Ünnepi díszbe öltözött a Balaton, sorra nyílnak a koripályák, díszkivilágításban pompáznak a települések, gőzölögnek a forralt borok, roppannak a kürtőskalácsok, és fahéjillat lengi be a karácsonyi vásárokat. Épp idejében vagyunk, hogy valami különleges ajándékot szerezzünk a karácsonyfa alá és meglepjük Balaton-rajongó vagy a szép dizájntárgyakért lelkesedő szeretteinket. Legyen az csillogó balatonos notesz, különleges, a tó ihlette ékszer, halas kerámiaszett vagy a balatoni falvak inspirálta gyerekjáték. A válogatásunkba még egy zoknit is becsempésztünk, de azt garantálhatjuk, hogy fintorgás helyett ez mosolyt fog csalni az arcokra.

1/21

Csillogó Balaton a DOT for You-tól

A DOT for You az egyik legkedvesebb hazai dizájnmárka, mely ugyanannyi figyelmet fordít vásárlóira, mint a csodaszép termékek gondos elkészítésére. Baglyas Erika képzőművész álmodta meg a márkát, műhelyében pedig sorra készülnek a szebbnél szebb határidőnaplók, noteszek, poszterek és izgalmas ajándéktárgyak. A We Love Budapesten már többször is írtunk a főváros ihlette kollekcióról, idén pedig, ahogy arról mi is beszámoltunk, a Balaton is méltó helyet kapott a márka életében. A visszafogottan csillogó, irizáló minták különleges technikával, prégeléssel készülnek, ami garantáltan egyedivé teszi a füzeteket és a printeket. Arany-, ezüst-, türkiz és bronzszínekben pompáznak a Balatont ábrázoló noteszek és poszterek, melyek csodás ajándékok lehetnek annak, aki rajong az egyedi papír- és írószerekért, vagy egyszerűen csak szereti a szép tárgyakat, na meg persze a Balatont.

A DOT for You termékeit ide kattintva tudjátok böngészni.

2/21

Ketyeg a Balaton – dísztárgyak a Nemcsakfától

Ha valami igazán egyedi ajándékra vágyunk, akkor mindenképpen a Nemcsakfánál keresgéljünk, ugyanis a finoman megmunkált fába öntött epoxigyanta mágikus színekben rajzolja ki a Balaton sziluettjét. A csendes szerkezettel ellátott órák, a gyönyörűen megmunkált vágó- és tálalódeszkák, az elegáns akasztó vagy a tölgyasztalka pompás karácsonyi ajándék lehet a szép tárgyakért rajongó szeretteinknek. A Nemcsakfa egyedi megrendeléseket is vállal, így csak a fantáziánk szab határt annak, hogy mibe álmodjuk bele a varázslatos Balatont. A dekortárgyak garantáltan minden lakást feldobnak, legyen az rusztikus balatoni nyaraló, nagyvárosi loft, modern víkendház vagy minimalista lakás. Minden termék egyedileg, kézzel készült, így itt az ideje búcsút venni a futószalagon készült tucatdekoroktól és egy igazi különlegességet álmodni a fa alá. (x)

A Nemcsakfa különleges dizájntárgyait itt vagy itt tudjátok böngészni.

3/21

Pecsételd le a Balatont – ArtiStamp ex libris

Ha karácsonyi ajándék után kutakodunk, akkor a könyvekkel biztos nem tudunk mellélőni, legyen szó izgalmas regényről, lebilincselő krimiről, verseskötetről, művészeti albumról vagy mesekönyvről, bármilyen korosztálynak szuper ajándék. De mi lenne, ha feldobnánk kicsit, és személyre szóló ex librisszel, azaz könyvpecséttel tennénk teljessé az ajándékot? Az Artistamp termékei között ráadásul most a Balaton ihlette ex libris pecsétet is találunk, így igazán egyedi ajándékkal lephetjük meg szeretteinket.
 
Az Artistamp balatonos ex libris pecsétjére itt csaphattok le.

4/21

Nyáridéző Balcsi-printek Nemes Anitától

Nemes Anita (nemessisa) szabadúszó grafikusként dolgozik, több pompás könyvillusztrációt, albumot és posztert köszönhetünk neki, eddig főleg a Budapest inspirálta munkáit ismertük, de Anita szíve elhúzott a Balaton felé. Így a színes, vékony, tekergőző vonalakkal megrajzolt grafikái, melyeket változatos kis figurák, épületek és jellegzetes tárgyak keltenek életre, most a Balatonra költöztek. Mi egyenesen imádjuk a Mindenki a Balatont szereti printjét, és különösen lelkesen fogadtuk az északi parttal szemben kicsit elhanyagoltabb délinek szentelt, Van, aki a déli partot szereti névre keresztelt poszterét. A printekért pedig nem kell Budapestig menni, ugyanis a nemrég nyílt veszprémi KUNSZT!-ban is megvásárolhatjuk őket.


Nemes Anita posztereit ide kattintva tudjátok megnézni.

5/21

Anidekor falidekorja

Fülöp Anita érdeklődését a drótművészet iránt néhány éve egy külföldi művész alkotásai keltették fel, és elképesztőnek tartotta, hogy az egyszerű drótköteg életre kel, és szebbnél szebb alkotások születnek belőle. Az inspiráció hatására ő is belevágott a technika elsajátításába és tökéletesítésébe, hogy minél részletgazdagabb alkotások kerüljenek ki a kezei közül. Mi egyből beleszerettünk az Akinek a szíve fáj, meggyógyítja ez a táj feliratú, vitorlásokkal és a Badacsony látképével keretezett alkotásába, de Anitól akár egyedi mintákat is rendelhetünk, ha igazán személyre szóló ajándékot keresünk.

Az Anidekor drótműveit itt tudjátok meglesni.

6/21

Balcsit a lábra – Nebouxii zokni

Szerintünk már majdnem mindenkinek megvolt az az érzés, amikor lelkesen bontogatja az ígéretesnek kinéző ajándékcsomagot, erre kiderül, hogy zokni van benne. Ilyenkor, valljuk be, az örömünk nem minden esetben az igazi. Azonban egy Nebouxii zokni láttán búcsút inthetünk a fintorgásnak, hiszen a hazai márka egyedi zoknijai garantáltan minden lábujjat megbizsergetnek. Szerencsére a Balaton szerelmeseire is gondoltak, a halas zokni pedig horgász ismerőseinknek maga lehet a főnyeremény. A vidám zoknival a lábunkon már igazán rövidnek tűnik az idő, míg újra a pontyokkal pancsolhatunk, így mi szívből ajánljuk a Nebouxii zoknijait a fa alá.

A Nebouxii zoknikat itt tudjátok meglesni, ha pedig nagyobb méretet kerestek, katt ide.

7/21

Beton-Balaton – Ékszerek a WOM Designtól

Pár éve berobbantak a köztudatba a minimalista, betonból készült tárgyak és ékszerek, népszerűségük azóta is töretlen, most pedig már a beton-Balatont is a nyakunkba akaszthatjuk! Kiss Renáta, a WOM Design alapítója évek óta készít ékszereket és apróbb tárgyakat betonból, és mivel benne is él a régi balatoni nyarak emléke, ezért adta magát, hogy elkészítse a tó ihlette Balaton-betonkollekciót. Az ékszerek között pedig feltűnik Olindia, a fiktív balatoni medúza, aki biztos nem fog megcsípni, sőt inkább azonnal belopja magát a szívünkbe. Reninél minden darab kézzel készül, betonból és nikkelmentes fémmel, ráadásul a fenntarthatóságra is nagy figyelmet fordít, ugyanis a csomagolás lebomló, egy részéhez pedig újrahasznosított anyagokat használ.

A WOM Design termékei Budapesten és a Balaton körül is megtalálhatók több üzletben, online pedig itt vagy itt találjátok.

8/21

A Balaton gyerekszemmel – játékok az Eperfától

Ideje a gyerkőcökre is gondolni, ezt pedig nemcsak mi, de az Eperfa is megteszi a Balaton ihlette játékaival. Ha törekszünk a fenntarthatóságra, és a műanyag játékok tűnő varázsa helyett valami igazán tartósat szeretnénk adni a csöppségeknek, akkor mindenképp nézzünk körül az Eperfánál. A természetes anyagokból készült fajátékok kisebbeknek és nagyobbaknak is szuper szórakozást jelentenek, és garantáltan örök kedvencek maradnak. Az egyik készletüket a balatoni halak ihlették, ahol a mágneses puzzle segítségével kilenc halacskát alkothatunk. A másik játékkészlettel pedig a Balaton-felvidék dombjaival, falvaival, erdőivel és jellegzetes fehér falusi házaival ismerkedhetnek a gyerekek.

Az Eperfa játékait itt tudjátok megnézni, vagy megvásárolhatjátok a Rododendronban, a Prezent Shopban vagy a Yogoplayben.

9/21

Balaton Bomo Art módra

Aki egyszerre rajong a papír- és írószerekért meg a Balatonért, annak tökéletes ajándék lehet a Bomo Art tó körüli nosztalgiát idéző kollekciója. Ahogy arról már beszámoltunk, a retró plakátok, melyek a balatoni üdülést népszerűsítik, sokunkban idéznek fel kedves régi emlékeket. A többnyire a 30-as, a 40-es és a 60-as években készült ikonikus plakátok a Bomo Art Budapest kézműves-manufaktúrát is megihlették, kollekciójukat pedig Irány a Balaton! névre keresztelték. Hajónapló, fotóalbum, printek, képeslapok, kitűzők és tárolódobozok is készültek ebben a koncepcióban, amit Hollósi Éva keltett életre az említett plakátok alapján. Kézzel festette meg a kollázsszerű, retró hangulatú képeket. Csak győzzünk válogatni!

A Bomo Art Balaton-kollekcióját itt tudjátok böngészni.

10/21

Egy korty Balaton – Gulipán kerámia

A Balatonnál szerencsére már nemcsak a hekk és a lángos kiváló, hanem az ínyencebb kulináris élvezetek is felívelőben vannak, egyre több jó éttermet találunk a környéken, nem is beszélve a termelői piacokról, a csemegeboltokról és a delikateszekről. A balatoni kistermelők sem tétlenkednek, számos helyi finomságot szerezhetünk be, és hogy igazán autentikus legyen a tálalás, mi a Gulipán Balaton ihlette kerámia étkészletét ajánljuk. Réthy Orsi vitorlásos reggelizőkészlete, halacskás táljai vagy a Balaton hullámait idéző mokkásbögre kiváló ajándék lehet annak, akinek hiányzik egy kiadós balatoni reggeli.

A Gulipán Balaton inspirálta étkészletét itt tudjátok közelebbről is szemügyre venni.

11/21

Akaszd a Balatont a nyakadba! – Ékszerek a Mirc Jewellerytől

Ékszereket két okból viselünk: egyrészt mert szépek és bármilyen szettet fel tudnak dobni, másrészt mert emlékek kötődnek hozzá. Tóth Míra, a Mirc Jewellery tervezője is azt vallja, hogy minden ékszerhez tartozik egy jelentésteli történet: „utalások, érzelmek, apró örömök kis csomagjaiként fonódnak viselőjük karjára, nyakára, himbálóznak fülein” – írja honlapján Míra. Az egyedi, akrilfonalból és 925-ös finomságú ezüstből készülő Mirc ékszerekkel pedig most valóban nyakunkba akaszthatjuk, fülünkbe tűzhetjük vagy ujjunkra húzhatjuk a Balatont, így akkor is felidézhetjük a legszebb nyári vízparti emlékeinket, ha éppen a mínuszok tombolnak odakint. Tökéletes ajándék lehet mindenkinek, aki nosztalgiával gondol vissza a régi vagy akár a friss balatoni élményekre.

A Mirc Jewellery ékszereit ide kattintva böngészhetitek.

12/21

Hekkre fel! – mókás ajándékok az ART HEKK-től

Az ART HEKK az elmúlt években egész intézménnyé nőtte ki magát a Balaton körül. Tóth Andrej vezetésével nem csupán kedves balatoni dizájntárgyak készülnek, de a workshopok és csapatépítő tréningek úttörőjévé is vált az ART HEKK-projekt. A guruló, fából készült, hal alakú közösségi tér bárhova be tud robogni, Jónás gyomrában pedig szinte csak a fantázia szab határt a kreatív projekteknek. Tavasztól számos fesztiválon, vásáron, kiállításon találkozhatunk velük, de addig is betehetünk a fa alá pár különleges hekket, legyen az vidám pöttyös vagy elegáns, fekete aranyba öltözött példány, az ART HEKK giclée-nyomatok pedig garantáltan vidámságot csempésznek a szürke hétköznapokba.

A halakért irány az ART HEKK webshopja.

13/21

Megfestett Balaton – Róth Anikó-kollekció

Irány a nyár! Ez is lehetne Róth Anikó Balaton-kollekciójának mottója, hiszen a vidám, színesen kavargó festményekkel azonnal egy lusta, meleg, nyári balatoni délutánba csöppenünk. A legjobb pedig, hogy Anikó alkotásait elküldhetjük képeslapon, poháralátétként a bögrénk alá csúsztathatjuk, a falra akaszthatjuk nyomat formájában, vállunkra kaphatjuk egy praktikus shopperként, vagy hátunkra is vehetjük kényelmes hátizsákként. Az biztos, hogy a mesebeli figurák a legkedvesebb nyári emlékeinket fogják felidézni, csak győzzünk választani a sok, szívünknek kedves minta közül!

Róth Anikó kollekcióját itt tudjátok meglesni.

14/21

A természet nyugalma – Balaton a Printától

A Printa az egyik kedvenc budapesti dizájnboltunk, ahol a fenntarthatóság és a környezettudatosság főszerepet kap. Lassan egy évtizede készítenek Budapest-tematikájú pólókat, posztereket, ajándéktárgyakat. A nagy nyüzsgésben azonban már ők is vágytak a természet nyugalmára, inspirációnak pedig a Balaton-parti nyaralásaikat választották. Nemcsak a minták, de az alapanyagok terén is a Balcsi jelentett inspirációt: régi vitorlavásznakat is felhasználtak. A minták tervezésénél az egyszerűségre törekedtek: a posztereken és a pólókon visszaköszönnek a hullámokon ringatózó vitorlások sziluettjei, a Balaton felirat és a tó körvonalai félreérthetetlenül beazonosítják a magyar tengert. A mintákat kézzel, vízbázisú festékkel szitázták a hordozókra a saját stúdiójukban, így mindegyik darab művészi értékű és kicsit más.

A Printa Balaton-kollekcióját ide kattintva böngészhetitek.

15/21

Télen-nyáron Balaton – Nuskó graphics képeslapok

Abban talán mindannyian egyetérthetünk, hogy képeslapot kapni nagyon szívmelengető dolog, az elmúlt időszakban azonban ez a hagyomány egyre inkább kikopóban van. Pedig nemcsak kapni, de küldeni is jó móka, főleg, ha búcsút intünk a tucatlapoknak és valami igazán egyedit választunk. Ilyen például a Nuskó graphics Télen-nyáron Balaton névre keresztelt képeslap-kollekciója, mellyel biztos, hogy mosolyt varázsolunk szeretteink arcára. Egy forró tea vagy egy bögre forralt bor mellett, karácsonyi édességeket majszolva képeslapot írni igazi ünnepi elfoglaltság. Ha pedig ehhez most nincs kedvünk, akkor csak dobjuk fel az ajándékainkat, és csúsztassunk egy-egy lapot pár kedves sorral a meglepetések közé!

A Nuskó graphics balatoni lapjait itt tudjátok megnézni.

16/21

A nyárba csöppenünk a Balcsikékkel

Egy Balatont körbetekerő túra után jött létre a Balcsikék márka ötlete. Tuli-Berke Adrienn és Tuli Krisztián grafikusok szerelemgyereke azóta minden létező terméket „balcsissá" tesz. Legyen szó ékszerekről, pólókról, táskákról, itt biztos mindenkinek találunk valami apróságot. A mintákon a legkedvesebb balatoni emlékeink köszönnek vissza legyen szó akár egy bohém balatoni nyaralást felidéző ékszer-szettről, vagy az éjsötét Balatont megidéző karkötőről.

A Balcsikék termékeit itt vehetitek szemügyre, vagy nézzetek rá az Instájukra!

17/21

Balaton kerámiába öntve

A Balaton önmagában is impozáns, így nem is kérdés, hogy kerámia megfelelője házunk egyik ékköve lehet. Péli Noémi jó pár éve működteti Naomipeli Ceramics néven futó műhelyét. Kerámiái részben skandináv stílusú használati tárgyak, részben pedig japán rakutechnikával égetett dekordarabok – mint ahogy a 3D-s, Balatont ábrázoló mozaik is. Csak maga a tavat alkotó rész közel száz darabból áll, amiket 980–1030 fokon égetett ki az alkotó. 

A Naomipeli Balaton-mozaikjáról ide kattintva tudhattok meg többet. 

18/21

Minimál-Balaton a PETRAS-tól

Sokféle ajándékot el tudunk képzelni a karácsonyfa alá, de ha valakinek kifejezetten lakásdekorációt keresünk, akkor a PETRAS egyedi Balaton-printjével nem lőhetünk mellé. Fehér Petra 2012 óta tervez vagány ruhákat és kiegészítőket, de néha a grafika felé is kikacsint: Budapest után most a Balaton is megihlette. A márkához hűen minimalista stílusban rajzolódik ki a képen a Balaton sziluettje, csakúgy, mint a többi ikonikus helyszíné: a Festetics-kastélyé, a balatonboglári Gömbkilátóé, a siófoki víztoronyé, de feltűnnek a montázson a Tihanyi Bencés Apátság körvonalai, valamint egy-egy vitorlás és hőlégballon formája is. 

A PETRAS Balaton-printet ide kattintva tudjátok megnézni.

19/21

Nekem a… – karácsony Nánásiéknál

Nánásiéknál mindig történik valami, most például jégpályát nyitnak, nem is beszélve a gyönyörű karácsonyi kivilágításról. Ha el tudunk szakadni a kinti látványtól, akkor bent nemcsak melengető finomságok várnak ránk, de akár a karácsonyra is beszerezhetünk egy-két ajándékot. A pihe-puha takarónak, a vidám téli mintás szütyőknek és az egyedi adventi kalendáriumnak nehéz ellenállni, de az ínyenceknek is lesz miből válogatniuk. Például a Nekem a Balaton lekvárok látványos gourmet-ajándékok lehetnek, persze csak, ha meg tudjuk állni, hogy ne kóstoljunk bele a marcipános sárgabaracklekvárba, ne dézsmáljuk meg a cseresznyepálinkával dúsított meggylekvárt, vagy ne torkoskodjunk bele a vörösboros hagymalekvárba. Ha pedig valaki nem tud várni nyárig, annak a Nekem a Balaton strandtörülköző tökéletes ajándék, de a papírcsónakot ábrázoló karkötő is szívmelengető apróság lehet a karácsonyfa alá.

Nánásiék Nekem a Balaton karácsonyi kollekcióját itt találjátok. 

Címkék