Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Ez is érdekelheti

A kulturális élet színe-java a romantikus Balatonföldváron, Balatonbogláron és Balatonfenyvesen vet horgonyt a nyáron. A 10 éves Kultkikötő a balatoni nyár sokszínűségéről, a táncról, zenéről, a kulturális szórakozás milliónyi változatáról szól.

Jegyvásárlás: ITT



A Kultkikötő egy összművészeti fesztivál, mely eredetileg Balatonföldvár kulturális kikötőjeként a nyár programkínálatának meghatározó eleme. A fesztivál minden évben változatos, magas színvonalú színházi előadásokkal, könnyűzenei koncertekkel, képzőművészeti kiállításokkal, gyermekprogramokkal, filmvetítésekkel, alkotóműhelyekkel, irodalmi estekkel várja az igényes szórakozásra vágyókat.

A szabadtéri színház az utóbbi években már a teljes nyári szezon alatt működött, most azonban térben is terjeszkedik. Ettől az évtől ugyanis Balatonföldvár mellett két új városban: Balatonbogláron és Balatonfenyvesen, három új helyszínen nyitja meg kapuit. 2015-ben június 26. és augusztus 29. között a négy játszóhely összesen közel 180 programmal várja a kulturális feltöltődésre vágyó nyaralókat.

Programok Balatonföldváron

Június

  • 26. (p) 20.30 A lemez két újabb oldala (KULTKIKÖTŐ Produkció - Bemutató)
  • 27. (szo) 11.00 Pulcinella szerelmes (Ziránó Színház)
  • 27. (szo) 20.30 KFT – Balatoni nyár koncert
  • 28. (v) 11.00 Pulcinella kertészkedik (Ziránó Színház)
Július
  • 3. (p) 20.30 Ma estére szabad a kecó, avagy a londoni szextett (Bánfalvy Stúdió)
  • 4. (szo) 11.00 Talizmán (Majoros Ági Bábszínháza)
  • 4. (szo) 20.30 Romance.com (Rózsavölgyi Szalon)
  • 5. (v) 11.00 Százszorszép Bóbiska (Majoros Ági Bábszínháza)
  • 9. (cs) 20.30 Karády Katalin-est (Idegenben keserűbb a sírás) (Magyarországi Szerb Színház)
  • 10. (p) 20.30 Vidám kísértet (Játékszín)
  • 11. (szo) 11.00 A só (Ládafia Bábszínház)
  • 11. (szo) 20.30 Quimby koncert
  • 12. (v) 11.00 Az ördög kilenc kérdése (Ládafia Bábszínház) 
  • 16. (cs) 20.30 Badár Sándor stand up estje
  • 17. (p) 20.30 A kellékes - Kern András önálló estje (Orlai Produkciós Iroda)
  • 18. (szo) 11.00 Csizmás kandúr (Kereplő Színház)
  • 18. (szo) 20.30 Primadonnák (Játékszín)
  • 19. (v) 11.00 Angyalbárányok (Écsi Gyöngyi, Felvidék)
  • 22. (sze) 20.30 Összpróba Alkotóműhely Bemutató I. (Ifjúsági)
  • 23. (cs) 20.30 Kripli Mari (Orlai Produkciós Iroda)
  • 24. (p) 20.30 Egérfogó (Budaörsi Latinovits Színház)
  • 25. (szo) 11.00 Mátyás király lopni megy (Meseszínpad, Szabadka)
  • 26. (v) 11.00 Itt a király, hol a király (Ramazuri Bábszínház)
  • 29. (sze) 20.30 Összpróba Alkotóműhely Bemutató II. (Gyerek)
  • 30. (cs) 20.30 Bankhitel (Neptun Brigád)
  • 31. (p) 20.30 Nyolc nő (Szabadkai Népszínház)
Augusztus
Programok Balatonbogláron

Július
  • 10. (p) 18.00 Pulcinella kertészkedik (Ziránó Színház) - gyerekelőadás
  • 11. (sz) 18.00 Pulcinella szerelmes (Ziránó Színház) - gyerekelőadás
  • 24. (p) 18.00 Itt a király, hol a király (Ramazuri Bábszínház) - gyerekelőadás 
  • 25. (szo) 18.00 Mátyás király lopni megy (Meseszínpad, Szabadka) - gyerekelőadás 
  • 31. (p) 18.00 Hófehér és Rózsapiros (Batyu Színház) - gyerekelőadás 
  • 31. (p) 20.30 Flamenco est - Brisa del Aire (Helyszín: Kápolna Színpad) - ingyenes
  • 31. (p) 20.30 L’art pour l’art: A postás, aki megeszi a leveleket
  • 31. (p) 20.30 Gerendás Péter előadói estje (Helyszín: Kápolna Színpad) - ingyenes
Augusztus
  • 1. (szo) 18.00 Játsszunk színházat! (Góbi Rita Társulat) - gyerekelőadás 
  • 7. (p) 18.00 Brub, egy zokni, aminek párja nincs (Szamárfül Projekt) - gyerekelőadás
  • 7. (p) 20.30 Bányavakság (kaposvári Csiky Gergely Színház) 
  • 7. (p) 20.30 Tarantellák és tangók - Jász András és Pagonyi András (Helyszín: Kápolna Színpad) - ingyenes
  • 7. (p) 20.30 Mégis szép (Udvaros Dorottya előadói estje)
  • 8. (szo) 18.00 Sárkányjárgány (Rutkai Bori Banda) - gyerekelőadás 
  • 14. (p) 18.00 Volt egyszer egy… (Aranyszamár Bábszínház) - gyerekelőadás
  • 15. (szo) 18.00 Az ördög három aranyhajszála (Bábrakadabra Bábszínház) - gyerekelőadás 
  • 15. (szo) 20.30 A kellékes - Kern András estje (Orlai Produkciós Iroda)
Programok Balatonfenyvesen

Július
  • 10. (p) 18.00 A só (Ládafia Bábszínház) - gyerekelőadás
  • 11. (szo) 11.00 Pulcinella szerelmes (Ziránó Színház) - gyerekelőadás
  • 17. (p) 18.00 Csizmás kandúr (Kereplő Színház) - gyerekelőadás
  • 18 (szo) 11.00 Angyalbárányok (Écsi Gyöngyi, Felvidék) - gyerekelőadás
  • 18 (szo) 20.30 Esti mesék felnőtteknek (Écsi Gyöngyi, Felvidék)
  • 24. (p) 18.00 Mátyás király lopni megy (Meseszínpad - Szabadka) - gyerekelőadás
  • 25. (szo) 11.00 Itt a király, hol a király (Ramazuri Bábszínház) - gyerekelőadás
  • 25. (szo) 20.30 Karády Katalin-est - Idegenben keserűbb a sírás (Magyarországi Szerb Színház)
  • 31. (p) 18.00 Játsszunk színházat! (Góbi Rita Társulat) - gyerekelőadás
Augusztus
  • 1. (szo) 11.00 Hófehér és Rózsapiros (Batyu Színház) - gyerekelőadás
  • 7. (p) 18.00 Sárkányjárgány (Rutkai Bori Banda) - gyerekelőadás
  • 8. (szo) 11.00 Brub, avagy egy zokni, aminek párja nincs (Szamárfül Projekt) - 
  • 9. (v) 20.30 Bankhitel (Neptun Brigád)
  • 14. (p) 18.00 Az ördög három aranyhajszála (Bábrakadabra Bábszínház) - gyerekelőadás
  • 15. (szo) 11.00 Volt egyszer egy… (Aranyszamár Bábszínház) - gyerekelőadás
  • 21. (p) 18.00 Van egy mesém (Szilas Miklós) - gyerekelőadás
  • 22. (szo) 11.00 A brémai muzsikusok (Magyar Népmese Színház) - gyerekelőadás

Hasonló tartalmak

Shopping

ReClaim Vintage – Advent Night Shopping

December 3-án, advent első vasárnapján hosszabbított nyitvatartással, este 23:00-ig várnak a Király utca új vintage boltjában, a ReClaimben. Lesz süti, karácsonyi zene, és 15% kedvezmény jár minden teljes árú termékre, amennyiben a kasszánál bemondjuk a Rudolf jeligét.

Kultúra

Pulpbrother (US): Sorry I forgot the pizza I was supposed to deliver

November végén amerikai kultművész érkezik a budai minigalériába, a Start Galéria Budapestbe, amit érdemes megnézni a pop-art kedvelőinek. Ha Pulpbrother sikerének titkát boncolgatjuk, olyan címkék kerülnek elő, mint a humor, olykor a fekete humor is. Rendkívül profán, szarkasztikus, csípős és mindig flegma – mégis áthatja az életigenlés.

Shopping Kultúra

PANEL Contemporary: Karácsonyi képzőművészeti kiállítás és vásár

A Faur Zsófi Galéria karácsonyi képzőművészeti kiállítással és vásárral könnyíti meg az ünnepek előtti ajándékhajszát: december 22-ig minden hétköznap 12:00-től 18 óráig nézelődhetünk a galéria művészeinek alkotásai között.

Gasztró Szponzorált

Adventi brunch az InterContinental Budapestben

Az adventi időszak a lelassulásról szól, arról, hogy megpróbálunk minél több minőségi időt eltölteni a szeretteink körében. Ebből indult ki az InterContinental Budapest is, ahol december 3-án, 10-én és 17-én ünnepi brunchra invitálnak bennünket. Ezeken a ráérős vasárnap délelőttökön a finom falatok mellett élő zene fog gondoskodni a hangulatról.

Neked ajánlott

A