít az épület tetejére, ahol műszereket is elhelyezhetnek. (Magyar Narancs)

Sport & strand

Augusztus 1-én tartják az idei Balaton-átúszást, 38-adszorra. AZ 5200 méteres táv rajtja Révfülöpön lesz délelőtt, a cél Balatonboglár. (Index)

Augusztus 16-án Fonyódon rendezik meg a Balaton-átevezést, amin tavaly mi is részt vettünk, és amire online lehet nevezni itt. (Hajózás.hu)

Kultúra & szórakozás

Interjú készült Csúri Ákossal, a káli-medencei Kőfeszt szervezőjével, amiből kiderült: az augusztus 27-29-i fesztiválnak Kővágóörs mellett Kékkút, Köveskál, Szentbékkálla, Mindszentkálla, Pálköve és Balatonhenye is otthont ad, a kulturált látogatók már tavaly sem duhajodtak, a program nagyjából összeállt koncertekkel, színházzal, kiállítással, és az egész ingyenes lesz. (Veol)

Az eddig is tudható volt, hogy SUM 41, Ellie Goulding és a Milky Chance nem jön az idei STRAND Fesztiválra a járványhelyzet miatt (a 2021-es STRAND-ra viszont igen), de most DJ Fresh is lemondta koncertjét. Jön viszont Parov Stelar, Timmy Trumpet, Martin Solveig, Wilkinson, a Lost Frequencies, az Alle Farben, Sikdope, Funtcase, Chime, Franky Nuts és Oliverse és sokan mások. (STRAND Fesztivál közleménye)

A füredi Vaszary Galéria sokáig zárva volt a járvány miatt, ezért 2021. január 10-ig meghosszabbítják a TOP10 című kortárs kiállítást, amiről be is számoltunk év elején. (Vaszary Galéria/Facebook)

Nyit Balatonfüred kulturális negyede, szeptemberig minden hétvégén lezárják az autók elől a Blaha Lujza utcát, ahol koncertek, programok, korzózás vár mindenkit. Részletek a linken. (Balatonfüred.hu)

Bor & gasztro

A badacsonyi borászoknak nemrég még az amerikai szőlőkabóca terjesztette aranyszínű sárgaság miatt főtt a fejük, de most inkább amiatt aggódnak, hogy a lecsengő járvány ellenére is elmaradnak a vendégek, vásárlók. (Agrárszektor)

A Michelin-csillagos Borkonyha és a testvére, a Textúra az Édes Város oldalán már balatoni házhozszállítást is vállal tortára, borra, fagylaltra, kiegészítőkre. (Édes Város közleménye)

Idén is lesz pár sörfesztivál a Balaton körül, egyelőre Alsóörsön, Keszthelyen és Balatonföldváron biztos ez júliusban. (Beerporn.hu

Összeállt az Év Strandétele verseny első körének 24-es mezőnye, amiből a Balatoni KÖR és a We Love Balaton választja majd ki a 6 döntőst (We Love Balaton)

Turizmus & szállás

Elégedetlenek a balatoni vendéglősök az idei szezonnal: kevesebb is a vendég, kevesebbet is mernek költeni az emberek. (Hvg.hu)

Érdekes összevetés készült: a Balaton és Rodosz szigetének árait hasonlították össze, és arra jutottak, az árak itthon alig emelkedtek, ezért a Balaton olcsóbb. A külföldi foglalások amúgy elmaradtak, és a tartós rossz idő miatt a hazaiak is megcsappantak. (Mfor)

Józsefvárosi lakcímkártyával ingyen lehet e nyáron használni a VIII. kerület káptalanfüredi üdülőjét. (Pesti Hírlap)

Új vendégházat nyitott a mindszentkállai Kikötő, méghozzá Káptalantótiban - Kikötő Csobánc néven. (Kikötő/Facebook)

Shopping

Meghosszabbítja balatoni üzletei nyitvatartását az Aldi, valamint Keszthelyen újabb egységet nyit. (Aldi közleménye)

Munkaerő

Idén nem igazán lesz munkaerőhiány a Balatonnál, a válság miatt alig van már betöltetlen pozíció. (Nosalty)

Nem nagyon szoktunk ide álláshirdetést kitenni, de ez így nyáron elég egzotikus: ratrakvezetőt/-szerelőt keres az eplényi Síaréna. (Intersport Síaréna Eplény/Facebook)

Jótékonyság

Egy zalaegerszegi tűzoltó szívműtétjéhez keresnek véradókat, méghozzá a ritka B+ vércsoportból, részletek a linken. (Tímea Istvánné Matyis/Facebook)

Önkénteseket keres a 10 Millió Fa mozgalom a Balaton északi partján az egyéves szülinap megünneplésére a famunkák elvégzésétől a pakoláson át az orvosi felügyeletig. (Bojár Iván András/Facebook)

Biztonság

Mentőautót kaptak a vízimentők a Gattyán Alapítványtól, az autó bázisa Ábrahámhegyen lesz. (Füred TV)

Címkék