A Forbes magazin legfrissebb száma alapján mi is válogattunk a Balaton legjavából. Csemegézz velünk a Balaton körül fellelhető gasztro szpotokból, ahol a trendi dizájn legalább olyan trendi és finom ételekkel társul, mint a menő budapesti helyeken.

A Forbes magazin legfrissebb száma is belemerített a Balaton legjavába. Nem meglepő módon Balatonfüred dominál, ahol már nem egy hely veri az etalonnak gondolt fővárosi színvonalat. Innen tovább kalauzolnak a vadregényes északnyugat balatoni tájakra, ahol a borászatokon kívűl ma már fine dining étterem is szerepel a must see, vagy inkább must eat listán. Kiderül az is, hogy a déli parton is akad bőven jóféle bor, étel, valamint laza, de profi házigazda, aki a sznob körítést hátrahagyva, oldott, baráti légkörben, a versenytársaival karöltve lát vendégül, ráadásul mindezt az M7-estől alig pár percnyire. Következzenek a mi kedvenceink a Forbes listájáról, a többihez fáradjatok az újságárusokhoz!

1/6

Sparhelt Bistro

Balatonfüred nem szégyenkezhet a menő gasztróhelyek számával, de mégis mi az, amitől a Városháza tőszomszédságában található Sparhelt kiemelkedik? Például az, hogy a klasszikus értelemben vett bisztróknak megfelelően itt mindig a frissen, a piacról zsákmányolt alapanyagokból állítják össze a menüt. A kréta táblára írt ételsor pedig cseppet sincs túlbonyolítva, az elő- és főételekből, illetve a desszertekből is 3-4 közül lehet választani. A bútorok egyszerűek, de dizájnosak, a könyvespolcokon pedig a különféle gasztro témájú irományok sorakoznak fel, közvetlenül a csinos kis üvegcsék és csomagocskák mellett, amelyek a megvásárolható ínyencségeket rejtik magukban.

2/6

Kredenc Borbisztró

Kredenc. Borbisztró. Vagy kocsma, ahogyan a tulaj, ex Brains-es dumagép, Dobai András is nevezi olykor a Balatonfüred macskaköves óvárosi részén található menedékhelyet. Hogy miért szeretjük? Mert naponta változik a tapas vagy bisztró jellegű ételkínálat – szóval tutira friss is –, mert egy csomó balatoni bor közül tudsz válogatni, amelyeket haza is vihetsz, méghozzá borbolti áron, meg mert van még a pálinkák, lekvárok és szörpök legjavából is, hogy a nemrégiben a piacra betört levendulás cidert ne is említsük. Közben szól a zene, legyen az jazz, acid-jazz vagy világzene, élőben vagy bakelitről. A hangulat Dobai aposztrofálása szerint "szubmediterrán", amivel mi nem is kívánunk vitába szállni – inkább csak egy jóféle beszélgetésbe, amit még külön megrendelni sem kell.

3/6

Tihanyi Piac Placc

A tihanyi rév mellett található Tihanyi Piac Placc lehetne akár egy tündérmese helyszíne is. Ez a hely azonban nagyon is valóságos és életrevaló, a vidéki piacozás minden báját idecsempésző közösségi tér. A hatalmas árnyas fák alatt kézműves sajtok, kolbászok, pástétomok és sütemények társaságában lehet elszürcsölni a helyi termésből készült levendula vagy éppen homoktövis szörpöket, miközben egy jót beszélgethetünk a termelőkkel vagy a környékbeliekkel. Emellé jönnek még a különféle előadások, koncertek és egyéb programok, és ha valamiért mégis elunnánk a piaci feelinget, vagy az idelátogató turisták hadát, akkor egy rövidebb túrával átgyalogolhatunk a sajkodi erdő mélyén található teaházba, hogy tovább hűsöljünk és nassoljunk a szombati piacozás után.

4/6

Bock Bisztró Balaton

Ma már a Balaton északnyugati csücskében is találnak maguknak helyet a gasztrófanok, ugyanis a Bock József borász és Bíró Lajos vezető séf által megálmodott Bock Bisztró egy újabb, mégpedig vonyarcvashegyi egységgel bővült idén februárban. Az egykori Festetics-tavernában helyet kapó étteremben a Bock hagyományosan húsos kínálata mellett a friss, helyi alapanyagokból készült ételekre is nagy hangsúlyt fektetnek. Így a nyári melegben a balatoni halakból készült kreálmányok lehetnek vonzó alternatívái a Bockos marhapofának, amit egyébként Budapesten úgyis meg tudsz kóstolni.

5/6

Kislaki Bormanufaktúra

A déli parton a Kistücsökben lévő dőzsölés után is van élet. Nekünk leginkább az tetszik, hogy sok a borász, méghozzá a jó borász, akik kevésbé vannak túlhájpolva, mint sok északi parti kollégájuk. Közéjük tartozik Légli Géza, aki nem is készült borásznak. A Balatonboglártól egy könnyed tekeréssel elérhető Szőlőskislak a bázis, itt készülnek Légli Géza kézműves borai, méghozzá a Kislaki cégér alatt. A falu végén ott van a Kislaki Borkert, ahol a fölösleges körítéstől mentes, jó humorral megáldott házigazda fogadja a látogatókat.