Ahogy hétről hétre egyre több enyhítést jelentenek be a hivatalos szervek, egyre több szórakozás válik újra valósággá. Ismét kinyithatnak például a kertmozik, ezért körbenéztünk, mikor és milyen filmmel kezdenek, mik lesznek a fontosabb júniusi vetítéseik. Több mozi még azt válaszolta, nem érzi, hogy elegendő információja lenne a megnyitáshoz, még kivárnak inkább, így őket nem tüntettük fel a cikkben. Fontos megjegyezni, hogy várhatóan minden ülőhelyet nem értékesítenek majd a kerti filmszínházak a koronavírus és a távolságtartás miatt, szóval a teltház is üres székek hadát fogja jelenteni.

1/5

kert

A vonyarci filmszínház június 12-én nyitott a Jumanji: A következő szint című akció-kalandfilmmel. Júniusban minden nap lesz vetítés (és nyilván a következő hónapban is), olyan filmek vannak a műsoron, mint a Joker (június 14.), a Lassie hazatér (június 15.), az Oscar-nyertes dél-koreai Élősködők (június 24.) vagy a Guy Ritchie-féle Úriemberek (július 1.). Arról nem írtak, milyen körülmények között lehet helyet foglalni, de árulkodó, hogy sávosan színesre festették a padokat.

2/5

ker

A június 19-i nyitás és egy klasszikus nyitófilm, a Vissza a jövőbe mellett döntöttek Fövenyesen. Júniustól már ők is minden nap vetítenek, a kötelező blockbusterek mellett leadják a Szerelemre kattintva című francia-belga drámát (június 22.), a Bloodshot című fantasyt (június 27.), sőt Szabó István legutóbbi drámáját, a Zárójelentést is (július 1.). Mivel székes moziról beszélünk, könnyebb lesz betartani a távoltartást, mint a pados mozikban.

3/5

Mivel a fövenyesivel megegyező az üzemeltető, Akaliban is a június 19-i nyitás mellett határoztak. Itt a Jumanji: A következő szint című akció-kalandfilmmel kezdenek, de olyan filmeket is leadnak, mint az Emma című angol romantikus vígjáték (június 21.), a Seveled című magyar vígjáték (június 24.) vagy épp a Tőrbe ejtve című amerikai krimi-vígjáték (június 28.). 

4/5

ke

A június 13-i szombatot választotta nyitásra a révfülöpi mozi, akkor pedig a Vin Diesellel operáló akció-fantasyt, a Bloodshotot vetítették. Náluk a következő filmeket emelnénk ki: Drakulics elvtárs, magyar vígjáték (június 18.), A feltaláló, magyar életrajzi dráma a Béres-csepp atyjáról (június 24.), Midway, amerikai háborús dráma (június 29.).

5/5

k

Június 27-én nyit meg a csopaki kertmozi, de arról még nem tudtunk információt szerezni, mely filmekkel és mi lesz a júniusi műsor (amint tudomásunkra jut, bővítjük ezen írást).

Címkék