A Balaton környéki múzeumok-kiállítóhelyek sokáig egyet jelentettek egyfajta „esős napra jó lesz” menekülőúttal, amikor már az összes letöltött sorozatot megnézted a gépen, elfogytak a gyerekeknek szánt mesekönyvek és a negyedik napja a strandos palacsintázó festői terasza sem jelentett túl színes programpontot. A helyzet mostanra megváltozott: alábbi összeállításunkban hét olyan helyet mutatunk be, amelyeket még strandidőben is érdemes megnézni a bennük található gyűjtemények vagy időszaki kiállítások miatt.

1/7

Első Magyar Látványtár Kiállítóháza

Ilyet még nem láttál – és ez ezúttal nem csupán egy nyelvi fordulat. A romos Stankovics-malom épületében helyet kapott különös kiállítóhely ugyanis nem múzeum, és nem galéria: ez egy látványtár, itt majdnem mindent gyűjtenek, ami kortárs művészet, de mindezt nem a hagyományos keretek között, már maga az épület is mást sugall. Ahogy közelítünk a diszeli épület felé, a kávéház falán két, borospoharat szorongató szoborfigura köszönt bennünket, a kertben kortárs szobrok, egy-két különös tárgy. A több ezer darabos kollekció az elmúlt néhány évtized legjelentősebb alkotóinak műveit vonultatja fel, ezekből pedig rendszeres időközönként időszaki kiállításokat rendeznek. A jelenleg látható Kutyavilág, oroszlánrész és más állatságok című tárlat az állatokkal való kapcsolatunkat mutatja be – érdekes, hogy innen néhány falura, Szentbékkállán hasonló tematikájú kiállítás látható, érdemes összevetni őket.

Tipp: nézd meg a kávéház homlokzatán ülő, kezükben borospoharakat tartó figurákat!

2/7

Egry József Emlékmúzeum

Talán nincs még egy olyan alkotó, akinek művészetét annyira azonosítanák a Balatonnal, mint a badacsonyi kötődésű festőművészét. Mindez nem csupán a témaválasztásra igaz, Egry művészete is alapvetően megváltozott, amikor a tópartra költözött. Ebben a döntésben szerepet játszott a véletlen is: művészeti pályája ígéretesen indult, de több okból kifolyólag nem tudta tanulmányait folytatni. Az I. világháború alatt behívták katonának, súlyos betegsége miatt a badacsonyi hadikórházba került, ahol hónapokat töltött. Ekkor ismerkedett meg későbbi feleségével, akivel aztán hosszú éveket töltött a Balatonnál. Műfajilag szinte besorolhatatlan művészetében alapvető a fény szerepe; ezt a tényezőt ki is használta a Balatonnál. „A Balaton párás fényében minden elveszti tárgyi valóját" – olvashatjuk a festőtől származó idézetet a kiállítótér enteriőrjében, az alatta található képek pedig megerősítik, hogy Egry nemcsak látta ezt a légies állapotot, hanem vászonra is tudta vinni. 

Tipp: nézd meg a Badacsony 1937 című képet!

3/7

KOGART Tihany

A 2013-as nyitása óta kettős funkciót lát el a tihanyi főutca mellett, kortárs épületben elhelyezett kiállítóhely. Az épület egyik szárnyában a Tihanyhoz ezer szállal kötődő Borsos Miklós szobrait, személyes emlékeit bemutató kiállítást láthatjuk. Másrészt a színvonalas időszaki kiállításokon olyan jelentős alkotók művészetét sikerül a Balaton partjánál bemutatni, akiknek „feltűnése” még a fővárosban is figyelmet kelt. Ezek közé tartozik a közelmúlt tárlatai közül az egyik legjelentősebb kortárs olasz festőművész, Matteo Massagrande képzeletbeli tereket bemutató, fotószerűnek ható, emlékezetből festett képei, vagy éppen a Gulácsy Lajos álomvilágára kis ablakot nyitó tárlat. A kiállított anyag mellett említést érdemel az is, hogy ritkán látni olyan egységet, amelyet a kortárs épület és a kiállított anyagok alkotnak.

Tipp: nézd meg a Madár című, carrarai márványból készült kis szobrocskát!

4/7

Pajta Galéria

Salföld talán nem véletlenül lett a budapesti értelmiség egyik célpontja, azon belül is az 1991-ben alapított Pajta az a kulturális centrum-kultúrkocsma, ahol az egy négyzetméterre jutó művészek száma példátlanul magas. Ez pedig nem véletlen, az alapító, Török László World Press Photo-díjas fotográfus szinte mindig itt van, beszélget a vendégekkel, az ételek pedig finomak. Érdemes azonban a gasztronómiai élmények mellett a szellemiekkel is foglalkozni: az udvarból a beltérbe lépve egy szinte valószerűtlenül elvarázsolt kis galériára bukkanunk. A falakon a magyar művészeti fotográfia legjavát felvonultató képek, a kredencen fotográfiai könyvek és katalógusok. Az idén 25 éves galéria az évforduló alkalmából egy igényes könyvet is megjelentetett. A fotó iránt érdeklődőknek látni kell - analóghívők előnyben!

Tipp: nézd meg a World Press Photo-díjas, A család című fotót!

5/7

Vaszary Galéria

Balatonfüred központjában, egy gyönyörűen helyreállított kert közepén találjuk ezt a villaépületet, melyet Vaszary Kolos építtetett. Az esztergomi érsek haláláig, 1915-ig élt itt, miután lemondott egyházi tisztségéről. Később egy másik családtag, a kiváló festőművész Vaszary János munkáit állították itt ki. Az udvarban évtizedekig egy, a szocializmus éveiben felhúzott üdülőépület éktelenkedett – ezt szerencsére a legutóbbi, 2010-es felújítás alkalmával eltávolították, a villa és a kiállítóhely pedig ismét „belakta” a kertet. Auguste Rodin, Joan Miró, Kondor Béla, Keserű Ilona, Hemző Károly – csak néhány név azok közül, akiknek az elmúlt 5-6 évben kiállítása nyílt. 2017 végéig látható a Szépművészeti Múzeum osztrák biedermeier képeiből válogató, Cilinder és lokni című kiállítás, ami azért is különösen érdekes itt, Balatonfüreden, mert a képek segítségével még inkább átélhetjük, milyen lehetett a város egykori hangulata. Az időszakosan látható anyagok közül ezúttal az október végéig a Vasarely: Szerigráfiák, multiplikák című kiállítást tekinthetjük meg, ahol a világszerte ismert, magyar származású művész op-art, kinetikus és geometrikus absztrakt munkáival ismerkedhetünk meg.

Tipp: nézd meg a kiállítóhely soron következő kiállítását is, amely Rippl-Rónai József életművébe enged betekintést!

6/7

Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény

Veszprém központjában, a Vár utcában kapott helyet a konstruktivista művészet egyik legjelentősebb magyarországi, sőt európai viszonylatban is jelentős gyűjteménye. A kiváló cipészmester ⎼ akinek budapesti üzlete szinte zarándokhelynek számít a lábbelirajongó külföldiek körében ⎼ az 1970-es években kezdett műveket vásárolni, visszaemlékezései szerint kezdő gyűjtőként a konstruktivizmus szellemében dolgozó művészek álltak hozzá legközelebb. Egyaránt vásárolt Barcsay Jenőtől, Tóth Menyhérttől, Gyarmati Tihamértól, Korniss Dezsőtől és a velük rokon fiataloktól. Talán ez a néhány név is elég érv a látogatásra, a veszprémi gyűjtemény pedig egy kiváló helyszín arra, hogy kicsit közelebb kerüljünk a kortárs művészethez.

Tipp: készíts egy fotót az udvarról a tűztoronnyal és a múzeum épületével!

7/7

Pegazus (Bezárt)

A szentbékkállai fogadó és kulturális tér összeállításunkban messze a legfiatalabb szereplő, de színvonalas időszaki kiállításaival kiérdemelte a bizalmat. A kiállításokat meghívott kurátorok rendezik. Jelenleg két tárlat látható itt: az egyik az ember és az állatok évezredes múltra visszatekintő, helyenként humorosba vagy egyenesen groteszkbe forduló kapcsolatát mutatja be a képzőművészet segítségével, míg a másik, fotós tárlat a kék szín természetben előforduló ezernyi árnyalatára fókuszál. Utóbbi az erős dél-amerikai kapcsolatokkal rendelkező budapesti TOBE Galériával együttműködésben valósult meg.

Tipp: a kiállítótérben már egy ló és egy bárány is járt - plakátfotózáson!