Balatonfüred és környéke néhány évtizeddel ezelőtt is közkedvelt kulturális központ volt: írók, költők, képzőművészek, fotográfusok és filmrendezők rohamozták meg a part menti strandokat és a környékbeli nyaralókat. Ezek közül kiemelkedett Borsos Miklós szobrász- és grafikusművész tihanyi nyaralója, ami mágnesként vonzotta az ismerős művészeket.

Borsos Miklós fiatal korában különösen sokat járt Olaszországban és Franciaországban, így nem csoda, hogy itthon is olyan környezetet keresett a pihenéshez, ami megidézi a toszkán és a provence-i vidékeket. Feleségével, Kéry Ilonával a Balaton-part mellett tették le a voksukat, és Tihanyban építették fel mediterrán hangulatú nyaralóházukat, amit 1942-től egészen Borsos 1990-ben bekövetkezett haláláig használtak vakációzásra és elmélyült munkára is. Bár a ház a háborúban súlyos károkat szenvedett, 1948-ban újraépítették, majd folyamatosan kiterjesztették a birtokot, hogy minél több hely jusson a különleges növényeknek – és persze Borsos szobrainak. 
A ház szerencsére a mai napig ott áll Tihany egy eldugott utcájában, és bár sajnos nem látogatható, sokan így is örömmel zarándokolnak el a kőből készült kutyákkal őrzött kapuhoz, hogy egy pillanatra visszarepülhessenek a Borsos által szervezett összejövetelek idejébe.

A birtokon ugyanis aktív társasági élet zajlott: a nyaraló megépítésétől kezdve minden nyáron barátok és kollégák tucatjai jelentek meg Borsoséknál, többek között olyan nevek, mint Örkény István, Illyés Gyula, Németh László, Szabó Lőrinc vagy Makk Károly. Ilyenkor legtöbbször a szórakozáson volt a hangsúly: a Kéry Ilona által nagy gonddal kialakított kertben napoztak, iszogattak, beszélgettek és persze rengeteget filozofáltak az élet aktuális kérdéseiről.
 
Keresztury Dezső író így emlékezett meg a tihanyi birtokról:

„Borsos Miklóséknak Pesten is van lakásuk; igazi otthonuk, műtermük Tihanyban van. S ez a tihanyi otthon, amelyet feleségével együtt építettek, és a természettel együtt újítanak meg évről évre, éppolyan alkotás, mint más művészi munkáik. [...] Történelmi táj ez. Lejtőin szőlő, füge, mandula vegyül a tölggyel, szillel, jegenyével: északkelet felől itt érezhető végső kicsengése a Földközi-tenger természeti és emberi világának. [...] Ennek az élménykörnek első benyomásait brilliáns grafikák egész sorában jegyezte föl; leszűrt, végleges hatásait egész sor szoborművében formálta meg. Nekem egyik legkedvesebb ezek közül a füredi kikötő egy karcsú oszlopán lebegő Balatoni szél.”

Mivel Borsos a házban egy műtermet is berendezett, hogy a balatoni inspirációit bármikor megörökíthesse egy grafikába, szoborba vagy akár egy érembe ültetve, természetesen a szakmai diskurzusok sem maradhattak el. Akik ott jártak, bármikor beleütközhettek egy új szoborba a kert egyik zugában, vagy egy éppen készülő grafikába.
A Borsoséknál összeverődött társaság egyébként olyannyira a szobrász-grafikus szíve csücske volt, hogy még egy bronzérmet is készített számukra, a „Tihany Barátaink Köre” érmet, ami jelenleg a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány gyűjteményében található meg.

A tihanyi Borsos-kör számos alkotásban és feljegyzésben él tovább, arról nem is beszélve, hogy a ház a mai napig hordozza az összejövetelek hangulatát, sőt, akár olvashatunk is a csodálatos nyaralóhelyről felesége, Kéry Ilona Kertem című könyvében.

Címkék