Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English

Quimbyvel és a Thália színház Oscar-előadásával készül az idei évre a Kultkikötő

Látnivalók & Kultúra - Cikkek

2018. március 14., szerda — We Love Balaton

Fotó: Kádár Bence / Quimby

Júniusban indítja a szezont a Kultkikötő, ahova a Blahalouisiana szimfonikus szettel készül, de itt lehet megnézni Rezes Judit és Szabó Győző párkapcsolati drámáját is.

Kultkikötő – Balatonföldvári Szabadtéri Színház

8623 Balatonföldvár, Bajor Gizi sétány 1.
+36 30 665 5989

Lassan teljessé válik az idén is három helyszínen (Balatonboglár, Balatonföldvár, Balatonfenyves) jelentkező Kultkikötő idei programja. Az évad ezúttal is változatos lett, több budapesti és vidéki társulat mellett a koncertprogramra sem lehet majd panasz. Június 22. és augusztus 26. között a Thália Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a Kecskeméti Katona József Színház, a Veszprémi Petőfi Színház, és az Orlai Produkció előadásai is szerepelnek, ami azt jelenti, hogy a Balaton-partján is látható lesz az Oscar, a Loveshake, A testőr, valamint a Holt Költők társasága című darab is.

A színházi előadások mellett fellép még a Vígszínházban óriási sikerrel játszott Pál Utcai Fiúk című darabból ismert színészekből és zenészekből álló GRUND – vígszínházi fiúzenekar. Mellettük még koncertet ad a Kultkikötő helyszínein a Cotton Club Singers, Dés László,  a Müller Péter Sziámi AndFriends, és a Blahalousiana szimfonik fellállása is. De a már szinte hagyományos Quimby-koncert sem marad el.

Az egész nyáron át tartó fesztiválsorozat már meghirdetett produkcióira folyamatosan és a „készlet erejéig” kedvezményesen lehet jegyet vásárolni, ezt a szervezők szerint érdemes időben megtenni.

"Évről évre nagy öröm számunkra, amikor a közönség elismerően szól a játszóhelyeinkre hozott produkciók színvonaláról. Azt látjuk, hogy a közönségünk körében a Kultkikötő már egyfajta garancia a minőségre, és arra, hogy a nálunk szervezett programokban biztosan nem fognak csalódni” – mondta Nagy Viktor, a Kultkikötő alapító igazgatója. Hozzátette: az elsősorban felnőtt korosztálynak szóló, csütörtök, péntek és szombat esti színházi, zenei és táncos produkciók mellett, délelőttönként gyerekprogramok, csecsemőszínház, bábszínház és interaktív foglalkozások várják a legkisebbeket.

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy Általános Szerződési Feltételeink 2018. május 25-től megújultak, amelyek közül kiemelnénk a GDPR szabályozáshoz kapcsolódó Személyes adatok kezelése fejezet pontjait. Rendben