Balatonfüred vesztette a legkevesebb vendégéjszakát a tavalyi év során, ezzel a város lett a legnépszerűbb szálláshely az országban. Elegendő oltóanyag és oltás híján még nem várható a vendéglátóhelyek korlátozásainak enyhítése. Lemondott a Balatoni Kör elnöksége. Heti híradónkkal jelentkezünk ismét.

Ennél ellentmondásosabb nem is lehetne az időjárás: az előző híradóban szereplő nagy telek és havazás után a múlt héten melegrekordok dőltek meg a Balatonon. Először Fonyódon mértek 14,5 fokot január 21-én (csütörtökön), majd másnap délután Főnyeden 15,9 fokot is mutatott a hőmérő – az OMSZ hivatalos mérései alapján ez a maximum-hőmérséklet meghaladta az 1956-ban, Ásotthalmon mért 15,5 fokot.

Nem volt kérdés tehát, az épphogy kialakulni kezdő balatoni jeget még a szél is bontotta, itt tudjátok megnézni a különös jelenségről szóló Időkép-felvételt. A szél aztán tovább dolgozott, és volt, ahol több mint félméteres kilengést is okozott a víz tükrén. Ahogyan a hirbalaton.hu ír a kilengésről: „Keszthelyről mintha elszívták volna a vizet, Balatonfűzfőn pedig jóval a szabályozási vízszint feletti a Balaton vízállása.”

A következő napokban újra lehűlésre lehet számítani: január 26-án (kedden) ismét felhős, nullafokos hőmérséklet várható az Időkép előrejelzése szerint a Balatonon, ez jelentősebben a hétvégére fog változni, január 29-től (péntektől) 3-5 fokos, esős idő vár a tó körül járókra, lakókra.

És most lássuk, mi történt az elmúlt héten a Balatonon a vírushelyzettől kezdve a környezetvédelmen át egészen a közügyekig! 

Vírushelyzet & vendéglátás

Csak akkor lehet fokozatosan enyhíteni a vendéglátóhelyekre vonatkozó jelenlegi korlátozásokat, ha megfelelő mennyiségű oltóanyag érkezik Magyarországra, és a magyar emberek széles körű oltását végre lehet hajtani – mondta Kiss Róbert alezredes az operatív törzs hétfői tájékoztatóján. (Telex)

A napokban látott napvilágot az a hír is, hogy a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) körlevelet küldött ki a hazai szállodásoknak és éttermeseknek arról, hogy a jelenleg érvényben lévő korlátozások valószínűleg pünkösdig fennmaradnak – ez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleménye szerint alaptalan és felelőtlen rémhír csupán. (24.hu, 444)

Egyes helyek – az elvitelre és a házhoz szállításra átálláson túl – a vírushelyzet kezdete óta folyamatosan dolgoznak alternatív megoldásokon, ilyen a siófoki Napfény Hotel karanténszállodaként (ahol a külföldről hazatérők térítésmentesen lakhattak két hétig) való működtetése is. Most a Boglárka Bisztró példája kapcsán felmerült az a kérdés, hogy vajon a Télen lángost?! nevű akciójuk nem hágta-e át az érvényben lévő szabályokat. A TASZ jogásza szerint olyan köztéren, ahol nem kötelező a maszkviselés, el lehet fogyasztani az elvitelre vásárolt ételünket (Balatonbogláron pedig ez így lehetséges), más kérdés a csoportosulások, rendezvények, úgy tűnik, homályos meghatározásai. (Sonline, Telex)

Épül-szépül

Megkezdődtek a munkálatok a balatonfüredi Ófaluban: a városrészen többek között Járási Hivatal, törvénykezési épület, élelmiszer-áruház és lakóépület (garázzsal) is épül. (Füred TV)

Közlekedés

Megkezdődik két 45 méteres komp és két 35 méter hosszú katamarán gyártása is a Balatonra – a felvidéki (komáromi) székhelyű SAM – Shipbuilding and Machinery vállalat nyerte a kiírt pályázatot. Az új hajók várhatóan 2022 tavaszára készülnek el, szállításukat a Sió csatornán tervezik. A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) következő célja a kikötők és a révállomások megújítása lesz. (MTI)

Köz & ügyek

Javítani szeretnének a balatoni térség népességének rátáján: a Balaton Kiemelt Térség fejlesztési koncepciójának (2021–2027 között) része lenne a lakosság komfortjának növelése annak érdekében, hogy az itt élők ne vándoroljanak el. Mindezt tennék többek között az elöregedett közművek cseréjével/bővítésével, a parttól távolabbi települések internetelérésének javításával, az utak felújításával, de bérlakásprogramokat is indítanának, a fiatalokat megcélozva. (Hello Vidék)

A Balatoni Kör teljes elnöksége felajánlotta a lemondását arra hivatkozva, hogy az egyesület dinamikus fejlődése, továbblépése miatt elengedhetetlen egy szervezeti átalakulás. Az elnökség ügyvivőként folytatja tovább a munkáját a következő közgyűlésig. (Balatoni Kör)

Hévízen a koronavírus hatására bekövetkezett bevételkiesés miatt úgy döntöttek, ezentúl nem vállalják át a tulajdonosoktól az ingatlanok előtti zöldterületek, járdák és árkok karbantartását, ezért felhívják a lakosok figyelmét, hogy gondozzák ezeket a területeket. (Balatontipp)

Turizmus & szállás

Balatonfüred vitte a prímet mint legnépszerűbb szálláshely a tavalyi évben. Más településekkel ellentétben csak 33 százalékos veszteséget szenvedtek el a város szálláshelyei a világjárvány miatt 2020-ban, ezért a tavalyi nyolcadik helyről a dobogó első helyéig sikerült feltornáznia magát összesen több mint 495 ezer vendégéjszakával. (Balatontipp)

Kékfény

Átrepült a körforgalmon autójával egy 65 éves gyorshajtó férfi, aki este közlekedett Balatonakarattya felé, amikor a menetirány szerinti bal oldali sávból váratlanul érte a körfogalom, azon átrepült és a túloldali árokban állt meg. A sofőr és mellette ülő utasa is súlyos sérüléseket szenvedett. (24.hu)
 
Nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával indult rendőrségi nyomozás Badacsonytomajon. A Tátika nevű épület és az azt körülvevő tóparti sétány megújítására 2 milliárd 435 millió forint uniós támogatás érkezett még 2018-ban, tavaly ősszel kellett volna mindennek elkészülnie, ám semmi látható fejlődés nem történt, hatósági eljárások annál inkább záporoztak az ügy körül. (24.hu

Sport

Egyre jobban szorulnak ki a vitorlások és a kishajósok a Balatonról, helyüket pedig a nagy jachtok veszik át. A Magyar Vitorlás Szövetség úgy látja, a hajók mérete értelmetlen nagyságrendek felé kezd eltolódni úgy, hogy egyébként vannak, akik ki sem mozdulnak velük a kikötőből. (24.hu)

Környezet & védelme

Vince-napon, január 22-én (pénteken) szőlővesszőt szenteltek Balatonfüreden. A hagyomány szerint ezen a napon dől el, milyen lesz az őszi termés. (Füred TV)

Kigyulladt a nádas Balatonfenyvesen, a Galamb utca közelében. A másfél hektáros tűzhöz a marcali hivatásos és a balatonboglári önkormányzati tűzoltókat riasztották, akik három vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a lángokat. (Napi.hu)

Nem tudnak nekilátni a várdombi magasösvény megújításának Balatonbogláron, mivel a bíróság külön környezetvédelmi hatástanulmányt kér még a jóváhagyáshoz. A kormányhivatal korábban zöld utat adott a beruházáshoz. A 24.hu úgy tudja, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik munkatársa kezdeményezte a lépést a természetvédelmi terület megvédéséért. (24.hu)

Nagy károkat okoznak az elszaporodott kárókatonák a Balatonnál és a környező halastavaknál. A halak elfogyasztása, megsebzése, nyugalmuk zavarása mind a számlájukra írható, arról nem is beszélve, hogy ürülékük tönkreteszi a fákat. Valódi megoldást csak a tó befagyása okozhat a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szerint. (Sonline)

A Káli-medencében is előforduló, agrárélőhelyekhez kötődő, védett cigánycsuk (Saxicola rubicola) lett az év madara. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület minden évben meghirdeti programját az érintett fajok bemutatása céljából. (Balaton-felvidéki Nemzeti Park)

Címkék