A napsütéses, kellemes kirándulóidőt érdemes kihasználni, hogy felfedezzük a Balaton legszebb kirándulóhelyeit. Most néhány könnyű, kisebb gyerekekkel is bevállalható útvonalat gyűjtöttünk össze dr. Szentes Szilárd geotúra-vezető, a Túrafalók alapítójának segítségével. Akad a túrák mentén állatsimogató, kilátó és játszótér is.

1/5

Halom-hegyi Vulkán tanösvény

A kék T-vel jelzett, rövid tanösvény a mencshelyi Halom-hegy lábánál lévő parkolóból indul. A nagyon könnyű túrát kb. fél óra alatt lehet teljesíteni, ezért kicsikkel is nyugodtan útnak indulhattok. Útközben a tanösvény 16 állomása a földtörténeti korszakokba kalauzol, és egy négyrészes vulkánmakettel is találkozhattok. Innen három irányba vezet az út: balra közvetlenül a kilátóhoz juttok, jobbra pedig egy enyhe kerülőt tesztek a csúcs alatt. Ugyanezen a jobb oldali úton elindulva (mintegy 5 méter után) ismét találtok egy elágazást, ez közvetlenül az egykori vulkán kráterébe vezet. A minikirándulás végén megcsodálhatjátok a panorámát a Kossuth-kilátó  400 méteres magasságából.

2/5

Salföld – pálos kolostor romja – Csönge-hegyi kilátó

Állatsimogató, kolostorrom, színekben pompázó erdő és kilátó is akad ezen a könnyű, de látnivalókban gazdag körön. A Salföldi Majorban  őshonos magyar háziállatfajtákat – rackajuhot, bivalyt, szürke marhát – láthatnak a gyerekek, innen egy kb. félórás séta vezet a falu határától induló, kitáblázott úton a pálos kolostor romjáig. Innen a piros jelzésen, erdei úton juthattok el a Csönge-hegyre, ahol az útvonal találkozik a balatoni Kéktúrával, és a Csönge-hegyi kilátóhoz vezet. Innen csak egy rövid sétát kell tenni, és máris újra Salföldre érkeztek. 

3/5

Haláp

A Haláp egykor a Szent György-hegy és a Badacsony méltó testvére volt, ma egy különleges geológiai értékekkel és rendhagyó növény- és állatvilággal bíró tájseb, ahol néha úgy éreztük magunkat, mintha egy másik bolygó kietlen felszínén sétálnánk. Könnyű terep, a tanösvény másfél óra alatt bejárható. A hatalmas, szeles kráter oldalában 5 és 6 szögletű, 20–80 cm-es, oszlopos elválasztású bazalttömböket láthattok a 6 millió évvel ezelőtti vulkanikus tevékenység eredményeként. Az apró „csúcsot" a gyönyörű, 360 fokos panoráma miatt érdemes meghódítani: az összes tanúhegy és jó időben még a Somló körvonalai is láthatók innen. 

4/5

Kányavári-sziget

Igazi mesevilágot rejt a kis-balatoni sziget, ahová az ikonikus fahídon átkelve juthatunk el, a Balatonmagyaródot és Sármelléket összekötő műútról. Egy kellemes, egy-másfél órás sétára érdemes felkészülni, ahol a 15 állomásos Búbos vöcsök tanösvény megismertet a környék madár- és állatvilágával, a 2014-ben átadott, négyszintes kilátóról pedig a Hídvégi-tó látványát csodálhatjátok meg. Találtok itt egy kisebb kilátót is, de a gyerekek lefárasztására a játszótér és a nagy park is tökéletesen alkalmas. 

5/5

Töreki tavak tanösvény

A Cinege-patak völgyét követő, 12állomásos tanösvény ideális terep ahhoz, hogy a család kiszakadjon a nagyvárosi káoszból. Azt, hogy milyen messze merészkedünk a Siófoktól csak néhány perces autóútra eső zöld vadonban, érdemes a gyerekek tempójához és korához igazítani, ugyanis a tanösvény 9 km hosszú, viszont szinte végig sík. Mesterséges tavak, erdők, ösvények segítenek visszatalálni a lelki békéhez, és egy madármegfigyelő torony is vár az út végén. Ide nem lépcsők, hanem létrák vezetnek fel. A tanösvény első állomását a 7-es főút Siófok és Balatonszéplak közötti szakaszán, a 116-os kilométerkőnél, Töreki felé fordulva érhetitek el.

Ezt a cikket 2021-ben publikáltuk először.

Címkék