Amennyiben a járványhelyzet engedi, július 23. és augusztus 1. között jön a különleges atmoszférájáról is ismert Művészetek Völgye, ahol új helyszínekkel készülnek: több irodalmi, színházi és képzőművészeti udvart is nyitnak erre a tíz napra.

„Sokan nevezik a Völgyet kulturális oázisnak, amire most talán a szokásosnál is nagyobb szüksége van mindannyiunknak, fellépőknek, látogatóknak egyaránt”   

„Sokan nevezik a Völgyet kulturális oázisnak, amire most talán a szokásosnál is nagyobb szüksége van mindannyiunknak, fellépőknek, látogatóknak egyaránt”   

– mondta Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatója. A Művészetek Völgye három települése (Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd) lehetőséget ad arra, hogy szabadtéren, minél szellősebben, kis létszámú helyszíneken szervezzék meg a programokat, idén pedig új udvarokkal és még nyitottabb terekkel is várják a völgyezőket.

A fesztivál tavaly elmaradt harmincadik jubileumát Völgyhétvégékkel igyekeztek pótolni. A négy hétvége egyikén átélt élményeinkről, tapasztalatainkról korábban már beszámoltunk.

A 2021-es tekinthető azonban a tényleges jubiláló eseménynek. Koncertet ad a Völgyben az Erik Sumo Band, Dés László, a Margaret Island, a Csík Zenekar, a Bohemian Betyars és Rúzsa Magdi, 75. születésnapját ünnepli Hobo, Plusz-Mínusz-koncerttel készül a Quimby.

A szokásosnál is több irodalmi program várható, Taliándörögdön indít udvart a Petőfi Irodalmi Múzeum, Vigántpetenden Vecsei H. Miklós és a Poket-közösség. A kapolcsi evangélikus templomba költözik a Magyar Írószövetség, Lackfi János versműhelyein és zenés versimpróin a szokott helyen, a Kaláka Versudvarban lehet majd részt venni.

Hobo egy új, vigántpetendi helyszínen várja a rajongóit előadóestjeivel. Az Operaház jóvoltából szintén Vigántpetendre kamionon érkezik Donizetti legnépszerűbb vígoperája, a Szerelmi bájitalt a csillagos ég alatt láthatja a közönség. A Recirquel a My Land című előadásával tér vissza a Völgybe, az Imre Zoltán Programnak köszönhetően további kortárs táncművészeket is megismerhet a közönség. Táncelőadásokkal, valamint a kortárs művészet és a környezettudatosság kapcsolatát boncolgató programokkal készül a MANK ArtPorta. A Völgyhétvégéken tesztelt új udvarukba, a kapolcsi Kalapos kertbe hívják az alkotni vágyó látogatókat, itt látható majd Szőke András és Badár Sándor standupestje is.

Új játékteret nyit a gyerekek számára tánccal, zenével, mesével a húszéves Hagyományok Háza, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség programjai a Pest-Buda Udvarba költöznek, az esti koncertek előtt izgalmas napközbeni gyerekprogramokat szervez a Kőbánya Udvara. A gyerekjogokról informál az UNICEF Magyarország, Ébresztő-óra programjuk képzett önkéntesei és Fiatal Nagykövetei a Harcsa Veronika Udvarban tartanak interaktív foglalkozásokat.

Gyalogos- és e-bike-túrák

Az Aktív Magyarország támogatásával még több gyalogos-, tematikus és e-bike-túra indul, bemutatva a környék természeti szépségeit. A zöldúton továbbhaladva helyszíni komposztálót is telepítenek a Völgybe.

A FényArtban a Művészetek Völgye fényfestő- (mapping-) verseny nyertesei fényművészeti alkotásaikkal adnak egyedi hangulatot a kultikus taliándörögdi Klastromnak. A jubileum kapcsán tíz napon át új életre kel egy-egy korábbi Völgy-program az elmúlt harminc évből, és egy Völgy-arcokat bemutató portrékiállítás is nyílik.

Színdarabokkal és színházi workshopokkal tölti meg idén induló színterét az Újszínház, visszatér a Völgybe a huszonöt éves Fonó, meglepetésekkel készül Palya Bea, de az elmúlt év feszültségeit feldolgozó beszélgetések, előadások, foglalkozások és közösségi programok sem maradhatnak el.

A Művészetek Völgyére már kaphatók jegyek ezen a linken (10 napos és 5 napos rugalmas bérlet), a háromnapos jegyek május 13-tól lesznek elérhetők. Az elővásárlás nagy segítség a szervezési folyamatokban, amennyiben a fesztivál nem tartható meg, a jegyárak természetesen automatikusan visszafizetésre kerülnek.

Címkék