látnivalók & kultúra

szerkesztés

Mi lesz a 2021-es szezonnal? – 2. rész: Programszervezőket kérdeztünk

Szerzők

  • Chilembu Krisztina

2021. 03. 08. 15:12

A koronavírus miatti korlátozások miatt nemcsak a vendéglátósok, hanem a balatoni program- és rendezvényszervezők is borzasztóan nehéz helyzetbe kerültek. Míg előző cikkünkben balatoni vendéglátósokat, szállásadókat kérdeztünk a félelmeikről és a reményeikről, most a Kultkikötőt és a BalatonGuide idegenvezetőjét és rendezvényszervezőjét faggattuk. A bizonytalanság ellenére nem adják fel, és rengeteg tervük van a nyárra.

Kultkikötő: csak szabadtéri produkciók, online jegyvásárlás és érintésmentes jegykezelés

A szervezők tervei szerint június közepén indul a rendezvénysorozat, a bizonytalanság ellenére már dolgoznak a nyári programon, kötik le a produkciókat. A tavalyi járványhelyzet ellenállóbbá tette a szervezőket, „A, B, C és D tervvel, de optimistán készülünk a nyárra” – szerepelt a válaszukban.

Egy kérdőívet is kitöltettek a látogatókkal, amik fontos tanulságokkal szolgáltak. Kiderült ebből, hogy a közönség „önfeledt kikapcsolódásnak teret engedő produkciókat (koncerteket, vígjátékokat, musicaleket) látna a legszívesebben a színpadon”. Arra jutottak még a szervezők, hogy több helyszín kell és jobban kell tudatosítani, hogy már nemcsak Balatonföldváron van jelen a Kultkikötő, hanem Balatonfenyvesen, Balatonszárszón és Badacsonyban is.

Fotó: Kultkikötő – Facebook

Járványügyi szempontból a kötelező maszkhasználattal és a szabadtéri előadásokkal is sokan egyetértettek. Idénre csak szabadtéri produkciókkal, online jegyvásárlással és érintésmentes jegykezeléssel készülnek. Ettől független, hogy csatlakoztak a Zöld Színházi Projekthez: csökkentik a nyomdai anyagok mennyiségét, a büfében repoharakat használnak, szelektíven gyűjtik a szemetet és újrahasznosítják a régi molinókat.
 
Közölték még, hogy 

a rendezvénybiztosítás intézménye sokat segítene az ágazatukon. Főleg, hogy az utolsó pillanatban lemondott programok nagyon sok elúszott költséget termelnek a rendezvényszervezőknek, nagy küzdelem az anyagi bizonytalanság.

Fotó: Kultkikötő – Facebook

„Mindig kell hogy legyen egy B-terv”

Fülöp Júlia több mint 20 éve dolgozik a turizmusban, jelenleg idegenvezető és rendezvényszervező, balatonfüredi bázisú tematikus városnéző sétái a BalatonGuide brand alatt futnak, ő szervezi a Szelíd Balaton/Slow Balaton gyalogtúrákat a Balaton-felvidéken és az aszófői Nagyi kertje Teaház programjait.

Fülöp Júlia városi sétái gyakran indulnak a Vaszary Villától

Fotó: BalatonGuide - Facebook

Hogy készül, várható még a tavaszra nyitás?

Fülöp Júlia azt tervezte, hogy márciusra már meghirdeti a tavaszi sétáit, de a friss hírekre reagálva ezt áprilisra halasztja. 

„A nyári időszakot tekintve nem tudom elképzelni, hogy ne legyenek vendégek” – vallja.  

Rendezvényszervezőként sok programot talált ki az idei évre, már húsvétra is: például bábszínház, kézműves-foglalkozások, 5 órai teaklub, teaszertartások, borkóstolók, irodalmi klub, meditációk, zenés programok.

Nagy érvágás-e, ha csak nyáron tud dolgozni?

„Egyrészt persze, hatalmas érvágás – a Balatonnál az idegenvezetőknek eleve nem a nyár a főszezon. Nagy melegben mindenki inkább a strandon van. A tavasz és az ősz nekünk a legfontosabb, amikor a szervezett utazások nagy része zajlik. A csoportos, főleg nyugdíjas vendégek ilyenkor érkeznek, és előnyben részesítik a szervezett sétákat, programokat a helyszínen is. Így ha csak a nyár marad, az akkor minimum 50 százalékos kiesés” – adja meg a választ az idegenvezető.

A szinte üres Tagore sétány

Fotó: Hirling Bálint - We Love Balaton

Ugyanakkor mindig kell, hogy legyen egy B terv, teszi hozzá. „Elég speciális a mi szakmánk – az idegenvezetők többsége nem főállásban dolgozik, fix fizetésért egy utazási irodában, hanem magánvállalkozó, és akkor kap fizetést, ha van megrendelése. Ez eleve nagyfokú rugalmasságot igényel. Tervezni lehet, de nem lehet előre kiszámítani semmit, mindig kell félretenni, tartalékolni és B opciókat kidolgozni.”

Rendezvényszervezői szemmel úgy látja, hogy a Balatonnál megszokták a szezonalitást. Jó az, hogy a főszezonban nem csak hétvégén vannak vendégek, ezért a hét bármelyik napjára lehet programokat szervezni, pótolva a télen, tavasszal elmaradtakat.

Milyen intézkedések segíthetnének?

Az idegenvezetők többsége katás egyéni vállalkozó, hatalmas segítség lenne, ha úgy, mint tavaly sok szakma, ők is megkapnák a kata alóli mentesítést arra az időszakra, amikor nem dolgozhatnak, vagy addig, amíg a vendégek be sem jöhetnek az országba, vallja Fülöp Júlia. Amiben még lehetne segíteni, az a feketemunka és a feketepiac kiszűrése: „Hivatalosan az vezethet, akinek megvan a képzettsége és az igazolványa, ami munka közben látható, és számlát is tud adni. Ehhez képest a csoportok vezetőinél sokszor semmi ilyet nem látok.


Az idegenvezető az ország diplomatája, kultúrnagykövete, pedagógus, pszichológus, több nyelven beszél, magas képzettség, rátermettség kell, hogy legyen, szerintem a feketézők ártanak a legtöbbet, és nemcsak a szakmának, hanem a turizmusnak is – mondja.

Ezenkívül helyben lehetne segíteni a turisztikai vállalkozásokat, mégpedig az egymás megismerésében, az együttműködési lehetőségekben. „Sok gondunkat megoldaná, ha nagyobb lenne az együttműködési készség, akarás a helyi és a környékbeli vállalkozókban. Hiszem, hogy csak együtt fogjuk átvészelni ezt az időszakot.”

Fotó: Hirling Bálint - We Love Balaton

Tervez-e valamilyen változtatást, új programot az újranyitás kapcsán?

„Több időt szánok a város rejtett értékeinek a megismerésére, így kézenfekvőbb, jobb a kisebb létszámú csoport. Tehát járványkompatibilisek a séták. A kevesebb vendég azonban nem kevesebb munkát jelent, sokkal több feladat van egy 4-5 fős, kisebb társasággal, ahol mindenki azt szeretné, ha az egyéni igényeket, ötleteket is kielégíténk a városnézés során.

Ezeknek a sétáknak az életre hívásakor pont az volt a lényeg, hogy nem a mennyiség számít, hanem az, hogy szinte egész évben mehetnek a programok, normál esetben januártól decemberig" - válaszol Fülöp Júlia.

Fotó: BalatonGuide – Facebook

A városi jubileumokhoz, eseményekhez is igazítom a programokat, gasztronómiai bemutatók is vannak, és természetesen a szezonra is figyelek. Az idei évre sok különlegességet tervezünk: Balatonfüred idén ünnepli várossá nyilvánításának 50 éves jubileumát, speciális túrákra kaptam már felkérést, és a Helytörténeti Egyesülettel is dolgozunk a méltó ünneplésen.”

Rendezvényszervezőként azt mondja, sok programot álmodtak az idei évre, már húsvétra is, mint például bábszínház, kézműves-foglalkozások, 5 órai teaklub, teaszertartások, borkóstolók, színvonalas borvacsorák. „Egyelőre várakozó állásponton vagyunk, várjuk, hogy mikor nyithatnak az éttermek” – teszi hozzá Fülöp Júlia.

Hasonló tartalmak

Admin mode