A Veszprémet Tapolcával összekötő, kanyargós 77-es úton a legtöbbször csak átrobognak a Balaton északi partjára utazók, pedig egy sor különleges kirándulóhelyet és rejtett látnivalót tartogat. Összeszedtük, hol érdemes kiszállni vagy tenni egy kerülőt útban a partra vagy hazafelé.

FONTOS! A Magyar Honvédség májusban és júniusban az újdörögdi és tótvázsonyi gyakorlótereken jelentős csapatmozgásokkal és éleslövészetekkel járó nemzetközi gyakorlatot tart. 2021. május 25. és június 12. között még a kijelölt turistaútvonalak látogatása is tilos!

1/11

Tekerés a Veszprém-Nagyvázsony bringaúton

Az útvonal, amit már mi is leteszteltünk, kerékpárútként halad Veszprém és Nemesvámos között, később leaszfaltozott mezőgazdasági utakon vezet, majd Balaton-felvidéki mellékutakra visz. Nem a legkönnyebb terep, de az izzasztó emelkedőkért a meseszép táj kárpótol majd. Az útvonal a Merretekerjek.hu oldalán található.


2/11

Panoráma a Noszlopy Gáspár-kilátóból

A 431 méter magas Recsek-hegy tetejére épült kilátóból szinte a Balaton egész keleti medencéje belátható. A Tótvázsony közelében található Hidegkútról indulva, a zöld jelzést követve juthattok el a magaslatra.

3/11

Erdei séta Zádorvár romjaihoz

Ha több időtök van a balatoni programok előtt vagy után, és egy kis nyugalomra vágytok, tervezzetek be egy kirándulást az erdő közepén álló vár romjaihoz. Érdemes megismerkedni az építmény különös történetével is, ugyanis soha nem épült fel teljesen és soha nem látott csatát. A várrom Pécsely felől a piros, Barnag felől pedig a kék jelzésen haladva közelíthető meg.

4/11

Kitérő a nagyvázsonyi pálos kolostorhoz

A Szent Mihály-kolostort Kinizsi Pál emeltette a róla elnevezett vár közelében, a 15. században. A törökverő hadvezér bőkezű adományokkal támogatta az itt élő pálos szerzeteseket, és úgy rendelkezett, hogy itt is helyezzék végső nyugalomra. A kolostor pusztulását nem csak a történelem viharai idézték elő: 1552-ben a környékbeli földesurak felrobbantották, hogy az ellenség ne tudja erődítményként használni. A vártól 600 méterre, a temető mellett, a kék turistaúton lehet megközelíteni a romokat. 

5/11

A Kab-hegy meghódítása

A Déli-Bakony csúcsa Úrkút és Nagyvázsony irányából is megközelíthető. Az Úrkútról induló túraútvonalról egy korábbi cikkben már írtunk: vasúti töltéseken, erdőkben és jó darabig sajnos aszfaltúton vezet a közel 600 méter magasságban álló Kinizsi Pál-kilátóhoz. Érdemes egy hűvösebb napot választani ehhez a kiránduláshoz. 

6/11

Séta a vízimalmok között Kapolcson

Ha eddig csak a Művészetek Völgye idején jártatok a faluban, ideje felfedezni az egyébként nyugodt, csendes település fesztiválon kívüli arcát is. Kezdhetitek a bejelentkezésre látogatható Falumalommal és Molnárházzal, majd következhetnek az Eger-patak felett átívelő régi kőhidak, amelyek közül a legnevezetesebb a Faluhíd, amelynek kőfülkéiben a kapolcsi Fazekasműhelyben Szurdi Éva által készített szobrok láthatók. 


 


7/11

Ebéd vagy vacsora a 84 Bisztróban

A Hazai Provence vendégházban található, külsős vendégek számára is nyitott étterem konyháját a korábbi Pura Vida csapata viszi, rövid étlappal, szezonális hozzávalókkal. Egyelőre péntektől vasárnapig tartanak nyitva, 12 és 21 óra között. Ha biztosra akartok menni, foglaljatok asztalt!


8/11

Egy kávé a MűvészVölgy Kúriában

A korábban Kuthy–kúria néven ismert, Kapolcs központjában található többfunkciós épület egy hangulatos kávézónak, helyi képzőművészek alkotásainak és az interaktív kiállítást is magában foglaló Művészetek Völgye Látogatóközpontnak ad otthont. Készüljetek fel arra, hogy a kávé és a helyi termelők árui mellett itt a nosztalgiázás és a kapolcsi emlékek felidézése is garantált!


 


9/11

Naplemente a Szent András-templom-romnál

Taliándörögd központjából kb. 900 méteres sétával érkezhettek meg a lenyűgöző romhoz, melynek története az Árpád-háziakig nyúlik vissza: a templomot a 16. században átépítették, majd miután romba dőlt, az 1840-es években felrobbantották, ami maradt belőle. Még mindig látszik az egykori sekrestye csigalépcsőjének néhány darabja és néhány középkori freskórészlet.


10/11

Túra a hegyesdi várba

A 281 méter magas, kúp alakú tanúhegy meghódításához szükség lesz a túrabakancsra és némi izomerőre is. Hegyesd 13. századi várából ma már csak az alapkövek vannak meg. Az apró hegycsúcsról beláthatjátok az egész Tapolcai-medencét, de a Káli-medence magaslatai is kivehetők innen. A Hegyesd falutól induló, sárgával jelzett turistaúton kell leindulni, a romokhoz vezető tanösvény pedig bemutatja a terület növény- és állatvilágát, illetve a vár történetéről is több érdekességet tudhattok meg.


11/11

+1: A felújított nagyvázsonyi vár meglátogatása

Bár a cikk írásakor még zajlik a felújítás és a vár nem látogatható, a későbbiekben mindenképp érdemes lesz egy kitérőt tenni a műemlékhez. A jellegzetes lakótornyú, feltehetően a 15. században épült várban számos fejlesztés valósul meg a Nemzeti Várprogram keretében: a földszinti tereket rekonstruálják, az új, modern kiállítás Kinizsi Pál személyére és a fekete sereg történetére koncentrál majd, de a Kinizsi feleségét, Benignát övező legendákat is igyekszik körüljárni.