A múlt hétre visszatért a télies idő a Balatonra is, kedden 0 fokot mértek a tó környékén, hétvégére 3-5 fokra emelkedett a hőmérséklet, de esős idővel néztek szembe, akik túrára, természetjárásra adták a fejüket. Ezen a héten ismét elrugaszkodunk a hideg, zord téli időtől: csütörtökön verőfényes napsütésre, 10 fokos hőmérsékletre számíthatunk az Időkép előrejelzése szerint. Aztán sajnos újra esős hétvége elé nézünk.
De most lássuk, mi történt az elmúlt napokban a vírushelyzettől kezdve a közügyekig!
Vírushelyzet
Március 1-jéig biztosan maradnak a jelenlegi járványügyi
korlátozások, mondta a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint két esetben lehetséges az enyhítés: ha az aktív fertőzöttek száma
jelentősen csökkenne, vagy ha kellő számú vakcina állna már rendelkezésre.
A vendéglátósok helyzete kapcsán úgy fogalmazott, tárgyaltak
a magyar vendéglátók érdekképviseleti szerveivel, és a közigazgatási hivatalok
mindent meg fognak tenni a bértámogatások kifizetésének felgyorsításáért.
(444.hu)
A
fesztiválszervezők továbbra is úgy készülnek, hogy nyáron lehetnek fesztiválok. Fülöp
Zoltán – többek között a Mol Nagyon Balaton rendezvénysorozatot, a Strand Fesztivált
és a B my Lake-et is jegyző VOLT Produkció Kft. társtulajdonos-ügyvezetője –
nem tudja, mi lehet majd az előfeltétele annak, hogy valaki fesztiválra
vagy tömegrendezvényre mehessen. Szerinte egy biztos: valamiféle garancia kell
ahhoz, hogy a szervezők megteremtsék a bizalmat a résztvevőkben, és az ott
szórakozók egészsége biztosítva legyen.
(Index)

Gasztró
Február 12-én újra kinyit az – addig téli szüneten lévő –
balatonfüredi BazsaLicom Bisztró, a jelenlegi járványügyi szabályoknak
megfelelően persze csak házhoz szállítással, valamint elviteles formában rendelhettek
tőlük. Azt írják, új étlapjukat hamarosan közzéteszik. (BazsaLicom –
Facebook)
A balatonlellei Pócz Pincészet különleges akcióba fogott:
boraik megvásárlásával vak diákokat lehet támogatni. 20 ezer forint értékű
rendelés esetén ingyen házhoz szállítanak, a beérkező összeg 10 százalékát
pedig átutalják a Vak Diákok Sportegyesületének, ahol éppen egy pingpongasztalra (showdown) gyűjtenek. (Pócz Pincészet –
Facebook)
Nyolc magyar szilvapálinka kapott minősítést 2020-ban a
Nemzeti Pálinkakiválóság Programban és került be a Pálinkakiválóságok
Könyvébe, köztük a Sümegi Pálinka is, szilvapálinkájával. A független
szakértőkből álló Pálinkaminősítő Bizottság vakkóstolással végzett programjának célja a minőségi pálinka és a törkölypálinka fogalmának, kínálatának, valamint
gasztronómiai jelentőségének megismertetése. (Agrárszektor)
Február 5-ig lehet jelentkezni a BalatonBor-bírálatra: aki
csatlakozni szeretne a régiós bormárkához, egy vagy több tétel kiválasztásával pályázhat. A jelentkezés részleteiről bővebben a Balatoni
KÖR Facebook-oldalán olvashattok.

Épül-szépül
Háromoldalú együttműködést írt alá Veszprém Megyei Jogú
Város Önkormányzata, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. és a Veszprémi Törvényszék. Az
együttműködés a veszprémi Várbörtön múzeum fejlesztését, a volt Ruttner-ház rekonstrukcióját,
valamint a Várkert felújítását támogatja. A jelenleg használaton kívül álló Ruttner-házból
(Veszprém, Jókai u. 8.) kiállítótér és szállás lesz, a szintén használaton kívül
álló Várkert pedig kreatív alkotó-, illetve előadóművészetek számára ad majd
otthont. (Veszprém–Balaton 2023 Zrt. közleménye)
Gyenesdiáson is számos fejlesztés várható: az egykori Talabér- (később Bujtor-Osvald)-féle vízimalom teljes mértékben megújul. Pékmúzeum, herbárium,
fűszerkert, tanösvény várja rövidesen az idelátogatókat az önkormányzati
fejlesztésnek köszönhetően. De a település szálláshelyei, a Diási
Játékstrand, a Lőtér Klubépülete és a Ligetplex Cinema is
megújul. Mindezek mellett a túrázók is örülhetnek: a Festetics-kilátót is fel fogják újítani,
valamint tervben van a Festetics-turistaút kialakítása is a
Keszthelyi-hegységben. (Gyenesdiási Turisztikai Egyesület közleménye)

Közlekedés
Elkészült a tanulmányterv az M8-as gyorsforgalmi út M7-es autópálya és Dunaújváros közötti szakaszára. Az M6-os és az M7-es autópályákat köti majd össze 50 kilométer hosszan, tehermentesíti a 61-es, a 62-es és a 64-es utakat. 2022. januárra engedélyes tervek lesznek, 2023-ban pedig elindulhatnak a kivitelezési munkálatok. (Magyar Építők)

Köz & ügyek
Kiderült, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által rejtélyes szempontok alapján odaítélt támogatások –
amelyekből a legtöbbet Laposa Bence, az MTÜ tanácsadójának vállalkozásai kapták –
miatt mondott le a Balatoni
Kör elnöksége korábban. Az ügy
miatt több vendéglátós – köztük a kapolcsi Kuthy Kávézó is –
úgy döntött,
lekerülnek polcaikról a Laposa Birtok borai. Azóta Laposa Bence úgy
nyilatkozott:
„Sem a támogatások odaítélésében, sem a pályázat folyamatában nem
vettem –
és természetesen nem is vehettem –
részt, nincs és nem is volt ilyen
jellegű megbízásom.” (24.hu, Laposa Bence – Facebook)
Balatonfüred Város Önkormányzata támogatást nyert a
Digitális Jólét Programtól, amelynek során –
közlekedéssel, hulladékgazdálkodással és -hasznosítással, fenntartható vidékfejlesztéssel és településüzemeltetéssel,
klímavédelemmel, valamint turizmussal kapcsolatos – kérdőívet tölthetnek ki
az ott lakók. A kutatási program során azt is vizsgálják, mely
problématerületeken lehetne az „okosváros”-módszerek alkalmazásával
előrelépést elérni. (Hirbalaton.hu)
A Tihanyi Bencés Apátság közössége 6 esztendőre
megerősítette elöljárói tisztségében az 1986-ban született Mihályi Norbert
Jeromos konventuális perjelt, aki 2018-ban vette át ezt a szolgálatot. (Tihanyi
Bencés Apátság – Facebook)
Környezet & védelme
Megnyitották a Sió-zsilipet a Balaton magas
vízállása miatt, ami jelenleg 120 centiméter –
ez meghaladja a téli hónapokra
előírt üzemi vízszintmaximumot. A másodpercenként 20 köbméteres sebességű
vízeresztés nem veszélyezteti elöntéssel a Sió menti területeket, és nem okoz
gondot a Sió-zsilip egyébként most is zajló – 2022 végére elkészülő –
átépítési
munkáinak. (MTI)
A Balaton belterületein megjelenő vadak összbalatoni
problémát jelentenek Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke szerint.
Balatonszemesen például a rókák okoznak folyamatos fejtörést, az önkormányzat
ezért a helyi vadásztársaságtól kért tanácsot, milyen csapdákat vásároljanak. Lombár
Gábor felhívta a figyelmet, ha vadak okoznak kárt az ingatlanoknál, bejelentést
kell tenni. (Sonline)
A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) munkaszervezete, a
Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. a környezet védelme, az
ökológiai, szociális, kulturális és gazdasági fenntarthatóság érdekében
szemléletformáló rendezvénysorozatot indított. Az esemény online formában minden
hónap első szerdáján tekinthető meg, filmek és prezentációk formájában. A következő, a fenntarthatóságról szóló konferencia 2021. február 3-án 14:00 és 15:30 között
lesz. Részleteket itt találtok róla. (Hirbalaton.hu)
Megkezdődött a nádaratás a Kis-Balatonnál. Erre minden évben
nagy szükség van a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság szerint, ugyanis a
növény és a terület ezáltal is meg tud újulni. Az összegyűjtött növényekből
tető vagy kerítés készül, de a nádat hőszigetelésre is szívesen használják. (Sonline)

Kultúra
Megalakult pénteken a Keszthelyi Kulturális Kerekasztal,
amely a területen működő intézmények, szervezetek közötti együttműködést
hivatott erősíteni. Az új fórum egyik legfontosabb célja, hogy a város minél
jobban kiaknázhassa az Európa Kulturális Fővárosa 2023 projekt lehetőségeit,
ugyanis – mint kiderült – már Keszthely is csatlakozott a programhoz. (Zaol)
Új örökségelemek, a Bakony és a Balaton-felvidék
németek lakta falvainak karácsonyi énekes népszokása, az úgynevezett Christkindl
Spiel, valamint Buzsák élő hagyományai is – mint a hímzés, a pásztorkodás és a buzsáki
néptánc –
bekerültek a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe. Az
UNESCO 2003-ban fogadta el a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló
nemzetközi egyezményt, amelyhez eddig 180 ország csatlakozott. (MTI)