A MOL Nagyon Balatonhoz tartozó Kultkikötő egész nyárra elegendő programot tartogat, nem volt könnyű kiválasztanunk a tíz kedvencünket a hosszú listából. Lesz itt minden: újragondolt cigányzene, fiatalos alter, citera, jazz, bor, underground művészetek és persze izgalmas színdarabok kezdő és haladó színházfüggők számára.


Fotó: Budapest Bár
Budapest Bár koncert
1/10
Mióta a Budapest Bár bevezette a magyar közönséget a gipsy lounge különös világába, egészen új elképzelést kaphattunk róla, hogyan is szól a cigányzene. Farkas Róbert az évtized egyik legérdekesebb vállalkozásába fogott, amikor 2007-ben zenekara köré gyűjtötte a magyar zene ismert arcait, köztük Kiss Tibit, Lovasi Andrást, Németh Jucit és Szűcs Krisztiánt. Eredetileg egyetlen lemezre álltak össze, de végül akkora sikerük lett, hogy azóta is együtt alkot az „egyalkalmas” csapat, ismert dalokat és rég elfeledett kincseket dolgoznak át cigányzenei elemekkel.
Június 23-án pénteken a Kultkikötő
balatonföldvári színpadán lépnek fel.

Bocs, félrement! (június 24.)
2/10
Stephanie boldog feleségként éli életét, gondoskodik a háztartásról, neveli a gyerekeket, majd egy napon kap egy saját számítógépet, és be is csap a mennykő. Mit kapunk ha keresztezzük a modern technikát a felelőtlen felhasználókkal, hozzáadunk némi intrikát és egy hűtlen férjet? Egy fergeteges darabot az Orlai Produkció előadásában, Kovács Patríciával és Schruff Milánnal.
Az előadást június 24-én szombaton láthatjátok a Kultkikötő balatonföldvári színpadán.

Fotó: L'art Pour L'art Társulat
Halványlila gőz - Laár pour l'art Társulat
3/10
Ha nem tudod, hogyan búcsúztasd a júniust, mi a L'art pour l'art műsorát javasoljuk.
A több mint harminc éves társulat még mindig töretlen lelkesedéssel és zseniálisan fárasztó humorral szórakoztatja a közönséget. Legújabb, Halványlila gőz című estjükben ismét betekinthetünk a Besenyő-család életébe: Pista, Margit, Anti bácsi, Zigóta és Rücsök még mindig nem fogytak ki a poénokból, de Tompika, az ellenállhatatlan Kancácska és persze Pandacsöki Boborján sem maradhatnak ki az eseményekből.
A sírva nevetős előadást június 30-án pénteken láthatjátok a Kultkikötő balatonföldvári színpadán.

Fotó: Orlai Produkció
Egyasszony
4/10
„Forszírozott, rohamos szülés során mentálisan súlyosan sérült csecsemő.” Péterfy-Novák Éva minden orvostól ezt a diagnózist kapta, akinek megmutatta kislányát, a pár hónapos Zsuzsit. A kislány hosszas küzdelem árán hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy megrázóan őszinte blogbejegyzésekben meséli el együtt töltött éveiket. Később a blogból könyv született, a könyvből pedig egy színházi előadás, amelyben Tenki Réka alakítja – méghozzá zseniálisan – az egyetlen asszonyt, aki nem félt megszólalni.
A FÜGE és az Orlai Produkció közös előadását július 7-én láthatjátok a balatonboglári Varga Béla Kulturális Központban.

Fotó: Juhász Norbert - We Love Balaton
XVIII. Jazz és a Bor Fesztiválja
5/10
Ha szereted a zenés szórakozást, de nem vagy az a fesztiválon tombolós típus, a Jazz és Bor a te ünneped lehet, hiszen négy estén keresztül fülbemászó jazz kísérettel kóstolgathatod a környék legjobb borait a balatonboglári Varga Béla Kurtuláris Központban.
Júlis 12-én szerdán a Berdisz Művek & Equinox Szeptett muzsikál, csütörtökön a Dés András Trió & Elsa Valle Afrocando, pénteken a Coltrane Legacy & Hajdu Klára Quartet gondoskodik a halgulatról, szombaton pedig a Barabás Lőrinc Quartet & Babos Gyula szórakoztatják a közönséget.
A meghívott borászok között három kiváló boglári pincészet is szerepel, a Bujdosó Szőlőbirtok, a Konyári Pincészet és a Légli Szőlőbirtok.

Margaret Island (július 15.)
6/10
Néhány fiatal zenélt meg énekelt a margitszigeti platánok alatt. Népdalokat, tábortüzek repertoárját, napjaink akusztikus folk-pop slágereit, ami épp eszükbe jutott. Aztán írni kezdtek, aztán stúdiózni, aztán koncertezni, aztán a magyar könnyűzene meghatározó alakjává váltak. A Margaret Island egyedi, játékos hangzásával, és végtelen természetességével bérelt magának helyet a magyar közönség szívében.
Július 15-én szombaton a kéthelyi Kristinus Borbirtokon hallhatjátok őket a Kristinus Fesztivál részeként. Ha már ott jártok, ne hagyjátok ki a Kristinus Gasztro Műhelyt sem!

Lajkó Félix: Folk (július 21.)
7/10
Kevesen tudják, de Lajkó Félix először nem is hegedűn, hanem citerán kezdett el zenélni. Nem véletlen, hogy négy éve elkészült lemezborítóján az alábbi szöveg szerepel: „1983 – Lajkó Félix megkapja élete első citeráját. 2013 – Lajkó Félix elkészíti élete első citerás lemezét.”
A Kultkikötő balatonföldvári színpadán ezúttal július 21-én, pénteken a hegedű marad a sarokban, főszerepbe a citera kerül és a Folk című műsor, amely a magyar, a román és a vajdasági népzenéből is merít.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Balaton100szó
8/10
Ilyen itt még tényleg nem volt: a Balaton100 szó az underground művészetek fesztiválja, amit augusztus 3-án tartanak a balatonföldvári ősfás park közepén, hogy szélesebb közönséghez is eljuthassanak a rétegművészetek.
Lesz graffiti bemutató és közös alkotás Slip13-nel és Ábrával, irodalmi gyermekfoglalkozás Horváth Kristóffal, aztán beszélgetés Simon Mártonnal és Závada Péterrel. Délután megnyitják Farkas Janó és Elbert Alexandra „Art Or Die” című kiállítását, később pedig jöhet a slam poetry verseny, amelyhez mindenki csatlakozhat, csak rajtatok áll, hogy nézőként vagy versenyzőként indultok. Este koncertekkel folytatódik a program, az Akkezdet Phiai zárja a napot.

Fotó: Orlai Produkció
Az étkezés ártalmasságáról
9/10
Mikor Parti Nagy Lajos megírta Az étkezés ártalmasságáról című hosszú prózáját, az „előadás” alcímet adta neki. Nem véletlenül, hiszen ez nem egy történet, sokkal inkább egy termékbemutató előadás, a főhős, bizonyos Fibinger tragikomikus nagymonológja, élet-áriája a haknikörút egy állomásán. A főhőst a zseniális karakterszínész, Mészáros Máté játssza, s úgy tűnhet, az étkezésről beszél csillapíthatatlanul,de valójában életről, halálról, szerelemről is szól, a szenvedélyről, az olthatatlan, kéjes dühről, amivel az ember be akarja kebelezni a másikat, magát és az egész világot.
A FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda közös darabját augusztus 10-én láthatjátok a Kultkikötő balatonföldvári színpadán.

Egy őrült naplója (augusztus 24.)
10/10
Mi vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg körülöttünk? – erről is szól Gogol 1834-ben játszódó története, és a kérdés napjainkban is ugyanolyan aktuális. A történet főszereplője egy csinovnyik, kiüresedett életű hivatalnok, aki a szemünk láttára veszti el a realitásérzékét.
Az egyszemélyes darabot a Katona Színházból ismert Keresztes Tamás játssza, de az általa tervezett díszlet is fontos szerepet kap, valamint az atmoszférát megteremtő loop is, amelynek segítségével élőben születik meg az előadás zenéje. Tapasztaltabb színházkedvelőknek kötelező program, de ha most ismerkedsz ezzel a világgal, inkább ne ezzel a darabbal kezdj!
Az előadást augusztus 24-én csütörtökön a Kultkikötő balatonföldvári színpadán láthatjátok.