Lángos volt, van és lesz. Pont annyira hozzátartozik a Balatonhoz, mint a MÁV bőrülése, a delfines vízibicikli és a kígyózó sor bármelyik fagyispult előtt. A Balaton legjobb lángosát megtalálni szerintünk teljesen lehetetlen, de annak érdemes utánanézni, kik azok, akik még hőségriadó idején is hősiesen hajolnak a forró olaj fölé, közben pedig nem olajtól tocsogó végeredményt adnak ki a pult mögül. Hét olyan lángoskészítőt mutatunk be, akiknél mi már több nagyon jó lángost ettünk, vagy úgy hallottuk róla, hogy a sokéves tapasztalat miatt rászolgálna a mester névre.

1/7

Badacsonytomaj

Pálóczi Béla kisebb-nagyobb megszakításokkal 17 éve készít lángost itthon és külföldön. Receptje hagyományos, szerinte nincs nagy titok: az olaj mindig forró, így a vékony tésztának csupán fél percet kell benne eltölteni. Folyamatosan dagaszt, és hitvallása a következő: "Addig kell dagasztani a tésztát, amíg vissza nem beszél" (lefordítva: amíg a légbuborékok el nem kezdenek pufogni).

2/7

Balatonszemes

Bosnyák Sándor Balatonlelle és Balatonszemes határán, a piciny Határ utcai strandon látja el lángossal a strandolókat. Bosnyák úr egyszer evett egy rossz lángost, a kukába hajította és elhatározta: jó lángost fog sütni. Jelmondatuk - "szívvel és kézzel" - arra is utal, hogy hiába vettek dagasztógépet, Sándor kézimunkáját semmi sem pótolhatja, a lángos nem lesz ugyanolyan nélküle.

3/7

Siófok-Balatonszéplak

Siófok-Balatonszéplak, Hungária utca 27/B. Ez a cím minden magyar lángosimádónak egyértelműen a Széplaki Lángos Büfét jelenti. Ugyan nincsenek a turistáktól zsúfolt belvárosban, se a parton, mégis legendásak: a tésztájuk bármilyen körülmények között világbajnok. A második generáció - azaz Csaba Henrietta és párja - tolja az ipart az 1984-es nyitás óta, nekünk először Csapody Balázs, a Kistücsök tulajdonosa ajánlotta őket.

4/7

Alsóörs

Lángi György 15 éve működteti az alsóörsi Gyuri Lángos Büfét. Ő azt állítja, a lángos a legegyszerűbb műfaj, csak jó alapanyagokból, jókedvű, kedves, közvetlen csapattal, és természetesen szeretettel kell csinálni.

5/7

Gyenesdiás

Huszonhat éve működő családi vállalkozás a Karám Gyenesdiáson, amit Szalóky Szilvia visz a hátán. Szerinte kulcsfontosságú a minőségi alapanyag, kiváltképp a közelből származó liszt. Az elmaradhatatlan összetevő persze nem lephet meg senkit sem: szívvel-lélekkel kell csinálni.

6/7

Balatonszárszó

Nem volt egyszerű megtalálni a szezont új helyen, a balatonszárszói Móricz strandon kezdő Róza mama büféjét, de sikerült. Róza néni mára ugyan visszavonult, és csak alkalomadtán ugrik be a konyhába, de amikor ott van, három generáció dolgozik egyszerre itt. "Szeretni kell csinálni, ennyi a titka" - adta át a receptet a nagyi, aki hozzátette, a liszt minősége és az olaj hőfoka se mellékes.

7/7

Zánka

Amikor egy vérbeli berényi eljut a partra, annak jó eredménye lesz. A mezőberényi (Békés megye) származású Styaszni Pál László a zánkai strandon üzemelteti lángosozóját, ahol jóféle kürtőskalács is kapható. Szerinte a jó lángoshoz szeretet kell, na meg arra odafigyelni, hogy "ha egy tésztát bedagasztasz, az onnantól kezdve élő anyag".