68 minőségi, egész éves vendéglátást képviselő hely került be a Balatoni Kör legújabb Kóstold körbe kiadványába. A bemutatót különleges helyszínen, a Szántód és Tihany között közlekedő kompon tartották meg – és itt kóstolhattuk meg először a 2021-es évjáratú BalatonBorokat is. A Balatoni Kör eseményén a nyári szezonhoz kapcsolódó aktuális problémákról is szó esett.

Nyarat idéző napsütés, egyre hangosodó hullámok, indul a komp – a Balatoni Kör Szántód és Tihany közé szervezett sajtóeseményén két fontos premiernek is szem- és fültanúi lehettünk, azonban még mielőtt a kulináris irányba eveznénk, tisztázzuk az idei szezonra vonatkozó áremelkedéssel kapcsolatos híreket.

„Irreális, indokolatlan áremelkedés nem lesz” 

„Irreális, indokolatlan áremelkedés nem lesz” 

– erről Szilágyi Lajos, a Balatoni Kör elnöke nyugtatott meg mindenkit, természetesen az egyesület hatáskörébe tartozó helyekre (a 3 megyét, 6 borvidéket érintő egyesületi tagok vállalkozásaira) vonatkozóan. „Az előzetes foglalási adatok ismeretében ezen a nyáron is rekordszámú látogató várható a tó körüli településeken” – tette hozzá.

„Ami változás az előző 2 évhez képest, hogy a külföldi desztinációk is eltörölték a korlátozásokat, így az idei évben várhatóan azok jönnek a Balatonhoz, akik tudatosan választják turisztikai célpontként” – mondta Szilágyi Lajos, aki szerint éppen emiatt egy megélhetőbb szezonra számíthatunk, ahol lesz idő a vendégekkel foglalkozni, valamint felfedezni a környék nyújtotta értékeket.

A vendéglátósok oldala

A most zajló inflációs folyamatok, az energiaárak, a nyersanyagköltségek, a bérek növekedése a Balaton tekintetében is extra terheket jelentenek. Megtudhattuk, hogy van olyan borászat, ahol legközelebb csak augusztusban juthatnak hozzá borosüveghez, mert akkora a hiány. A Balatonra vonatkozó alapvető probléma Szilágyi Lajos szerint azonban másból ered: „Mi továbbra is az egész éves Balatonban hiszünk, és ezen dolgozunk nap mint nap. Látható, mérhető eredményeink vannak ezen a téren, de a vendéglátás többi szereplőjének is fel kellene végre ismernie, hogy az összes munkaerőpiaci probléma gyökere a szezonalitás – mondta Szilágyi Lajos. 

A Balatoni Körhöz tartozó vendéglátóhelyek közül például van olyan strandbisztró, amely idén próbálta ki először az egész évben nyitvatartást, és sikerült is megtartania a működéséhez szükséges munkaerőt

Az egyesület legújabb, Kóstold körbe című kiadványában nem csak Balatoni Kör-tagok szerepelnek: összesen 68 minőségi, egész éves vendéglátást képviselő helyet ajánl részletes leírással. Segít eligazodni a vendégnek, ha például család- vagy kutyabarát helyet keres, esetleg tóparti éttermet vagy romantikus szállást, rendezvényhelyszínt, borászatot, pálinkafőzdét vagy exkluzív hotelt.

A legújabb BalatonBorok

BalatonBorra vonatkozó oldalt is találunk a Kóstold körbe kiadványban, amit szintén évről évre újra kiválaszt a szakmai zsűri. A 2021-es évjáratot Dobosi Győző, a BalatonBor projektvezetője mutatta be: „Az idei évben nagyon szép, egységes BalatonBorok készültek. Minden tételt frissesség, tipikus olaszrizlingfajta-jelleg és könnyedség jellemez. Idén – az előző évekhez képest – nagyobb mennyiségű BalatonBor kerül forgalomba, bizonyára ez a készlet is gyorsan elfogy majd.”

Ebben az évben eddig 18 balatoni borászat kezdhette meg a BalatonBor palackozását (egységes megjelenés alatt), melyek a következők: Cseh Családi Pincészet, Barna Pince, Dombi Pince, Laposa Birtok, Zelna Borászat, Hujber Pincészet, Veszprémi Pince, Gyukli Pince, Fata Pincészet, Tagyon Birtok, Koronczai Pince, Dobosi Birtok, Bogáromi Borbirtok, Istvándy Pincészet, Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet, Feind Pincészet, Szeremley Birtok, Pócz Pincészet.

A Kóstold körbe megtalálható a kiadványban szereplő helyszíneken.

Címkék