A magyar és a világirodalom ételei és a népmesék ízei lesznek a főszerepben december 28–30. között a badacsonyi vendéglátóhelyeken. A Gasztrohegy állomásait végigjárva megkóstolhatjuk Szindbád velős csontját, Tersánszky legendás nyúlpaprikását, Gombóc Artúr csokiját és Harry Potter kedvenc édességét is, aki pedig igazán bátor, kipróbálhatja a Galaxis útikalauz Pángalaktikus Gégepukkasztóját is. A történeteket és az ízeket izgalmas vulkanikus borok kísérik.

Havas balatoni tájképekben egyelőre nem gyönyörködhetünk, és korcsolyázni is csak a tó körüli műjégpályákon lehet, a balatoni tél varázsát mindenképp érdemes felfedezni. A karácsony és a szilveszter közötti hét erre tökéletes időszak, Badacsony pedig izgalmas helyszín: a Gasztrohegy résztvevői, a település különböző tengerszint feletti magasságban található vendéglátóhelyei most is rendhagyó fogásokkal csábítanak kulináris kalandokra.

Ez a Gasztrohegy több szempontból is kivételes lesz. Míg korábban egy-egy alapanyagról vagy technológiáról szólt a tematika, most az irodalmi művek és a mesék ízei által inspirált ételek lesznek a főszerepben. „Ez már a Gasztrohegy 4. évada, és folyamatosan azon gondolkozunk, hogy milyen új tematikával gazdagítsuk a kínálatot” – mondja Budavári Dóra, a Gasztrohegy kommunikációs vezetője. „Az irodalmi ízek tematika az idén jelenik meg először. A két ünnep között amúgy is minden a mesékről, a történetekről és a lelassulásról szól. A részt vevő éttermek könnyedebb, izgalmas fogásokkal és sok szívet melengető desszerttel készülnek” – teszi hozzá.

Te megkóstolnád a vajsört?

A badacsonyörsi Vánkosban az ember az év 365 napján úgy érzi, hogy egy mesébe csöppent, a zöld zsalugáteres kőház a kissé elvarázsolt kerttel önmagában is lehetne egy régimódi történet helyszíne. A panzió éttermébe most három napra Roxfort hangulata költözik, a kínálatot pedig a varázslótanoncok kedvenc ételei adják. „A Vánkosban dolgozó fiatal csapat ötlete volt, hogy készítsük el a Harry Potter-könyvekben szereplő fogásokat” – meséli Hernádi Heni, a Vánkos tulajdonosa.

„A cottage pie-t marhahússal készítjük el, a vegákat tökös derelyével várjuk, de meg lehet kóstolni Hagrid csokitortáját is, és még a cikeszgolyó ehető verzióját is elkészítjük, vegán módon.”

„A cottage pie-t marhahússal készítjük el, a vegákat tökös derelyével várjuk, de meg lehet kóstolni Hagrid csokitortáját is, és még a cikeszgolyó ehető verzióját is elkészítjük, vegán módon.”

A Vánkos csapata a Harry Potter-univerzum italait is felvette a menübe. 18. századi recept alapján készülő vajsörrel és töklével készülnek, ez utóbbi alkoholos változatban is kapható lesz majd.

Kiderül, mivel várta Kisfaludy a vendégeit

Kisfaludy-ház Étteremben a reformkori Badacsonyba tehetünk időutazást. „Korabeli szőlőhegyi vendégváró ételekkel készülünk, utánanéztünk, milyen fogásokkal várhatta Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza a vendégeit télen” – mondja Török Péter, az étterem tulajdonosa. 

„Lesz tányérhús marhaszegyből különféle meleg mártásokkal, amelyek többféle ízvilágot képesek megmutatni, és szőlőecetet is készítünk, ami akkoriban jellegzetes kísérője volt az ételeknek. Szinte látjuk, ahogy Kisfaludy áll a pinceajtóban és várja a vendégeit.”

„Lesz tányérhús marhaszegyből különféle meleg mártásokkal, amelyek többféle ízvilágot képesek megmutatni, és szőlőecetet is készítünk, ami akkoriban jellegzetes kísérője volt az ételeknek. Szinte látjuk, ahogy Kisfaludy áll a pinceajtóban és várja a vendégeit.”

Természetesen az ünnepi desszert sem marad ki a menüből, vörösboros-aszaltszilvás gesztenyés bejgli is jár a reformkori fogások mellé.

Írók nagy levesei

A Jókai-bableves természetesen nem hiányozhat az irodalmi ízek közül, ezt most a Hableány készíti el, bakonyi sertésborda és pirított nudli társaságában. Arra, hogy mi köze van Jókainak a bableveshez, több válasz is létezik: az egyik szerint Jókait felesége utánozhatatlan bablevesével vette le a lábáról. Egy biztos: a Jókai-bableves tejfölösen és nagy szemű babból készül, és érdemes lesz kipróbálni a Hableány-féle verziót.

A nagy mesemondók nyomdokait követi a Tilia Borvendéglő is, itt Mikszáth Kálmán híres palóclevesével várják a Gasztrohegy látogatóit. A történet szerint az író jó barátságban volt a vendéglátósdinasztia-alapító Gundel Jánossal, és azt kérte tőle, hogy olyan levest készítsen neki, amilyet még soha nem evett. Így született meg a palócleves, vagyis az ürüleves zöldbabbal, tejföllel és kaporral. Más források szerint Gundel Mikszáth egyik születésnapjára készült efféle meglepetéssel, egy harmadik elgondolás szerint pedig az István Főherceg Szállóban 1894-ben kialakított különterem, avagy a Mikszáth-szoba avatására készült el ez az egyedülálló étel. Mikszáthnak állítólag annyira ízlett a leves, hogy egyből két tányérral is szedett magának, és nem csupán udvariasságból.

Az ételt Krúdy Gyula egyik nagy kedvence, a rácponty kíséri. Az író igazi ínyenc volt, írásaiban nagy részletességgel ábrázolja a gasztronómiai élvezeteket, és sok esetben úgy ír az ételekről, hogy az akár receptnek is beillik – nem véletlen, hogy nem egy recepteskönyv született a nyomán. A Tilia rácpontya pedig olyan, ahogy ő kedvelné, paprikával, szalonnával, krumplival készítve és tejföllel jól meglocsolva.

És ha már Krúdy, akkor meg kell említenünk a Pláne Badacsony borteraszon kipróbálható „Szindbád velős csontja” nevű ételt is, ami az ínyenc alkotó egy másik favoritja volt. Ugyanitt lehet megkóstolni a Pángalaktikus Gégepukkasztót is, Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című regényfolyamának ikonikus alkoholos italát, amiről a szerző nem sok részletet árult el, annyit azonban tudunk, hogy a koktél „hatása olyan, mint amikor szétverik az ember agyát egy lédús citromszelettel, melyet vaskos aranytéglára erősítettek” (ford. Molnár István, Kozmosz Könyvek, 23. o., 1987). Mindenkinek sok szerencsét kívánunk hozzá!

Tersánszky nyúlpaprikása és más mesebeli ételek

Tölgyes Kúria is a mesék világából merített ihletet: a kedvenc mesehőseink zsákmányai kerülnek a tányérra. Vuk prédája, Tás rozé kacsamellként, a nagy ho-ho-ho-horgász jóvoltából pedig egy fogas készül majd. Az Istvándy Birtok és Borműhely Csukás István hőseiből merített inspirációt. Az Óriástüdejű Levegőfújó szalontüdőként lesz fogyasztható, és átkerülnek a valóságba Gombóc Artúr kulináris vágyálmai is, a kerek csokoládé és a lyukas csokoládé. A Laposa Terasz csapata a magyar népmesék szereplői és varázslatos ételei alapján kreált fogásokat, itt a piros malac, a szóló szőlő, a mosolygós alma és a csengő barack lesz a középpontban.

Borbarátoknál Tersánszky Józsi Jenő Legenda a nyúlpaprikásról című kisregényének címadó étele kerül a tányérra szalvétagombóc, mézeskalácsos répatorta és tonkababos mascarpone kíséretében. „Az egyik szakács kolléganő kedvenc könyve adta az ihletet. A kor paródiája, és egyben a szeretet erejének története ez a regény” – mondja a választásról ifj. Nagy István, az étterem vezetője. A nyúlpaprikást hagyományos recept alapján készítik majd el. 

Bonvino Petőfi kedvenceit főzi meg a Minek nevezzelek? jeligével. A nagymamák konyhájából ismerős köményes rántott levest tálalják kukoricagombóccal, második fogásként pedig pecsenyehúst és túrós csuszát kínálnak. Petőfi maga is főzött kukoricagombócokat közlegénytársai számára, mint az Úti jegyzetekben állítja. (Akkoriban a kukoricadarából gombócot gyúrtak, és ezt főzték egyszerű rántott levesbe betétnek, vagy a kihűlt puliszkából szaggatott gombócokat mákba, morzsába forgatták.) A költő a túrós tésztáról is megemlékezik az Úti levelekben: „Szeretőmet, a franciákat, a túrós tésztát, és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki".

Ahogy a Gasztrohegynél már „hagyomány”, a vendégek választhatnak, hogy egy-egy helyre ülnek be és fedezik fel a két fogásból álló kínálatot, vagy az előre megvásárolható Gasztrohegy-bérlettel vágnak neki a Badacsony hegynek és a kóstolásnak. A bérlet négy fogást, a hozzájuk illő egy-egy pohár bort és a gasztrobusz ingyenes használatát tartalmazza.

Ez a cikk a Gasztroheggyel együttműködésben készült, amely minden évben októbertől áprilisig szervez gasztrohétvégéket Badacsonyban.

Címkék