Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

A 2017-es Klassz a pARTon-koncertsorozat részeként július 30-án,vasárnap olyan tehetséges és nagyszerű zenészeket láthattok és hallhattok a balatonfüredi Kisfaludy Színpadon, mint Lajkó Félix és Balázs János.

Lajkó Félix nevével mindenkinek találkoznia kellett, aki egy kicsit is érdeklődően hallgat zenét. Számtalan projekt résztvevője, olyan ismert művészekkel és zenekarokkal dolgozott már együtt, mint a Noir Désir és Boban Marković, de a filmzene is szoros részét képezi pályájának, például Mundruczó Kornél Delta című filmjében játszott főszerepe mellett annak filmzenéjét is ő írta. Tizenhét lemezzel a háta mögött a kortárs magyar zene egyik kimagasló és leginkább elismert alakja.



Balázs János zongoraművész a klasszikus zenével lopta be magát a publikum szívébe, így a koncert őserők csúcstalálkozója lesz, egy ritkán hallható szimbiózis két művész között, akik, ha kell tüzesen, ha kell filozofikus bölcsességgel muzsikálnak együtt.

Hasonló tartalmak

Gasztró

Karácsonyi Forgatag a Kingra Kamrájában

Gázgombák ki, sparhelt, grillek, örömtűz be, kezetekbe forralt bor vagy tea, esetleg egy pohár habzóbor, arcotokba BBQ sonka, melengető zöldségragu, bárányburger vagy csak egy bárányleves. Ilyen gasztroélményekkel várnak december 16-án a Kinga Kamrája farmon szervezett karácsonyi forgatagra, amely idén egy teraszavató ünnepség is lesz egyben. A kedvenc kézművesek a portékájuk legjavát hozzák magukkal, lesz chilli, lekvár, szörp, sütik, méz és még sok más érdekesség, kizárólag helyi kézművesektől, termelőktől.

Shopping Gasztró

tMK & Friends XMAS Shopping & Brunch

Egy újabb repertory shoppingra készülhetünk a pesti oldalon, méghozzá egy olyan izgalmas és tágas helyszínen, mint a Kastner Kommunity, ahol december 16-án és 17-én várnak egy kellemes hangulatú karácsonyi shoppingra. A Kastner Kommunity egy találkozóhely, kávézó, közösségi- és munkatér, galéria, ahol érdemes a karácsonyi ajándékok beszerzését összekötni egy brunch-csal is.

Éjszakai élet

The Project: Unity6

Töretlenül robog tovább az Unity téli szezonja. A széria hatodik része december közepén egy erős hármas fogattal teszi még magasabbra a lécet. Az Afterlife és Innervisions kiadók vezéregyénisége Konstantin Sibold vezeti a triumvirátust, mellé érkezik az Anyma-val közösen készített Syren atyja: Rebuke, ráadásnak pedig a Vasúttörténeti Park óriásit dobbantó közönségkedvencét, az Omnya duót hívták meg a szervezők. A Várkert rendezvénytermének közepén továbbra is ott trónol majd az átlátszó ledfallal borított körszínpad, egy rakás robotlámpával és vizuális effekttel.

Szabadidő Kultúra

Múzeumok karácsonya 2023

A Magyar Természettudományi Múzeum, karöltve a Budapesti Történeti Múzeummal, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeummal, a Magyar Nemzeti Múzeummal és az Országos Széchényi Könyvtárral megszervezi december 16-án a Múzeumok karácsonyát. Az intézmények különböző ünnepi hangulatú előadással és foglalkozással készülnek: megtudhatjuk például, hogyan zajlott a reformkorban az ünnep, kipróbálhatunk egy 100 éves szaloncukorpapír-rojtozót és lesz adventi barkácsműhely is kicsiknek-nagyoknak!

Neked ajánlott

A