Szeptember 19-21. között immár 9. alkalommal repülhetünk vissza az időben, egészen az 1800-as évekbe, a Romantikus Reformkorba.

A Romantikus Reformkor Fesztivál minden év szeptemberében kerül megrendezésre a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület és több civil szervezet együttműködésével.

A rendezvényen igazi történelmi kalandban vehetünk részt. Az élő történelemórán minden a reformkorról szól: az 1800-as évek hangulatát eleveníti fel a rendezvény teljes ideje alatt a nép- és iparművészeti kirakodóvásár, csakúgy, mint a város éttermeiben kínált, eredeti receptek szerint készített reformkori étkek. A rendezvénysorozat kétségkívül leglátványosabb attrakciója most is a hagyományos felvonulás lesz.

PROGRAMOK

Szeptember 19. péntek

10.00 – 18.00 – Népi és iparművészeti vásár a Tagore sétányon
14.00 – Ó, Füred támadjon benned újra hagyomány c. versmondó találkozó a Vaszary Villában
17.00 – Erotikus női napló a Reformkorból – Katona Csaba történész előadása, Blaha Lujza Étterem különterme
18.00 - Szerenád cigányzenekar műsora a Gyógy téren
19.00 – Színházi előadás a Szívkórház Eszterházy-termében, a Kisfaludy Színház együttműködésével

Szeptember 20. szombat

10.00 – 18.00 – Népi és iparművészeti vásár a Tagore sétányon
11.00 – 17.00 – Zöld kreatív játszóház a Tagore Emlékfaparkban
13.00 – Hintós felvonulás a Szent István térről a reformkori városrészbe korhű öltözetben, zenével és lovakkal

Kisfaludy színpad

13.30 Szerenád Cigányzenekar műsora
14.00 A fesztivál ünnepélyes megnyitója
15.00 Pavane Történelmi Táncegyüttes műsora
15.45 Hagyományőrző divatbemutató Takács Mária Zsuzsánna szalonjából
16.30 A reformkor társasági és népi zenéje - Sebestyén Márta és vendégei

Egyéb helyszínek:

Kisfaludy Galéria
9.00 – 11.30 – Történelmi vetélkedő (Zsűritagok: dr. Fónagy Zoltán és dr. Ács Anna)

Városi Múzeum
10.00 és 11.00 – Tárlatvezetés családoknak

Balatoni Borok Háza
11.00 – 19.00 Reformkori borok kóstolója és tárlatvezetés

Kerektemplom
11.00 és 16.30– Reformkori séta - Idegenvezetés a reformkori városközpontban

Anna Grand Hotel
19.00 – Reformkori bál az Anna Grand Hotel éttermében a Madarak együttessel
Műsor: Pavane Történelmi Táncegyüttes
A bál előtt a Hotel teraszán a Szerenád Cigányzenekar teremt kellő hangulatot. 

Szeptember 21. vasárnap

10.00 – 18.00 – Népi és iparművészeti vásár a Tagore sétányon
11.00 – 17.00 – Legyél te is művész!- játszóház a Tagore Emlékfaparkban

Kisfaludy színpad

13.30 Ludas Matyi - Interaktív zenés bábelőadás
14.30 Magyar Reformkor Bora Balatonfüred 2014, eredményhirdetés
14.50 Bordalok a Borcanto együttes előadásában
15.30 Gasztronómiai verseny eredményhirdetés
16.00 Hunkun Táncegyüttes: Népünk ritmusára
17.00 Széchenyi Emlékünnep: Koszorúzás a Széchenyi-szobornál, Tagore sétány

Egyéb helyszínek:

Városi Múzeum
10.00 – Vasárnapi matiné: Filmvetítés (még nem tudjuk, melyik film)

Balaton
10.30 - Sétahajózás a Jókai nosztalgiahajón

Kerektemplom
11.00 – Reformkori séta - Idegenvezetés a reformkori városközpontban

Balatoni Borok Háza
11.00 – 17.00 Reformkori borok kóstolója és tárlatvezetés

Hotel Astoria
11.00-14.00 – Gasztronómiai verseny és reformkori ételek kóstolója