Folytatódnak a Völgyhétvégék és folyhatnak a borok szeptember második hétvégéjén a Balatonon, ugyanis Tihanyban és Hegymagason is számos pincészet nedűit kóstolhatjátok végig. Lesznek koncertek, indul túrasorozat, de a középkor hangulatát is megélhetitek Zádorvárban. Íme, a hétvégi programajánlónk!

II. Völgyhétvége – Művészetek Völgye; Kapolcs – Szeptember 11–13.

Máris jön a Művészetek Völgye alternatívájaként kitalált Völgyhétvégék második turnusa: szeptember 11–13., péntek és vasárnap között Kapolcsra látogat a Csaknekedkislány (pénteken 20:30-tól a Pajta-Mozgóban), az Esti Kornél (vasárnap 18:00-tól a Pest-Buda Udvaron) és a Kiscsillag is (vasárnap 20:30-tól Pajta-Mozgóban). A koncertek mellett persze sok más izgalmas programon vehettek részt: megtanulhatjátok, hogyan lehet batikolt ruhát készíteni, kóstolhattok bibliai ételeket, gyógy- és fűszernövényeket vagy éppen kifulladásig tanulhattok énekelni, néptáncolni. Arról, hogy milyen az újragondolt völgyhangulat, itt olvashattok beszámolónkban

Jegyeket pedig itt tudtok vásárolni a fesztiválra, ezen pedig a korábbiakhoz képest még nagyobb a hangsúly, ugyanis minden program csak jeggyel látogatható! A másodikra pl. már vadászni kell a belépőre.

Bakancsos Balaton; Balatonalmádi – Szeptember 12.

Nincs is alkalmasabb idő a túrázásra, mint ősszel, a nyárutó szezonban pedig még a levezető strandolásra is van lehetőség. A Bakancsos Balaton túrán a mindössze 1 kilométeres távtól akár a 60 kilométeres teljesítményt is megcélozhatjátok. A Teljesítménytúrázók Társaságának túrasorozata szeptember 12-én szombaton indul Balatonalmádiból, a Pannónia Kulturális Központ elől. Élvezzétek a Balaton látnivalót és természetesen a célnál mindenkit vár majd egy kis frissítő finomság.

Regisztrálni bármelyik túrára itt tudtok, nevezési díj ellenében. 

Tihanyi Találka; Tihany – Szeptember 12-től

A Balaton-felvidék híres-neves borászatai, őstermelői, kézműves gasztroműhelyei egybegyűlnek szeptember 12-én szombaton, a Sport Terrace Tihanyban (Fürdőtelepi utca 1.). A végtelenségig tartó kóstolók mellett sportolni is lesz lehetőségetek a Tihanyi Találkán, legyen szó teqballról, tollasról, röplabdáról, ping-pongról, mindegyikhez adottak lesznek az eszközök. Aki pedig inkább társasozna, lesz bőséges játékfelhozatal is.

Bővebb infókat itt találtok a programról. 

Ars Sacra Fesztivál; több helyszínen – Szeptember 12-től

Az Ars Sacra Fesztivál a hagyományos európai egyházzenét kívánja közelebb hozni a mai kor emberéhez. A fesztivál e hétvégi ingyenes programjai a következők lesznek szerte a Balatonon (is): szeptember 12-én, szombaton 9:00-tól Werner Lilla ad orgonakoncertet Karádon, a Szent László-templomban (Szent László tér 4.), ugyanezen a napon 10:00-tól a barnagi Várkápolna-bemutatót nézhetitek meg (Zádorvár), vagy a felsőörsi A Batthyányak ősi fészkét, az Árpád-kori prépostságot (Batthyány tér 3.). Szombaton Csuja Imre is feltűnik, Balatonszabadi református templomában tart önálló, versmondó estet 18:30-tól (Vak Bottyán utca 143.). Szeptember 13-án vasárnap 10:00-kor kezdődik Balatonalmádiban Szabolcs Péter kiállítása Szobrok és gondolatok címen (Városháza tér 4.).

Középkori vásári forgatag; Pécsely – Szeptember 12.

Szeptember 12-én szombaton megelevenedik a középkori vásárok hangulata a pécselyi Zádorvárban, lesz hadibemutató 11:30-tól és 15:00-tól is, de lovas bevonulást is megcsodálhattok 15:30-tól ezen a napon. A várban ezenkívül malomversenyen, sőt egy tombolahúzáson is részt vehettek ezen a napon. Kiváló programlehetőség gyerekek, családok számára, de akkor is érdemes elmennetek, ha egy kis időutazásra vágytok és kiszakadnátok a mindennapokból.

Bővebb infókat itt találtok az eseményről. 

Szent György-hegy Éjfélig; Hegymagas – Szeptember 12-től

A szeptember 12-i szombaton megkezdődik a már hagyományos (de a korlátozások miatt újragondolt, újradátumozott) Szent György-hegy Éjfélig programsorozat is, amin zenével, finom borokkal és falatokkal, nyitott pincékkel várnak titeket a csodás balatoni panorámás környezetbe. A következő porták lesznek nyitva előttetek ezen a napon: Kiss Pince, 2HA Szőlőbirtok és Pincészet, Pláne Badacsony, Pap Wines, Killer Pince, Kutyakaparó, Magashegy Pince. 

Az események a pincészetekben elérhető támogatói poharak megvásárlásával látogathatók, aminek ára 2000 forint. 

Cirque du Jam; Balatonszemes – Szeptember 12.

A Supernem-alapító Pulius Tibi és a bluesnagykövet Fekete Jenő közös formációja, a Cirque du Jam muzsikál szombat este (szeptember 12-én) 20:00-tól a balatonszemesi Rock Burger Cirkuszban. A hangulat erősen garantált, ott lesztek?

A részvételi díj 1000 forint lesz, amit a helyszínen fizethettek ki.