gasztró

szerkesztés

A hely, ahol a fröccs mellé az összes tanúhegyet is megkapod – A Papillon nyitó hétvégéjén jártunk

Szerzők

  • Kleb Zsófi

2022. 05. 18. 0:00

Szokták mondani, hogy a Balaton-felvidék a magyar Provence, vagy hogy olyan, mint Toszkána. Bár valóban van valami délies a tájban, összetéveszthetetlen karaktere semmihez sem fogható, és ezt többek közt a tanúhegyeknek köszönheti. Káptalantóti és Gyulakeszi között, a Csobánc tőszomszédságában van egy hely, ahonnan majdnem mindet egyszerre lehet látni. Megnyitott a Papillon, és rögtön ki is próbáltuk.

Szabó Levente és párja egy kis családi vállalkozásról álmodtak. Aztán véletlenül megfogták az isten lábát: belebotlottak egy házikóba, ahol a hatalmas kertből szinte az összes tanúhegy, még a Királyné szoknyája (Szigliget) is látható. A nyitás másnapján a liget árnyai alatt hűsölve bámultuk a hegyeket, miközben szendvicset ettünk, frissítőt kortyoltunk és azon gondolkoztunk, hogy van-e a Földön még egy ilyen szép vidék.

Fotó: Kleb Zsófi - We Love Balaton

A Szent György-hegyről a Csobánc lábához

„Volt egy kis házikónk a Szent György-hegyen. Azt is ugyanígy, ilyen nagy szívvel-lélekkel készíttettük el magunknak, hogy majd ott fogunk két szezon között pihengetni. Aztán egyszer a párom, miután elültette a virágokat, megkérdezte tőlem, hogy: és akkor most mit csinálunk? Ekkor elkezdtünk gondolkodni, hogy milyen jó lenne egy saját vendéglátóhely”

– meséli Szabó Levente arról, hogy hogyan fogalmazódott meg bennük a nyitás gondolata. Levente régóta van a szakmában, és amellett, hogy többévnyi külföldi tapasztalatot tudhat magáénak, a környéken is sokat dolgozott: a kővágóörsi Káli Vendéglőben és a révfülöpi Gombában is végigcsinált már néhány szezont. Párja is vendéglátós, így adta magát a családi vállalkozás ötlete, a szó szoros értelmében: a Papillon személyzetét is ők alkotják, fiukkal kiegészülve.

Szabó Levente

Fotó: Kleb Zsófi - We Love Balaton

Fotó: Kleb Zsófi - We Love Balaton

Fotó: Kleb Zsófi - We Love Balaton

„Ezen az úton jártam-keltem, mert itt dolgoztam, Kővágóörsön, és legutóbb a Gombában. Egyszer-kétszer bejöttünk, bekukkantottunk, aztán felkerestük a tulajdonost, és megkérdeztük, hogy eladó-e. Igent mondott”

– emlékezik vissza Levente az ingatlan megvásárlására. Az 1947-ben épült épület és a hozzá tartozó terület valaha családi szőlőgazdaság volt, azonban a szőlőt kivágták, majd húsz évig állt elhagyatottan, arra várva, hogy valaki életet leheljen bele. Levente és családja meglátták benne a szépet, és a bábból életre hívták a pillangót.

Fotó: Kleb Zsófi - We Love Balaton

Fotó: Kleb Zsófi - We Love Balaton

Laza nyári délutánra frissítő és szendvics

Ha a Balaton-felvidék nem is pont olyan, mint Toszkána, a Papillon tulajdonosainak mégis sikerült megteremteniük az olasz szieszták hangulatát. A meseszép kilátást a kertben szellősen elhelyezett napozószékekből, az akácliget árnyékában elszórt asztaloknál vagy a mediterrán hangulatú teraszon ülve is megcsodálhatjuk. A délutáni chill közben jólesik egy laza fröccs, amihez a Sabar Borház boraiból választhatunk. A borok mellett többféle proseccót, long drinkeket, kávét és szörpöket találunk a kínálatban.

Fotó: Kleb Zsófi - We Love Balaton

Az ételkínálat egyelőre pogácsákban és szendvicsekben merül ki, azonban hamarosan elindul a grillterasz, így a vendégek a nyári szezonban már melegételek közül is választhatnak majd. A szendvicsek között találunk hideget és meleget is, és kérhetünk mellé a Papillon házi pesztójából is, amit mindenképp érdemes kipróbálni. Nekünk a grillszendvicsre és a Papillon szendvicsre esett a választásunk, ami egy cubanoszerű szendvics hideg változata. Ementáli sajttal, csemegeuborkával, mustárral és egy különleges, házi készítésű barbecue-szósszal, amibe narancslekvár is kerül. Levente tervei szerint ezt is melegen fogják árulni, már csak a tökéletes bagettet kell megtalálniuk hozzá.

Fotó: Kleb Zsófi - We Love Balaton

Levente és párja inkább az ételfelhozatal fejlesztésén gondolkoznak, programokat egyelőre nem terveznek. Szeretnék megőrizni ezt a varázslatos helyet az elvonulni vágyóknak és a rét pillangóinak.

Hasonló tartalmak

Admin mode