Az északi part legjobb játszóterein a balatoni legendák mellett Weöres Sándor verse is megelevenedik, pancsolhatnak, vagy éppen csatát is vívhatnak a gyerekek.

1/9

Mikádó játszótér

A kapolcsi Ilona-malom Műhely egyik első balatoni játszótere volt a balatonfűzfői parti sétányon ez az igazán különleges és egyedi helyszín. A bringaút szomszédságába készült, natúrfa-elemekből álló játszótér a mikádó nevű játékról kapta a nevét, hiszen az elemek pont úgy helyezkednek el, mintha egy hatalmas óriás szétszórta volna a fapálcikákat. A játszótéren található függőhíd, kötélhinta, csúszkapálya és mászóelemek is, és gy kisebb csúszdát is kialakítottak. A helyszín olyan, mint egy erdei kalandpálya, csodásan illeszkedik a környezetbe. 

Tipp: Azóta a játszótérkészítő műhely több remek játszótérrel is megörvendeztetett bennünket. A tobozos játszótérről a déli part legjobb játszóterei kapcsán írtunk, a legújabb pedig a Révfülöpi Napfény Camping csodás, balatoni élővilágát bemutató játszótere, melyet 2022-ben adtak át. Ez utóbbi külsősök (nem kempingezők) számára is, napi strandbelépővel is látogatható.

2/9

Patakparti Sétáló

2021 nyarán adták át ezt a kellemes pihenőhelyet Paloznakona bringaút mellett. Az ügyességi játékok és egyensúlyozó pallók mellett a környék állataival is megismerkedhetünk, valamint egy óriási zöld gyík és egy béka „szobra” is várja a gyerekeket. A mászóelemek szivárványos festést kaptak, amely vidám hangulatot kölcsönöz a picike parknak. Játék közben pedig sok mindent megtudhatunk például az itt élő nádirigóról vagy a tőkés récéről, de az állatok lábnyomaival is megismerkedhetünk. Az árnyékos területen jó megpihenni, akár bringával érkezünk, akár éppen átutazóban vagyunk.

Tipp: A településen található a hangulatos Sáfránkert Vendéglő, illetve itt rendezik meg minden évben a Paloznaki Jazzpikniket.

3/9

Helka és Kelén

Ha szívesen eltávolodnánk Balatonfüred nyüzsgő központjából, jó választás gyerekekkel a füredi Kiserdő, ahol mindjárt két játszótéren is levezethetik az energiáikat a gyerekek. Itt akár egy melegebb nyári napon is találunk árnyékos játszóeszközt. A klasszikus játszótér mellett 2011-ben egy olyan rész is készült, ahol a gyerekek Helka és Kelén legendájával ismerkedhetnek meg, itt a kedvencünk a mászóvár, a kötélhinta és a kishajó. A területen emellett van egy kisebb tanösvény, kültéri kondipark és pingpongasztal is.

Érdemes arra figyelni, hogy a parkolás Balatonfüreden szinte mindenhol fizetős. 

4/9

Hunyadi utcai játszótér

A 71-es út közelében, Nyilvános játszótér néven található meg ez az ötletes helyszín Gyenesdiáson, a Hunyadi utcában. A játékelemek egy része szintén az Ilona-malom Műhely keze munkáját dicséri. A gyerekek kedvence a mászófal, a kúszóalagút, a különleges csúszda, amely olyan, mintha egy festékes üveget öntenének ki, illetve a kúp alakú kötélmászóka.

Tipp: Az északi part egyik leggyerekbarátabb strandja a Diási Játékstrand, ahol szintén remek játszótereket találunk.

5/9

Vízi játékpark - Keszthely

Keszthely központi részén, a pavilonok és az óriáskerék szomszédságában található ez a vizezős elemekkel ellátott, árnyékos játszótér, ahol még a legmelegebb órákat is könnyebb átvészelni. A játszóteret kerítés veszi körbe, délelőtt 10 órától 19 óráig látogatható, de rossz időben zárva tart. A különböző vizes elemeken kipróbálhatjuk például, hogyan keletkezik az örvény vagy hogyan működik egy vízimalom. A játszótér közepén egy emelvényen a szülők is megpihenhetnek a napvitorlával árnyékolt kanapékon, innen belátni az egész területet. Kisebbeknek a játszótér sarkában egy csúszdás-homokozós részt is kialakítottak.

Tipp: Ha éppen nincs pancsolós idő a Balatonnál, esőprogramként ajánljuk a Helikon Kastélymúzeumban, a Vadászati Múzeum mellett található modellvasút kiállítást.

6/9

Buba Éneke Játszótér

Weöres Sándor verse ihlette ezt a picike, Hévíz központjához közeli, mégis nyugodtabb részen elhelyezkedő zöld oázist. A fából készült játékelemek még természetközelibbé teszik a parkot, ahol találnak a kisebbek többféle hintát, rugós lovacskákat, picike mászóvárat csúszdával, az ivókútnál pedig fel tudjuk tölteni a kulacsokat is. Az árnyas padokon a szülők is megpihenhetnek.

Tipp: Ha Hévíz környékén járunk, gyerekekkel érdemes útba ejteni az új Tavirózsa tanösvényt és lombkorona-kilátót is.

7/9

Rézsűs játszótér

Ahogy végighaladunk a városon keresztül kanyargó Séd-patak mentén, a veszprém-völgyi sétaúton számos jó játszótérre bukkanhatunk. A Rézsűs játszótér dombjairól több óriási csőcsúszdán keresztül és mászóhálókon is lejuthatnak a gyerekek a nagy, sárga várból, de vannak még hinták és mászókák, valamint hullámos csúszda is.


Tipp: Néhány évvel ezelőtt a Veszprémi Állatkert egy Afrikai szavanna tematikájú játszótérrel gazdagodott. Rengeteg különleges játékeleme van a régi repülőtől kezdve a rugós dzsipen át a csodás kivitelezésű állatokig. Mindenképp érdemes rá plusz időt szánni, ha az állatkertbe készülünk.

8/9

„A part alatt” Népmese játszótér

Az „A part alatt” Népmesék játszóteret 2022 tavaszán újították fel. Több régi, kedvelt játékelemet is megtartottak, de újabbak is kerültek a területre, amely gumiborítást és új padokat kapott. A nagyobbaknak való mászókák mellett van csúszdás játszóvár, a kisebbeknek rugós játékok és fészekhinta. A mi kedvencünk a régi, fából készült hintó és a szekér volt.

9/9

Ostrom játszótér

A Balatontól kissé távolabb találjuk ezt a vadonatúj helyszínt, amely azért került válogatásunkba, mert az északi part felé haladva könnyen útba ejthetjük, ha a gyerekek már nem bírják az autózást. A Thury-vár szomszédságában lévő helyszínen fából készült lovak, a „faltörő” kos hinta mellett találunk még palánkvárat, mászókákat, rugós játékokat. Biztos, hogy a kicsik és nagyobbak is jól érzik majd magukat.

Tipp: Az Ostrom játszótér közelében található még egy kisebb játszótér az Árpád utcában, ahol egy mászóvár található.

Címkék