Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English

Szent István-kilátó

Látnivalók & Kultúra - Látnivalók

Az ország egyik legszebb kilátóját Somló 432 méteres csúcsán találjátok. Az erődítményszerű kilátót Szent István halálának 900. évfordulóján emelték a hegy bazaltköveiből a veszprémi színházat is jegyző Medgyaszay István tervei alapján.

A tizenkét méter magas kilátó a világháború utáni átnevezést követően 1990-ig Petőfi nevét viselte. Érdekesség, hogy – az amúgy a környékről származó – Antall József itt jelentette be az utolsó szovjet katona távozását egy évvel később, amiről emléktábla is tanúskodik. 

A kilátó autóval a 8-as főút felől közelíthető meg a Hegykapu Étteremnél jobbra fordulva, a sárga jelzést követve. Gyalogosan pedig a bazaltorgonák mellett a piros jelzésen haladva húsz perc alatt érhetitek el. A csigalépcsőn felkapaszkodva tiszta időben – többek között – láthatjátok a Kőris-hegyi radarállomást, a sümegi várat és a Ság-hegyet. Ha elfáradtatok, a hegytetőn lévő tűzrakó-helyek melletti padoknál és asztaloknál pihenhettek. 

Tipp: A kilátó földszintjén egy kis büfé is működik, ahol forró teával és  zsíros kenyérrel várják a megfáradt túrázókat.

Elérhetőség

8242 Doba, Somló-hegy
+36 20 566 4838
Módosítanál? Küldd el!

Árkategória €€€€

Nyitva tartás

HétfőZárva
KeddZárva
SzerdaZárva
CsütörtökZárva
Péntek11:00-17:00
Szombat11:00-17:00
Vasárnap11:00-17:00
További napokon előzetes egyeztetés szerint tart nyitva.

Jártál már itt? Mondd el a véleményed!

Közeli helyek

Ezúton tájékoztatjuk, hogy Általános Szerződési Feltételeink 2018. május 25-től megújultak, amelyek közül kiemelnénk a GDPR szabályozáshoz kapcsolódó Személyes adatok kezelése fejezet pontjait. Rendben