A Homola Borterasz életében mindig is fontos volt, hogy a bor mellett más örömök is legyenek a hegyen: lágy dallamok az évek óta tartó DJ a szőlőben rendezvénysorozattal, finom, a boraikkal harmonizáló ételek a sajnos már múlt időben emlegetendő Sáfránkertben, számos rendezvénnyel. A Homola életében mindig jelen voltak az ételek is a borok mellett, de a Sáfránkert idejében ez nem a szőlőben, hanem a faluban kapott helyet. Idén nyáron azonban úgy döntöttek, hogy azt a minőséget, amit ott lehetett kapni, most felhozzák a borteraszra, BBQ- és grillételek formájában.
Grillmánia
A projekt megvalósítói két vérbeli fanatikus: Czinege Tamás, aki vagy 30 éve van a Balatonon, és akit a Nu Bisztróból, a Sarki Fűszeresből is ismerhetünk, de évek óta a Grillplaza séfje is – folyamatosan dolgozik a legújabb eszközökkel, technikákkal – egyfajta élő tudásbázis a témában –, és Vajas Balázs, akinek megannyi sikeres gasztronómiai projekt van a háta mögött, a Pancs – gasztroplacctól kezdve a Vino Pianón át rengeteg pop-up eseményig. Mint mondja, ő tavaly indította el a Gerilla Grill & BBQ brandet, hogy formát adjon annak, ami mostanában a legjobban foglalkoztatja: a szabad tűz, a füst, a hússütés öröme.

Olyan helyszíneken főzött eddig, mint a Kinga Kamrája, a Lovas Kikötő, Balatonalmádi főtere vagy épp a budapesti Pancs piac. A Gerilla Grill egy újfajta szemléletű BBQ-formáció – friss, rugalmas, nem a klasszikus iskolát követi, inkább újragondolja azt. Kísérletezik technikákkal, ízekkel, nem ragaszkodik a megszokott megoldásokhoz sem. Tamás ugyanezt hozza a Gastro-Hackkel, saját gasztronómiai projektjével, ezt a szemléletet szerették volna elhozni ide is. „Czini úrnak″ egyébként is van története a Homolával, és ő kereste meg Balázst, hogy egyfajta session brotherként csinálják végig a nyarat közösen fent a hegyen.


A paktumban benne van még Szántó Bence, a Homola sommelier-je is, hiszen kiemelten fontos volt, hogy az ételek erősítsék a teraszon kapható borokat. Ez különösen izgalmas annak fényében, hogy a teraszon 2023 óta csak olyan bort lehet kóstolni, ami itt termett szőlőből készült, a 100% család (saját háziasított boruk) tagjait például hiába is keresnénk itt fent.

Spontaneitás és élmény
A két projekt sajátos, kísérletező hangulata külön „homolásítva″ lett a nyárra: a grill- és a BBQ-fogásokról gyakran gondoljuk, hogy masszív, nehéz, férfias fogások, itt viszont élvezettel játszanak a kiegészítőkkel, a köretekkel, a szószokkal és a textúrákkal. Így fordulhat elő, hogy egy saját füstölésű kolbász, egy császár vagy egy egykilós tomahawk steak is könnyű, laza, citrusos nyári jegyeket kap.

A Homola teraszán igazi örömfőzés – valójában örömsütés – van, a vendégek maguk is beszállhatnak a hússütésbe, ha az idő engedi, a két főszereplő pedig egymást tanítva, kiegészítve és inspirálva nyűgözi le a vendégeket a formabontó ételekkel. A hegyen nincsenek nagyon szabályok, a lényeg, hogy jól érezzük magunkat, lelassuljunk, élvezzük a kilátást, a borokat és a csütörtöktől vasárnapig a Homola Grillterasz könnyeddé alakított masszív húsos élményeit.

A kínálat állandó, de itt-ott alakítanak, finomítanak rajta, és bár alapvetően húsközpontú, a vegák is megtalálják a számításukat. Az édesszájúakról nem is beszélve: a füstös fogásokat egy habkönnyű, enyhén savanykás kókuszhabos-mangós desszerttel zárhatjuk – idéntől pedig világos pörkölésű kávéval egészíthetjük ki az élményt.

A Homola Borteraszon mindig történik valami – a DJ a szőlőben mellett vasárnap családias brunch, augusztusban pedig különböző pop-up programok, pilatesórák is helyet kapnak a hegytetőn. A pontos infóknak indulás előtt érdemes utánanézni a Facebook-oldalukon. Aki szereti a borterasz különleges hangulatát, annak mindenképp érdemes egy látogatás náluk, amíg tart a szezon: az idei pop-up kivételesen jól illeszkedik a helyi hangulathoz, de önmagában is egy vagány, kifinomult, profi setup, ami nem csak a grillrajongókat fogja lenyűgözni.
ELÉRHETŐSÉG
Homola Grillterasz
(Borítókép: Pixeltaster – Pintér Árpád)