2023 nyarán öt SLOWWALK, vagyis lassú tájbejáró séta indul Örvényes és Tihany környékén. A vezetett séták témája a változó balatoni táj, amelyre többek között Eötvös Károly Utazás a Balaton körül című elbeszélés-gyűjteményén keresztül hangolódhatunk és reflektálhatunk.

A SLOWWALK, azaz lassú tájbejárás célja, hogy segítsen érzékelni és megérteni a minket körülvevő balatoni táj élővilágának összefüggéseit és működését. A lassú séták során élményszerűen tapasztalhatjuk meg a táj egyedi jellemzőit, ökológiai kapcsolatait. A sétavezetők között művészekkel, pszichológusokkal, filozófusokkal és biológusokkal is találkozhatunk, és a résztvevők aktív részvétele legalább olyan fontos, mint a szakértőké.

Az első séták 2022 nyarán valósultak meg Dörgicsén és Örvényesen a BALATORIUM Ökológiai x Kulturális Hétvégén. A tájbejárások 2023-ban is folytatódnak, beemelve más, eddig kevésbé érintett ökológiai kérdéseket, balatoni történeteket.

Az idén a BALATORIUM Artist Residency-jén résztvevő és meghívott művészek is vezetnek/terveznek lassú tájbejárást vagy hangsétát, ezenkívül a szervezők pályázat keretében kerestek további megvalósítandó koncepciókat.

A beérkezett pályázatok közül a legtöbb a balatoni táj zaj- és fényszennyezését dolgozta fel, de gyakran felmerülő téma volt a változó épített környezet, mint az eltűnőfélben lévő múlt mementója is. A pályázók közül idén nyáron Bartha Márk és Beke Anna sétáján vehetnek majd részt az érdeklődők, mely Eötvös Károly Utazás a Balaton körül című elbeszélés-gyűjteményén keresztül a változó balatoni tájra reflektál majd.

2023 nyarán a szervezők összesen 5 sétát terveznek a Balaton-felvidéken, melyek Eötvös Károly elbeszélésein és a változó tájon kívül más témákat is felölelnek majd, úgy mint a legeltető állattartás, a szabadon álló gyümölcsfák használata, vagy a Balaton mint folyékony, ökológiai archívum.
 
A SLOWWALK a szabadonbalaton eseménysorozata, amely a BALATORIUM projekt keretében a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósul meg.

A séták idén június 17-én és a nyár utolsó hétvégéjén, az Ökológiai Héten lesznek. További részleteket 
itt és az Instagramon találtok.  

Címkék