Melegszik az idő, egyre jobban esik a hideg fröccs, és egyre gyakoribbak a szabadtéri programok. Fél lábbal már a nyárban járunk, és ez a Balaton körül is érezhető lesz május utolsó hétvégéjén. Az már csak ráadás, hogy most a megszokottnál hosszabb ideig pihenhetünk, hiszen péntektől pünkösdhétfőig is változatos programok várnak. A bulizni vágyók több koncertből válogathatnak, de összművészeti improvizációs előadások és Irodalmi Romkoncertek is lesznek. Balatonfüreden a Hal- és Borünnepet, valamint a Magyar Nemzeti Parkok Hétvégéjét is izgalmas programok kísérik, a Pont Csopak nyitó hétvégéjén pedig a Kojot négy lelke vetítése után Nóvé Soma akusztikus népdalkoncertjét hallhatjátok. A Kinga Kamrája bárányos finomságokkal vár, ha pedig sétálnátok egyet a kóstolók után, új kilátókat és útvonalakat is ajánlunk, ahol a Balaton körüli természetben merülhettek el.

A hétvégére eső, külön gyereknapi programajánlónkat itt találjátok.

Május 26., péntek

Biblioterápia a Festeticsekkel 2023

hosszúlépés. járunk? vezetett sétáján különleges esti bejáráson vehetünk részt: fehér kesztyűt húzunk, és egy titkos ajtón keresztül belépünk a Festetics család könyvtárába. A történelem különös fordulataként a kastélynak ez a helyisége érintetlenül vészelte át a 20. századot. A könyvritkaságok és a titkos ajtók között barangolva átélhetjük a korabeli arisztokrácia mindennapjait, amikor fa csigalépcsőn sétáltak le a könyvtárba, és hadibeszámolókat vagy könnyedebb lektűröket olvastak a bársonyszékekben.

A május 26-i sétán megismerhetjük, hogyan működött egy főúri könyvtár, lehetett-e késni a kikölcsönzött könyvekkel, mit kártyáztak el a könyvtár kincsei közül, és vajon hogyan menekülhetett meg a pusztulástól az ország egyik legfontosabb gyűjteménye.

További infókat itt találtok.

Halott Pénz a Gyárkert Kultúrparkban

Május 26-án egy újabb zenekart köszönthetünk a Gyárkert Kultúrpark színpadán. A lassan 20 éves, többszörös Fonogram-díjas magyar hiphopformáció, a Halott Pénz koncertezik az új veszprémi bulihelyszínen. 

További infókat itt találtok. 

Magyar Nemzeti Parkok Hétvégéje Balatonfüreden 2023

Magyar Nemzeti Parkok Hete 2023 rendezvény keretében május 29. és június 4. között változatos programok várják a természeti élmények iránt érdeklődőket. A rendezvény nyitó hétvégéjén május 26. és 29. között Balatonfüreden vehettek részt.

Tagore sétányon mutatkoznak be a Magyar Nemzeti Parkok: a zöldforgatagban átfogó képet kaphattok az ország természeti, ökoturisztikai, kulturális kínálatáról, bekapcsolódva a hagyományőrző kézművesek munkájába, és ajándékot is nyerhettek az egész család számára izgalmas természetismereti játékokon.

További infókat itt találtok.

Balatoni Hal- és Borünnep 2023, Balatonfüred

A hétvégén 21. alkalommal rendezik meg Balatonfüreden Balatoni Hal- és Borünnepet. A balatonfüredi nyár hangulatát idéző négynapos fesztiválon színes programok, gasztronómiai és kulturális élmények várnak titeket. A régió borászatainak kínálata mellett kézműves sajtokból és elsősorban balatoni halételekből válogathattok. 

Az eseményen pünkösdi ünneplés és gyereknapi programok is várják az egész családot: koncertezik többek között Szalóki Ági, a Góbé zenekar, a Füred Dixieland Band. Lesz játszóház, ügyességi és kézműves-foglalkozások, papírsárkány-készítés, hímzés, falmászás és péksütemény-készítés, a Liliput kisvonat pedig ingyenesen szállítja a látogatókat.

További infókat itt találtok. 

Május 27., szombat

The View by LUA, Grand Opening Party, Balatonfüred

Május 27-én egy felejthetetlen bulival ünnepelhetjük az északi part első ötcsillagos szállodájának születésnapját és a The View by LUA megnyitóját, melyet a Balaton egyik első rooftopbárjaként üdvözölhetünk. Az est során exkluzív champagne- és borkóstolón vehetünk részt, ahol a Balaton-felvidék és több nemzet csodás buborékos italait kóstolhatjuk végig, melyeket Pintér Károly executive chef által megálmodott finomságokkal kísérhetünk. A LUA koktéljait tavaly mi is kipróbáltuk, sőt két fantasztikus napot töltöttünk a hotelben, így csak ajánlani tudjuk, hogy akár egy éjszakával megkoronázva vegyetek részt a megnyitón.

A tetőtéri terasz különleges helynek ígérkezik, ahonnan a LUA Resort ötcsillagos szálloda közvetlen szomszédságában lévő Kékszalag PORT kikötőben ringó vitorlások és a naplemente ezernyi árnyalatában pompázó Balaton látványa fogad minket. A panorámához pedig megfelelő aláfestő zene dukál, 17:30-tól Fűzy Gábor bárzongorista, a bárzene utolsó mohikánja fogja megadni a hangulatot, majd 19:30-tól Krisz Rudi, a 2000-es évek egyik legsikeresebb férfi énekese zenél, végül DJ Dash budapesti DJ és house-zenei producer ütemei zárják az estét. (x)

További infókat itt találtok.

Pont Csopak nyitó hétvége: Kojot négy lelke, Nóvé Soma Akusztik

Május utolsó hétvégéjén megnyitják az idei Pont Csopak rendezvénysorozatot, melynek 2023-ban is a festői szépségű Plul Malom ad otthont. A szezonnyitó esemény a hagyományok köré szerveződik: Nóvé Soma akusztikus népdalkoncertjét követően Gauder Áron legújabb filmjét, a Kojot négy lelkét láthatjátok. 16 órától a 700 éves csopaki malomban vezetett sétán vehettek részt, a gyerekeket pedig indián íjászat várja.

További infókat itt találtok.

Pünkösdi Bárányos Napok

Káli-medence mindig is híres volt a birkatartásról, legelőit többezres nagyságú nyáj legelte generációkon keresztül, mégis manapság kevés helyen lehet hozzájutni bárány- vagy birkahúshoz, abból készült ételekhez. Május 27-én a kecske- és birkatartás hagyományainak, ennek a nemes mesterségnek áldoznak egy napot a Kinga Kamrája Pünkösdi Bárányos Napok eseményén.

Az étlapon olyan finomságok szerepelnek többek között, mint a palócleves bárányból, francia zöldbabbal, házi krumpligombóccal, Káli-fűszeres báránysült, mangalicapecsenye. A termelői falatokat Káli Balázs borokkal öblíthetitek le, és érkeznek a Riding in Hungary lovai is, a kicsiket pedig játékok, állatsimogató várja. Szombaton lesz kirakodóvásár, délután pedig Nympha DJ lemezeire pihenhettek a tölgyfák alatt.

További infókat itt találtok.

Színes falu, színes ház 1.: Németh Zoltán MNU, DJ Qucee

Színes falu, színes ház  Színezzük ki együtt Zánkát! egy sokszínű összkulturális művészeti projekt, melyben a street art, a kortárs képzőművészet, az improvizációs zene és a hagyományok együtt teremtenek közös és közösségi élményt. A nyár folyamán minden alkalommal egy-egy elkészült művet láthattok. A leleplezésekhez meghívott ismert underground és mainstream zenészek improvizatív koncertet adnak helyi vonatkozású előadókkal. 

A május 27-i eseményen annak lehettek fül- és szemtanúi, hogy hogyan hat Németh Zoltán MNU műve DJ Quicee beatboxban és scratchben edzett zenei világára.

További infókat itt találtok.

Május 28., vasárnap

Irodalmi Romkoncert: Kollár-Klemencz László, Alsódörgicse

Irodalmi Romkoncert
 címmel indul programsorozat Veszprém és a Balaton-felvidék történelmi romjainál május 28-tól. Az alsódörgicsei Boldogasszony-templom-rom tövében Kollár-Klemencz László zenés irodalmi előadása nyitja a sorozatot, mely a VeszprémBalaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program része. A Kistehén zenekar egykori frontemberének Öreg banda című első regénye és a hozzá kapcsolódó dalok adják majd az előadás gerincét. 

További infókat itt találtok.

Barangolás a Nivegy-völgyben – Pajta Program, Balatoncsicsó

Kit válasszunk kalauznak, ha meg akarunk ismerni egy vidéket? Másként fogjuk látni a tájat, ha erdésszel csatangolunk, mást fog mesélni róla egy régész, megint mást egy helybéli gazda.

Május 28-án, egy kiadós helytörténeti sétán Törő Balázs néprajzkutató lesz a vezetőtök, aki nemcsak a Nivegy-völgy múltját ismeri, hanem a jelenkori történeteket is izgalmasan mondja el nektek.

További infókat itt találtok.

Május 29., hétfő

Élvezd a balatoni panorámát új kilátókról!

Láttad már a Balatont a tó legnyugatibb csücskéből? Figyeltél már meg madarakat a Csicsergő-sziget fatornyából? De nemcsak a magaslatok tetejére épült balatoni kilátókból tárul elénk fenséges látvány, hanem a várromok kilátópontjaiból is. Az utóbbi években és idén több új kilátó is épült a tónál, amelyeket itt gyűjtöttünk össze. Kerekedjetek fel hétfőn, és látogassátok meg valamelyiket! 

Művészet és túra? Járjátok be a HÍD Tájművészeti Ösvényt!

Rendhagyó túrára indulhattok a Nagyvázsonytól Kapolcson át egészen Szigligetig csordogáló Eger-víz mentén: a nagyvázsonyi várban, a Művészetek Völgye falvaiban és a patak mentén 11 alkotó 15 tájművészeti munkája látható. A HÍD Tájművészeti Ösvényen olyan szobrok és installációk láthatók, melyeket a táj, a helyi jellegzetességek és az itt élők történetei inspiráltak.

További infókat itt találtok! 

Címkék