Balatonfürednek több arca van, de az egyik biztosan a polgári hangulatú, vasárnapi „korzózós”, cukrászdába beülős. Nem véletlen, hogy elég nagy az egy főre jutó sütik aránya. Hát mi is felvettük a kis csinost, és vércukorszintünk kockáztatásával kipróbáltuk, mit hol érdemes kóstolni. Ti inkább osszátok be több napra.

1/6

Bergmann - a klasszikus krémeses

Az első Bergmann Cukrászdát 1939-ben, Győrben nyitotta Bergmann Imre. Balatonfüreden 1992 óta kínálja a család saját készítésű süteményeit és tortáit, de vannak fagylaltok, kenyér és kézműves csokoládé is. 1999 óta már két üzletük van Balatonfüreden: a Petőfi Sándor utca 64., illetve a Zsigmond utca 1. szám alatt, mindkettő igazán igényes, békebeli környezetben. A Bergmann specialitása a francia krémes, amely a család hagyományos receptje szerint készül: ropogós, vajas, leveles tésztalapok főzött, tojásos vaníliakrémmel és tejszínhabbal töltve, a teteje karamell-fondant-nal áthúzva. A cukrászda honlapja szerint évtizedek óta változatlan a recept, megkóstolva bárki rájöhet, hogy ezen tényleg nincs mit „újragondolni”: a tészta valóban roppanós, a krém könnyű és nem túl édes, a karamell bevonat sem viszi el túl émelyítő irányba a süteményt - tökéletes az alkotóelemek összhangja.

2/6

Karolina – a füredi kis fekete

A Karolina Cukrászda igazi „örökpanorámás” telken fekszik, ennél már csak akkor ülhetnénk közelebb a vízhez, ha belelógna a lábunk. A Zákonyi Ferenc sétány 4. alatt fekvő üzlethelyiség az alapító testvérpár imádott nagymamájáról kapta a nevét. Míg a Bergmannál egyértelmű, hogy a krémes a sztár, itt hiába faggattuk a kiszolgálókat, nem akartak állást foglalni, melyik sütemény a legkelendőbb. Az elkötelezett Karolina-rajongók azonban álmukból felébresztve is tudják a választ: a méteres kalács. Ez is, akárcsak a többi sütemény-kreáció a Karolinában, abszolút visszaadja a nagymamáinktól kapott sütemények ízét, hangulatát: itt nem érdemes modern mousse tortákat vagy nyakatekert designt keresni - egyszerű, rusztikus, hagyományos süteményeket kapunk. A kiszolgálás is tökéletes – két látogatásból mindkét alkalommal olyan kiszolgálót fogtunk ki, akiknek a modora megállta volna a helyét egy angol klubban is. A Zsófi néni kedvence elnevezésű isteni túróst, majd a kultikus méteres kalácsot kóstoltuk, mindkettő könnyű, házias, természetes ízekben bővelkedő remekmű volt. Böjtölők, csipegető természetűek keressenek más helyet maguknak, mert itt minden sütemény elég méretes, laktató. Az alapító Schindele testvérek valamit biztos tudnak, mert hőségben és szemerkélő esőben is rengeteg vendégük van.

3/6

Arácsi - a családias

A vízparttól kicsit távolabb, az arácsi városrészben (Arácsi út 132.) nyitotta meg 2011 októberében egy fiatal házaspár azt a családias hangulatú cukrászdát, amely nagyon gyorsan felvette a versenyt a két nagy sztár előddel. A Bergmannál és a Karolinánál jóval kisebb, de szívet melengetően barátságos kis cukrászda napsütötte teraszával, kuckós belső terével hamar sokak kedvence lett. A cserépkályha, az ódon tálalószekrényen sorakozó lekvárok és a rengeteg könyv között azonnal otthon érzi magát az ember. A házias sütemények, rendelhető torták mellett fagylaltokat és sós süteményeket is találunk. Az Arácsiban kevesebb a véletlenül betérő vendég és a külföldi turista, mint a vízparthoz közelebb eső társaiban, ide szemmel láthatóan elsősorban törzsvendégek járnak. Az előző két cukrászda után itt a tökmagos pogácsa mellé tettük le a voksunkat, bölcsen: időtlen idők óta nem volt szerencsénk ennyire friss és finom pogácsához.

4/6

Kedves - az újraéledő

A nagyágyúk között sokaknak a régi Kedves Cukrászda volt az igazi, így a régi rajongók fellélegezhettek, na meg izgulhattak, mikor kiderült: új tulajdonos, új Kedves nyit idén. A Blaha Lujza utca 7. szám alatti hajdani, patinás cukrászdát idén májusban nyitotta újra Dobai András. Ő a szomszédos Kredenc Borbisztróval debütált három éve Füreden, amikor a kisgyerekes család leköltözött a fővárosból, hogy megvalósítsa álmát: egy borbisztró nyitását. A Kredenc ma már jól ismert és közkedvelt találkozóhely, ajánlotta már budapesti séf, étteremtulajdonos és borokat kedvelő jóbarát is. A Kedvesbe először betérve az a benyomásunk támadhat, hogy míg a többi cukrászda amolyan negyedórás program, a sütemény és a kávé elfogyasztásáról szól, a Kedves mintha valami többre hívogatná a látogatót: beszélgetésre, nézelődésre, sziesztázásra. Itt feltétlenül a házi készítésű sütemények közül kóstoljunk meg valamit, például leheletkönnyű mákos-dióst.

5/6

Füredi rétesbolt - a klasszik

Amikor már tényleg nem fér belénk több sütemény, semmi gond, nem kell csüggedni, mert rétest könnyen lehet elvitelre is kérni. Erre két helyet is tudunk ajánlani: az egyik a 71-es út melletti Füredi rétesbolt (Petőfi Sándor u. 19.), amely 1998 óta változatlan helyen és minőségben ontja magából a jobbnál jobb, kézzel nyújtott réteseket. A kedvenc talán a meggyes-túrós, de igazán egyik ízesítéssel se tudunk mellényúlni.

6/6

Árpi bácsi - a látványos

A másik biztos lelőhely Árpi bácsi rétesboltja, ahol ugyancsak beleshetünk az üvegfal mögé és megbizonyosodhatunk arról, hogy frissen, házilag készülnek a finom rétes-rudak. Itt a kapros-túróstkóstoltuk, de nem volt könnyű a választás, mert mindegyik igen csábító. Ezek után bicajozással, kocogással vagy egy jó úszással próbálkozhatunk, ha még tudunk mozdulni, és újra megkívánjuk a krémeseket. De tényleg: az összeset egyszerre csak saját felelősségre ajánljuk!