Az északi part sejtelmes esőfüggönybe burkolózik, a déli part mögött élénk haragoszöld felhők gyülekeznek, a kettő között pedig a Luszi nézőhajó tetejéről csodáljuk a drámát, és szurkolunk a kedvenc vitorlásunknak. Túlzás lenne azt mondani, hogy küzdünk az elemekkel, de még éppen kifogjuk az április egyik legszeszélyesebb, esős napját, amikor zápor, szél és napsütés egyaránt kíséri a Balatonlelléről startoló versenyt – a 2022–2023-as Téli Vitorlás Versenysorozat utolsó állomását, a Tavaszi Regattát. Amikor hajóra szálltunk, még nem sejtettük, hogy milyen izgalmas lesz a küzdelem, és azt sem, hogy mi is megmártózunk a 9 fokos vízben.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Már reggel hatalmas volt a sürgés-forgás a balatonlellei BL YachtClubban. A rossz idő ellenére mindenki a versenyre készült – volt, aki már beöltözve fogyasztotta el a reggelit, mások inkább bent hangolódtak, és csak a 11 órás rajtra gyűltek össze a kikötőben.

A rajt előtt
Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
A Tavaszi Regatta eredetileg egy hónappal korábban, március közepén zárta volna le a téli versenysorozatot, de a mainál is rosszabb idő, a viharos szél miatt elhalasztották a szervezők. Mivel a mostani, április 15-i verseny előtti nap időjárása sem kedvezett a vitorlázásnak, sokan inkább már a hét közepén áthajóztak Alsóörsről, Balatonfenyvesről és Füredről, hogy még véletlenül se maradjanak le a regattáról.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Miért vitorláznak az emberek hidegben?
Több mint 10 év telt el azóta, hogy Tóth Balázs, a BL YachtClub vezetője és vitorlázóbarátai szilveszterkor a maguk szórakoztatására vízre szálltak. Az esetnek akkora visszhangja lett, hogy a következő évben egy egységes flottával (hat hajóval) rendezték meg Balatonlellén az I. Szilveszteri Regattát. Később bővült a sor Mikulás, Farsangi és Tavaszi Regattával, amikor már OPEN kategóriában is lehetett nevezni saját hajóval (az egységes flotta aztán ki is kopott).
A téli vitorlázás hagyománnyá válásával élettel telt meg a téli kikötő: a versenyek köré ugyanis rendszeresen szerveznek programokat, piacot, adventi vásárt és gasztrofesztiválokat. Decembertől jégpálya üzemel a kikötőben, és épült egy szauna is, így teljes mértékben ki lehet maxolni a téli „strandolást”.
A Téli Vitorlás Versenysorozat történetéről itt írtunk részletesen.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
A pálya hossza a széliránytól függően változik
A Tavaszi Regattán két futamot teljesítenek a hajók. A pálya hossza, iránya és a bóják közötti távolság mindig a széliránytól és a szélerősségtől függ. Előfordul, hogy a változó szélviszonyok miatt a második futamra egy új helyen jelölik ki a pályát. Ma egy háromszög alakú, rövid, 600 méteres pályán kell teljesíteni a cél és a rajt közti távot, ezt teszik lehetővé a szélviszonyok, mondja a verseny előtt Tóth Balázs. A pályát úgy alakították ki, hogy a hajók legkésőbb 14.30-ig visszaérjenek a kikötőbe.

Tóth Balázs, a BL YachtClub vezetője
Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Ez a verseny inkább arról szól, hogy mindenki érezze jól magát. A vegyes típusú hajók három kategóriában versenyeznek, és a legtöbb hajós a Téli Vitorlás Versenysorozat összes állomásán rajthoz áll. Tóth Balázs így folytatja:
„Az, hogy ilyen időben 14 hajó itt van, ez egy elképesztő eredmény. Ömlött az eső tegnap, és ilyen időt mondtak mára is. Az a jó a Téli Vitorlás Versenysorozatban, hogy nagyon-nagyon vegyes a mezőny. Részt vesznek profik és amatőrök is – ahogy a hajósok emlegetik, a bútorszállítóktól, vagyis a klasszikus nyaralóhajóktól a komolyan felszerelt sporthajókig mindenki nevezhet. És mindig jönnek olyanok, akiknek ez életük első versenye.”

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
A tervek szerint a szezonon kívüli versenysorozat a következő télen 5 fordulósra bővül, mivel folyamatos az érdeklődés. A Tavaszi Regatta átkerül áprilisra, márciusban pedig megrendezik a Forradalmi Regattát.
„Úristen, hát ilyenkor vitorláztok? Meg vagytok ti őrülve?”
Bár a Téli Vitorlás Versenysorozat résztvevői már egy évtizede hódolnak ennek a szenvedélynek, a partról nézve még mindig hihetetlennek tűnik, hogy a legelszántabbak a mostaninál sokkal zordabb körülmények között is vízre szállnak. Mi például azt sem tudjuk elképzelni, mit vesz fel ilyenkor a vitorlázó, hogy ne kockára fagyva érkezzen meg a célba a többórás küzdelem után.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
A hőérzet ugyanis teljesen más a vízen, szélben, esőben, mint a szárazföldön. A hideg és a szél miatt sem szokták nagyon hosszúra nyújtani a futamokat, meséli Tóth Balázs. Az átfázott versenyzők hidegebb időben szívesen melegednek fel a kültéri szaunában.

A szauna
Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
A résztvevőknek gyakran teszik fel a kérdést: „Úristen, hát ilyenkor vitorláztok? Meg vagytok ti őrülve?” – meséli Tóth Balázs. Természetesen az öltözködés is szóba kerül: „Az egyik barátom ilyenkor visszakérdez, hogy a síeléshez is felöltözöl, nem? Van, aki síruhában hajózik, mások vitorlásruhában, alaposan aláöltözve, és egyre többen viselnek szárazruhát” – mondja a jachtklub vezetője.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
A szárazruhát mi is kipróbáljuk, amíg a nézőhajó egy helyben lebeg a haragoszöld vízen. Egyszerre szürreális és felemelő élmény teljesen szárazon, élő gumimatracként lebegni a vízen. A nem túl erős hullámzás ellenére ijesztően nagy a sodrás, így egy kötelet fogva tudunk csak ellazulni. Az, hogy hideg a víz, azért érezhető, de csak annyira kellemetlen, mint amikor besétálunk a melegből egy légkondival lehűtött helyiségbe.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
A futam végéhez közeledve szakadozni kezdenek a felhők, és kisüt a nap. A bolyban izgalmas küzdelem alakul ki a vitorlások között. Néha távcső sem kell, hogy lássuk, milyen keményen dolgoznak a versenyzők.
Egyáltalán nem biztos, hogy az a vitorlás lesz a győztes, amelyik először fut be a célba.
Mivel ennyire sokféle méretű és képességű hajó versenyzik, a vitorlások a teljesítmények igazságos összehasonlítása érdekében előnyszámítást végeznek, és figyelembe veszik a hajók technikai adottságait is.
A regattát egy legenda nyerte
A Tavaszi Regattát a vitorlázólegenda és hajóépítő, Soponyai Géza és legénysége, Lacsny Gergely és Tóth Sándor nyerte meg saját építésű NAU 220-as Hornettel. A szomorkás idő ellenére nagyon jól szórakoztak, meséli mosolyogva Soponyai Géza. És ez az egész regattára igaz, veszélyes helyzetről sem tud beszámolni.

A győztes csapat
Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
„Az ember télen még nagyobb odafigyeléssel kell hogy mozogjon kint a vízen, a mezőnyben. Nagyon hideg a víz, kicsit ügyetlenebb a kéz is, mert fáznak az emberek, és jobban oda kell figyelni, mert a baj, az nagyon könnyen megtörténik, úgyhogy mindenki óvatos volt, semmi komoly helyzet nem volt.”

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
A pastramitól a kivipálinkáig
Egyébként sokan nem a nyeremény, hanem a közeg és a hangulat miatt jönnek, Balázsék pedig minden versenyt gasztroprogramokkal, parti rendezvénnyel koronáznak meg. A Tavaszi Regattát a BÖFF Fesztivál kísérte, ahol a környékbeli éttermek és pincészetek gondoskodtak a finomságokról. A BL YachtClub éttermének ételei között füstölt borjúnyelv is volt, a balatonboglári Mesés pedig finom pastrami szendviccsel készült – volt, aki csak emiatt utazott ide Budapestről, de kitelepült a Nádfedeles Nosztalgia Halsütő, Németh Tamás (Full Gas Fuel) és a kishegyi Pócz Pincészet Borbisztrója is.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
A borokról a Pócz Pincészet, a Hujber Pince, a Rádpuszta Szőlőbirtok, a Podmaniczky Szőlőbirtok és az Androsics Birtok gondoskodott, valamint itt volt Pach Gábor, a zamárdi Fenegyerek Pálinka tulajdonosa is ginjével és a nemrég piacra került, hazai farmon termett gyümölcsből készült kivipálinkájával. Már csak ezért megéri eltölteni itt egy versenynapot: tömeg helyett családias légkör fogad, közelről láthatjuk a vitorlázók küzdelmét, és gasztroélményekből sincs hiány. Jövőre is itt leszünk.