Három tanúhegy - három modern épület

Gilvesy Pincészet

Ahogy a Szent György-hegy felé közelítünk, már messziről feltűnik az egykori Esterházy-présház és -vincellérház fehér tömege, éppen a hegy közepén. A Kanadából hazatért tulajdonos még a kilencvenes években vette meg a romos állapotú, műemléki védettségű épületet, amely majd húsz év elteltével született újjá az építész végzettségű tulajdonos, Gilvesy Róbert és Sajtos Gábor tervei szerint.

Nem rekonstrukcióról van szó, hiszen az eredeti állapotról viszonylag keveset tudunk. Az új őrzi az egykori ház arányait, tömegét, kontúrjait, megmaradt teherhordó falait, de ízig-vérig kortárs épület, amely még az Archdaily szerkesztőinek figyelmét is felkeltette. A környékbeli présházakhoz képest nagy méretű épületben nemcsak a szőlő és a bor feldolgozása zajlott, hanem itt volt az Esterházy-birtok uradalmi szőlőmunkásainak szálláshelye is. A házat és a pontosan alatta található pincét szokatlan módon nem a hegy gyomra felé, hanem rá merőlegesen építették. A pince téglaboltozatát megtisztították, az épülettől néhány méterre fekvő feldolgozó belső terét pedig eredetileg csempével tervezték burkolni, de végül a sokkal egyszerűbb és nemesebb látszóbeton mellett maradtak.

A tető sötétszürke síkpala burkolatot kapott, amely összhangban áll a bazalt színével. A tornác eredeti oszlopai elpusztultak, és sajnos ábrázolás sem maradt róluk, így - mivel a pótlásukra használt téglapillérek elütöttek az épület karakterétől - az építészek egy másik megoldás mellett döntöttek. A tornác fölötti rész ezért konzolos alátámasztású tetőt kapott, amely szintén nem történelmi előzmény nélküli, ráadásul így páratlan kilátás nyílik a tájra. A hagyományos, nem sok fényt adó tetőablakok helyett szabálytalan ritmusban elhelyezett, keret nélküli, dobozszerű ablakokat alkalmaztak. Az alsó szint elsősorban a lenti világgal, a fenti szint a heggyel áll kapcsolatban.

A nyugalmat és egyszerűséget sugárzó épület minden részlete átgondolt, amit a nemes anyagok használata erősít meg. Az építészek a régi architektúra absztrakciója révén új, mégis hagyománytisztelő épületet alkottak, amelyet legalább olyan jó csendben szemlélni, mint az alant elterülő tájat, szánkban egy korty Gilvesy-borral. Amely mellesleg Ruppert Márton borász szaktanácsaival, Kreinbacheréknél kerül az üvegekbe.

Kreinbacher-birtok

Ahogy korábban a We Love Budapest már írt róla, a Kreinbacher-birtok a somlói régióban néhány éve merész húzással vágott a pezsgőkészítésbe. Nem is akárhogy: főként a helyi furmintra alapozva, Christian Forget francia pincemester segítségével és a tradicionális champagne-i metódus követésével. Nem elég azonban a kiváló alapanyag és a szaktudás, ha nincs hely a megvalósításhoz: a pincészet Ekler Dezső építészt kérte fel, hogy tervezze meg az új üzemeket, ahol szerintünk még nagy dolgok történhetnek.

Az együttes és az egyes épületek alaprajza is olyan, mintha "az utolsó lávafolyamot" szemlélnénk, a törések, az belső terek pedig a tektonikus mozgásokat és a lávaalagutakat idézik. A látogatást a pezsgőkészítő üzem kétszintes épületében kezdjük. Először megnézzük az irodákat és a szakmai kóstolók számára épített részt, majd a feldolgozóhelyiségbe megyünk, ahol a szőlő fogadása és feldolgozása zajlik hipermodern technológia segítségével. A munkafolyamat következő állomásai egy szinttel lejjebb vannak. 

Itt sétálni vezetőinkkel felér egy rövidített pezsgőszakértői tanfolyammal, amelynek a végére átfogó képet kapunk a gyártás minden egyes mozzanatáról és néhány kisebb műhelytitokról. Hallunk a savak központi szerepéről, a "házasítás művészetéről" (ami itt nem egy Shakespeare-dráma kiinduló motívuma), valamint arról, hogy a  kockaformájú, sarkukra állított fémrácsokat egy gép mozgatja meghatározott időközönként, pontosan utánozva a kézi forgatást. A föld alatt is át tudunk menni a mesterséges domb alatt található, borászatot rejtő részbe és a kóstolóhelyiségbe. Aki pedig kíváncsi erre a kicsit már-már misztikus folyamatra, jövő tavasszal az újonnan nyíló látogatóközpontban az egészet végignézheti.

Az épületegyüttes egyszerre komplex és egyszerű, szögeket bezáró és legömbölyített, egyenes és ferde. Tele van metaforával: ilyenek például a pezsgő buborékjait jelképező körablakok; a borászat negatívjaként megjelenő amfiteátrum pedig egy archaikus-modern tájépítészeti elem. Az épületegyüttes Ekler Dezső hullámzó, mégis rendezett kézjegye a somlói tájban.

Laposa

A Balaton-felvidék modern borászatait feltérképező út végén Badacsony felé vesszük az irányt. Badacsonytomajtól a Római úton haladunk a hegy vonalával párhuzamosan, majd élesen felfelé vesszük az irányt, és a szűk hegyi úton megérkezünk a Kis Péter és Molnár Bea által tervezett borhotelhez és a hozzá kapcsolódó rendezvényhelyszínhez. Csak hogy elkerüljük a félreértéseket: ugyan a név Laposa, de itt nem a Bence és Zsófia nevével fémjelzett borászatról van szó.

A borhotel két egyszerű, egymáshoz kapcsolódó tömegből áll. A balra található épületrész a hegyoldalon messziről is látható présházak fehér tömegéhez hasonló, míg a bazalt színét idéző rész inkább a természeti környezethez illeszkedik.

A tíz darab kisméretű ablak mögött ugyanennyi szoba kapott helyet a belülről egyszerű alaprajzi elrendezésű épületrészben. A fogadóhelyiségnek, a recepciónak, a tőle balra elhelyezkedő wellnessrészlegnek és az emeleten található étteremnek helyet adó épületrész a hegyre merőleges tengelyen áll.

A étteremből egyedi panoráma nyílik a tóra és a túloldali hegyekre, letekintve pedig a 2010-ben az Archdaily által a legjobb ipari épületnek választott feldolgozó terroirt megidéző épületét láthatjuk. A hotel alatt a tó felé félkörösen záródó rendezvényközpont található.