Húsvét napjaiban megindul az ország, aki teheti, igyekszik kicsit elvonulni a rohanó hétköznapok helyszínétől, kikapcsolódni, feltöltődni, új élményekkel gazdagodni. Egyik népszerű célpontunk ilyenkor a magyar tengernek is becézett Balaton. A nyüzsgő munkanapok után a hosszú hétvége legmaradandóbb élménye lehet minden sietség nélkül elfogyasztani az ebédet, miközben a hullámzó vizet csodáljuk, amit a balatonvilágosi Tópart Hotel és Étterem teraszán, közvetlenül a part mellett minden gond nélkül megtehetünk.

Balatonvilágos az első balatoni település, ha a főváros felől, autópályán közelítjük meg a tavat, innen Kenese felé fordulva könnyedén elérhető az északi part is. A vonat sűrűn jár, autóval pedig mindössze ötven perc az út. Egy lelkes testvérpár, Pintér Anna és Máté ezt a városkát választotta, hogy megalapítsa az azóta is családi tulajdonban lévő Tópart Hotel és Éttermet, amit töretlen lendülettel fejlesztenek és újítanak, az igényekhez igazodva. 

A hotel vendégei többek között azért őriznek kellemes emlékeket a helyről, mert közvetlenül a tó partján található, így aki betér ide, az ősfás, tulipános környezetben, a Balaton hullámaitól pár méterre, a túlparti hegyek látványa mellett fogyaszthatja el a rendelését. 

Olyan helyen, ahol egy csésze kávé kavargatása közben is kellemes élményekben van részünk.

Olyan helyen, ahol egy csésze kávé kavargatása közben is kellemes élményekben van részünk.

Hagyományos ízlésűeknek fogasfilé és túrógombóc, újítóknak citrusos karalábé

Az étteremben Schneider József mesterszakács kulináris költeményeiből fogyaszthat a vendég. A Tópart csapata a 2023-as év étlapján klasszikus magyar ízeket gondolt újra, olyan fogások találhatók rajta, mint a marhapörkölt vagy a tyúkhúsleves, de a vegetáriánus és a vegán vendégekre, illetve a glutén- és a laktózérzékenyekre is gondoltak a menüsor összeállítása során.

A húsmentes kínálatból ajánlásra méltó a citrusos karalábé, amit mogyoróval és burgonyachipsszel tálalnak, vagy a hajdina, cékla és sárgabarack adta ízvilággal összekombinált kecskesajt. Sokan kérik a hollandi mártással, bébispenóttal és parázsburgonyával tálalt fogasfilét és az édesburgonya-triót. Ennél a fogasnál a zöldséget háromféleképpen használják fel: tallér, püré és chips formájában. Ezt teszi teljessé a currys majonéz, a sült hagyma és a rukkola. A desszertek közül kiemelkedik a túrógombóc, amit tradicionális módon, fahéjas tejföllel tálalnak, de újító elemként a tányéron megjelenik a fehér csokoládé is.

Az étterem kerthelyiségének különleges része az Akvárium, itt egy letisztult külsejű, üveggel körbevett, félig nyitott helyiségben élvezhetik a vendégek a remek fogásokat, a kiváló italokat és a Balaton felől fújdogáló szellőt.

Az étterem kerthelyiségének különleges része az Akvárium, itt egy letisztult külsejű, üveggel körbevett, félig nyitott helyiségben élvezhetik a vendégek a remek fogásokat, a kiváló italokat és a Balaton felől fújdogáló szellőt.

Húsvéti élmény sonkával, tojáskereséssel és balatoni aranyhíddal

Aki meg szeretne szállni a Tópart Hotelben, az a csendes, családias hangulatú szálláshely 18 szobája közül válogathat, melyek között találunk akadálymentesített szobát is. Ezek egy részéből csodás panoráma tárul elénk a tóra, illetve az északi partra, a Bakonyalja vonulataira. 

A szálloda wellnessrészleggel is rendelkezik, a testet-lelket feltöltő pihenésről pezsgőmedence, finn szauna, infraszauna, skót zuhany, jégvarázs, Kneipp-taposó és boruló dézsa gondoskodik. Ezenfelül elérhető többfajta masszázs is, többek között aromaterápiás masszás és talpmasszázs. 

A legkülönbözőbb outdoor programokra is lehetőség nyílik, a Balaton-parti ősfás park kiváló egy esti grillpartihoz, a szálloda saját strandjának használata pedig csak a vendégek számára lehetséges, és akár a SUP-ot is bérelhetünk, ha aktív kikapcsolódásra vágyunk.

A legkülönbözőbb outdoor programokra is lehetőség nyílik, a Balaton-parti ősfás park kiváló egy esti grillpartihoz, a szálloda saját strandjának használata pedig csak a vendégek számára lehetséges, és akár a SUP-ot is bérelhetünk, ha aktív kikapcsolódásra vágyunk.

A húsvéti hétvégén a szálloda különleges ajánlattal kedveskedik az őket választóknak. Az ünnepekhez illő finomságokkal, félpanziós ellátással, borkóstolóval, wellnesszel és szaunázással – illóolaj-válogatással készülnek. A gyerekek élményéről a tojáskeresés gondoskodik, a balatoni naplemente pedig felejthetetlen élményt biztosít az egész család számára.

Esküvő a Balaton partján

A Tópart Hotel és Étterem ideális helyszínt jelent különböző rendezvények számára is. Ezek közül kiemelten érdemes kezelni az esküvőket, hiszen egyszerre különleges és megható élmény a Balaton partján kimondani a boldogító igent. A szálloda teljes kizárólagosságot biztosít, vagyis egy időben csak egy esküvőt tartanak, az esküvőszervezést pedig a lehető legrugalmasabb módon segítik, 

ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy az ifjú párnak örök élmény legyen a házasságkötés napja.

ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy az ifjú párnak örök élmény legyen a házasságkötés napja.

A 100 fő befogadására alkalmas, panorámás rendezvényterem nemcsak esküvők, hanem bármilyen más kulturális, tudományos vagy akár céges összejövetel lebonyolításra is alkalmas, ez utóbbit támogatja a modern, minden igényt kielégítő technikai felszereltség is.

Tehát ha egy kellemes helyet keresünk a családi összejövetelek számára, kávéznánk egyet a Balaton-part közvetlen közelében, netán itt tartanánk egy jelentős eseményt, vagy éppen a boldogító igent szeretnénk kimondani a balatoni panoráma ölelésében, akkor a Tópart Hotel és Étterem lesz a tökéletes választás.

Címkék

Elérhetőségek

Tópart Hotel és Étterem 8171 Balatonvilágos, Zrínyi utca 1. Facebook-oldal Weboldal