A nyitás után alig várjuk, hogy újra nyári élményeket gyűjtsünk. Élettel telnek meg a teraszok, koccannak a borospoharak, előkerülnek a túrabakancsok és a fürdőruhák, evezőlapátot ragadunk, bringára pattanunk vagy csak élvezzük a tó hangulatát. Régóta várt nyári bakancslistánk következik.

1/20

Fedezz fel egy kevésbé ismert bringás útvonalat!

Ha a Balatoni Bringakört már kipipáltad, fedezz fel egy panorámás, kevésbé zsúfolt szakaszt! A klasszikus Veszprém–Balatonalmádi mellett nagyon ajánljuk az általunk már letesztelt Veszprém–Nagyvázsonyt, terepbringásoknak a Lesence-vidék új turistaútját és a Sió csatorna mentén haladó utat is. Igaz, itt a végállomás egy pad lesz a semmi közepén, de baráti programnak kitűnő lesz.

2/20

Kezdd a napot egy úszással!

A tömeg még nem érkezett meg, a víz kristálytiszta, és a nap sem éget: a strandnyitás utáni óra a legnyugalmasabb. Lehet, hogy a víz egy kicsit hűvös ilyenkor, de a reggeli úszás felér egy meditációval.

3/20

Csípd el az első napsugarat egy tanúhegy tetején!

Tudjuk, hogy korán kelni nem könnyű, pláne ha nem muszáj, de hidd el, a nyár egyik legszebb pillanata lesz, amikor a nap első sugarai vörösbe és aranyba öltöztetik a tájat és visszatükröződnek a vízről. Válassz könnyebben megközelíthető tanúhegyet, hiszen szinte sötétben kell majd indulni. A Gulácsot nem ajánljuk erre a célra, de a Badacsony például tökéletes.

4/20

Próbálj ki egy megújult balatoni strandot!

Megnyílt a teljesen felújított Örvényes Beach, ami továbbra is szabadstrandként működik majd. Sok strandon bővült az infrastruktúra és a szolgáltatások köre: a balatonföldvári Nyugati strand például új vizesblokkokat és biciklitárolót kapott, a füredi Brázay strandot egybenyitják a szomszédos területtel, de a balatonedericsi strandon, a gyenesdiási Lidóstrandon és a Játékstrandon is sok új funkciót használhatnak majd a fürdőzők. 

5/20

Nézz körül a legújabb balatoni kilátókból!

A Nagyvázsony és Tótvázsony között álló egykori szovjet szemletorony a Veszprémi Erdőgazdaság jóvoltából kilátóként és pihenőhelyként születik újjá, a 2020-ban villámcsapás miatt leégett, majd újjáépített révfülöpi Fülöp-hegyi kilátó pedig elvileg június végétől lesz újra látogatható. Több balatoni kilátó is megszépül a nyár során, itt írtunk erről korábban. (Képünkön a leégett kilátó látható.)

FONTOS! A Magyar Honvédség az újdörögdi és a tótvázsonyi gyakorlótereken jelentős csapatmozgásokkal és éleslövészetekkel járó nemzetközi gyakorlatot tart, június 12-ig még a kijelölt turistaútvonalak látogatása is tilos!

6/20

Próbálj ki egy új gasztrohelyet!

Csak kapkodjuk a fejünket, annyi új izgalmas hely nyílt és nyílik a nyár folyamán a tó környékén (ezekről folyamatosan tudósítunk). Fagyizó, bagelbár, burgerező, koktélbár és pékség is szerepel az új gasztrocélpontok között. Csak néhány a hosszú listából: a veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó, a Tihanyi Gasztrokert vagy a balatonakali strandon található Cafat BBQ is lehet az új kedvencetek.

7/20

Reggelizz ráérősen!

A lassú, ebédidőbe csúszó étkezések igazi luxusnak számítanak a rohanó hétköznapokban, nyaralás idején viszont kötelező benevezni egy terülj asztalkám típusú brunchra. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legjobb helyeket ehhez, de a reggelit kínáló éttermek és kávézók száma folyamatosan nő.

8/20

Teszteld a balatoni burgerfelhozatalt!

Egyre negyobb a választék a parton a minőségi burgert kínáló helyekből: az Angus marha és a kecskesajt mellett grillezett libamáj, lazac és különféle vegán feltétek, beyond meat pogácsák is kerülnek a bucikba. Csak néhány tipp: ha már leteszteltétek a balatonszemesi Rock Burger Cirkusz, a keszthelyi Füstölgő Marha vagy a balatonmáriafürdői Port Étterem felhozatalát, érdemes kipróbálni a nemrég nyílt alsóörsi Bitang Burger & Coffee Shop és a Kandalló Csopak burgereit is. 

9/20

Próbáld ki a legjobb kávézókat!

Akár egy ütős eszpresszót, egy cold brew-t vagy valamilyen tejes finomságot keresel, most mát a Balaton környékén is mindent megtalálsz. Ebben a cikkben összegyűjtöttük azokat a helyeket, ahol érdemes megállni egy koffeinbombára (vagy akár egy matcha lattéra), és nem is feltétlenül csak az italok miatt.

10/20

Vásárolj kevésbé ismert termelői piacokon!

Bár a felkapottabb piacokon még dél körül is be tudtok vásárolni, a kisebb települések piacaira érdemes időben odaérni. Már a hangulat és a húsáruk, sajtok és frissen sült pékáruk illata miatt érdemes bevállalni a korai kelést. Ebben a cikkben összeszedtük, hol érdemes feltölteni a kamrát termelői finomságokkal. 

11/20

Fedezz fel új borteraszokat!

Egyre több mesés terasz van, ahol koccinthattok a délutáni napsütésben vagy a naplementében és máshol nem kapható tételeket kóstolhattok végig. Érdemes felkeresni a kisebb pincészeteket, könnyebb szabad asztalhoz jutni, és nagyobb az esély arra is, hogy a borászokkal is találkozhattok. Figyeljétek az oldalunkat, nemsokára friss összeállítással jelentkezünk! 

12/20

Teszteld le a balatoni gin-tonik-kínálatot!

Egy gin-tonik a parton vagy egy étterem teraszán egy forró nyári nap után? A gin-tonik-kultusznak a Balatonnál is akad egy sor képviselője, és szaporodnak a színvonalas ginkínálattal, a témában jártas bartenderekkel büszkélkedő helyek. Teszteljétek le, milyen variációban a legjobb a balatoni Fenegyerek Gin és a Somló Spirit itala, a Balaton Gin vagy a Balatonnál készülő Balatonic!

13/20

Bérelj ki egy házikót, és aludj el tücsökciripelésre!

Egyre több munkahely áll hozzá rugalmasan a home office-hoz a korlátozások feloldása után is. Ha van rá lehetőséged, próbáld ki, milyen az, amikor egy csendes balatoni vagy Balaton környéki ház terasza az irodád! Ha nem ragaszkodsz ahhoz, hogy közel legyél a parthoz, több bérelhető szálláshely közül válogathatsz. A térerőt azért csekkold le, mielőtt döntesz!  (Képünk illusztráció.)

14/20

Nézz meg egy előadást a Kultkikötőben!

Az idén a kizárólag szabadtéri programoknak öt Balaton-parti helyszín – Balatonföldvár, Balatonboglár, Balatonszárszó, Balatonfenyves és Badacsony ad otthont. Izgalmas színházi előadások, előadói estek és emlékezetes koncertek várhatók, olyan nevekkel, mint az Anima Sound System, a  L’art pour l’art Társulat, a Budapest Bár, Kepes András vagy az Anna & The Barbies Akusztik Trio, és fellép a Thália Színház, a Körúti Színház és a Csiky Gergely Színház társulata is. 

15/20

Vadássz kortársra balatoni galériákban!

Tavaly nyáron nagyon elkezdődött valami a tónál: galériák nyitottak meg és költöztek le rajongóikat követve a tóhoz, egymást érték a pop-up tárlatok, és már apró falvakban is csodálhattunk kortárs műveket. Úgy tűnik, ez az idén sem lesz másképp. Az alkotásokkal való ismerkedéshez jó kiindulópont a káptalantóti Káli Cool, a köveskáli Magazin Galéria, a lovasi Garten Balaton vagy a badacsonyi Hableány.

16/20

Pótold be a tavaly elmaradt fesztivál-életérzést!

A Balaton Sound idén is elmarad, de tucatnyi fesztivál közül választhattok, ha szeretnétek bepótolni a bulizást és a koncertélményeket: lesz Művészetek Völgye, Örvényeshegy Piknik, Paloznaki Jazzpiknik, VeszprémFest, Veszprémi Utcazene Fesztivál és előreláthatólag Strand Fesztivál és B my Lake is, az Everness-rajongók pedig két eseményre is készülhetnek. Itt gyűjtöttük össze a programokat.

A járványhelyzet miatt ezek az információk változhatnak (ezeket frissíteni fogjuk). Vegyétek figyelembe, hogy augusztus közepéig a belépés feltétele a védettségi igazolvány megléte is, a későbbi időpontokra vonatkozó szabályokról időben tájékozódjatok!

17/20

Utazz a felújított balatoni katamaránokkal!

Áprilisban megújult a Badacsony katamarán, nemrég pedig a Füred névre keresztelt is, így a 175. hajózási szezont megújult belsővel és külsővel kezdhetik az öreg hölgyek. Modernebb belső tereket kaptak, és a büféket is felújították, így minden adott egy kihagyhatatlan hajókázáshoz. 

18/20

Fotózz retró kerítéseket!

Az 1960-as és 1970-es években épült nyaralók kerítései nemcsak szimpla térelválasztók, hanem egy korszak szimbólumai, amelyek a nyaralótulajdonosok kapcsolatrendszereiről és a kerítéseket készítőkről is mesélnek.  A Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) Formákon túl elnevezésű projektje ezekre az eltűnőfélben lévő, néprajzi kincsnek számító kerítésekre fókuszál, és mindenkit arra bátorít, hogy vadásszon hasonló kerítésekre, készítsen fotókat, és küldje el nekik. 

A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy óvják a tulajdonosok nyugalmát és személyiségi jogait. A fotókon ne jelenítsenek meg embereket, a képekről ne derüljön ki, hogy melyik utca és házszám alatti ház kerítését ábrázolják!


19/20

Ismerj meg különleges balatoni történeteket egy városi sétán!

Egy balatoni település történetét nemcsak a múzeumokból lehet megismerni, hiszen mesélnek az épületek, az emléktáblák és néha még a geológiai képződmények is, és rengeteg sztori maradt fenn az egykori polgárok, családok életéről. A Helikon-sétákon például pontosabb képet kaphattok arról, hogy kik voltak igazából a Festeticsek és milyen volt az élet 150-200 évvel ezelőtt Keszthelyen, a Túrajó vezetője pedig egy katonai bázisból lett szellemvárosba és egy hegy gyomrában található óvóhelyre is elvisz. 

20/20

Nézd a csillaghullást egy gyönyörű helyről!

A Perseidák hullócsillagraj mindig augusztusban vonul át felettünk. Figyeljétek, melyik éjszaka lesz a leglátványosabb a jelenség, és gyönyörködjetek bennük egy szép helyszínen. A célra tökéletes a Kenesei magaspart vagy akár az Emberi komédia szoborcsoport. Korábbi tippjeinket itt találjátok!

A cikket a Dreher támogatta.

Címkék