Széltől kolompoló vitorlakötelek, hullámzó Balaton, marasztaló fotelek, kanapék vagy éppen karosszékek várnak a többnyire egyáltalán nem csak vitorlázók számára nyitott balatoni kikötős éttermekben. Beülhetsz ebédmenüre is, de választhatsz hamburgert, vagy kívül ropogós, belül omlós szuvidált kacsamellet is. Nyáron végigettük a déli és az északi part hét olyan éttermét, ahol az árak nem ugranak elérhetetlen magasságokba, mégis az az érzésünk, hogy ez itt Monte Carlo!

  • Elöljáróban néhány dolog
  • Egyáltalán nem mindig vitorlással érkeztünk, a legtöbb helyre mégis beengedtek
  • A kilátással itt sem lehet mellélőni
  • Az ételek zöme helyi termelőktől származó, friss hozzávalókból készül
  • A reggelit is érdemes meggondolni
  • Esténként élő zenés programokba, akár filmvetítésekbe is bele lehet futni

BL Yacht Club, Balatonlelle - A sokszínű

Az alap étlapot 3-4 hetente változtatják, de heti váltásban a Konyhafőnök ajánlata garantálja a szezonális és egyben változatos kínálatot a balatonlellei BL Bavaria Yacht Clubban. A menüt mi borkrémlevessel indítottuk, ami méltán került be a nem csak vitorlázókból álló vendégkör kedvencei közé, ahogyan a BL Hamburger is megfelel majd a hívők magas elvárásainak. A saját készítésű és sütésű puffancsba helyben készített húspogácsa kerül, amiben a több más, helyi termelőktől beszerzett finomság mellett a házi kovászos uborka fokozza az ízorgiát. A főételek ára döntően 2500 forint között mozog, viszont ebédre az 1350 forintos menü is nyerő befutó lehet, ami egyben a színvonalban kompromisszumot nem tűrő választás is. A balatoni borok mellett a nagyobb magyar borvidékről származó palackokból is lehet válogatni, de a limonádét sem szabad kihagyni. Ebből van uborkasziruppal és friss uborkával készített változat is, ami tökéletes kiegészítője lehet a rattan kanapékról a vízben és hajókban gyönyörködő sziesztáknak. Egy igazi kikötői helyhez illően bőséges reggelit is szervíroznak, pénteken és szombaton esténként pedig zenés- és gyerekprogramok, naplemente után pedig filmvetítések csalogatnak vissza.

Paletta Bistrobar és Vinoteca, Balatonboglár - A hamburgeres nagyhatalom

Balatonboglár kolompoló vitorláshajókkal teli kikötőjébe amúgy is érdemes egy sétát tenni, de ha már arra jár az ember, akkor a darált pastramiból, faggyúból és némi füstölt mangalicából frissen összegyúrt húspogácsával és termelői zöldségekkel megpakolt, fekete köménnyel szórt zsemlébe készült hamburgert (1500-2000 Ft) sem szabad kihagyni a Bezerics Dani neve által fémjelzett Palettában. Ugyanitt ízletes és frissen készített szendvicsek és naponta változó házi süteménykínálat várja az utcáról vagy a kikötő területéről érkezőket. Ha sikerül választani a már 7-800 forint körüli ártól induló ételek közül, akkor a bodzaszörpös fröccsöt, Hugót, vagy a friss eperrel és bazsalikommal megspékelt limonádét ajánlanánk innivalóként – nekünk nagyon bejött. Mindehhez a hangulat sem utolsó persze, az árnyékolóként kifeszített vitorla alatt a raklapokból készült kényelmes bútorokba süppedve nem nagyon lehet ellenállni még egy fröccsnek. Mint a legtöbb helyen, egyelőre itt is tavasztól őszig tartanak nyitva, igazodva a vitorlásszezonhoz.

Bistro Classico, Keszthely - A legújabb

Friss történet a Bistro Classicoé: éppen csak egy hónapja nyitottak. A hely arculata még javában alakul, de az máris látszik, hogy fiatalos, családbarát hely formálódik a keszthelyi Libás strand szomszédságában. A jó értelemben vett bisztró jelleget az ételkínálatban is szeretnék megtartani. Házias, de a modern konyha ízlésének is megfelelő ételeket ígérnek. Állandó étlapot egyenlőre nem terveznek, cserébe öt-hat napi ajánlat közül lehet választani. Mi házi tésztát kóstoltunk ruccolával és kék sajtos mártással, amire a pikáns vaníliás paradicsom szósszal került fel a korona, a szilvás-almás pite pedig olyan volt, mintha csak a nagyi sütőjéből pakolták volna ki elénk. Jó hír, hogy a többi kikötő étteremmel ellentétben egész éves nyitva tartást terveznek, őszi filmvetítésekkel, még bőven egyeztetés alatt álló kulturális programokkal.

Bistro Classico (bezárt)
Cím: 8360 Keszthely, Phoenix kikötő

Kikötő Étterem, Szigliget - A családias

Oszi bácsi keszegsütödéjén és Bakos Attila családi vendéglőjén kívül a Kikötő Étterem a szigligetiek harmadik kultikus helye. Az évtizedek óta családi üzemeltetésű étterem lelke Marcsi, aki ott segít, ahol kell: a konyhában vagy épp a vitorlások kikötésénél. A fedett teraszhelyiségben kialakított éttermet egy nagy park veszi körül, ahol viszont mindenki kedvére tologathatja az asztalokat, csakis a Balaton vize szab határt a helyezkedésnek. Az étlapon a házias ízek dominálnak, Marcsi szerint azért is sikerült belopni magukat a vitorlázók szívébe, mert náluk az étkezés nem a puccról, hanem a jól megszokott ízekről szól. Kipróbáltuk a hely egyik büszkeségét is, amit „Szigligeti borzadály ahogy Szívós István szereti” névre hallgat. Ezeket a kiadós adagokat 1500-2500 Ft körüli áron ajánlják.

THE Bar, Tihany - Az exkluzív

A Balaton egyik igazán exkluzív helyére a zöld lombokkal dúsított Tihanyi-félsziget keleti oldalán találtunk rá. Rossz hír, hogy a móló végén található bárt a szárazföld felől kizárólag a Tihanyi Hajós Egylet tagjai közelíthetik meg, a jó viszont az, hogy a víz felől szabad a pálya. Akár SUP-pal is be lehet evezni egy italra a THE Bárba, például a közeli SUP Centerből. Az étlapon a nyárias, könnyű ételek dominálnak, a kínálatban pedig szerepel a lazac steak és pisztráng is. A húsok többségét szuvidolással készítik elő, így amellett, hogy megőrzik a frissességüket, az állaguk is omlós marad – ezt az általunk megkóstolt kacsamell is igazolta. A zöldségeket és gyümölcsöket a balatonfüredi piacról szerzik be, ugyanúgy, mint az egyébként Szentantalfáról érkező termelői kecskesajtot is. A THE Bár június közepétől kezdve minden nap kinyit, az elő- és utószezonban pedig hétvégente, illetve a kikötőben rendezett versenyek idején érdemes becélozni. Akik pedig fáklyákkal, úszó mécsesekkel és élőzenével szeretnek bulizni, a full moon partik biztos befutók lehetnek. Mindezek mellett a főételek 2500-3500 forintba kerülnek, a kikötői szabályoknak megfelelően a pórázon tartott kutyusokat nagyon szívesen fogadják.

Menta Bistro, Balatonfüred - Az újhullámos

Füred újhullámos helyeinek sorába kiválóan illeszkedik a Menta Bistro is. A kikötőre néző nagy terasz és a széles balatoni borválaszték miatt mi ezt a helyet esti beüléshez tudjuk igazán ajánlani. A bőséges ételkínálat messze túlszárnyalja a hagyományos bisztrókét. Tészták, saláták, halak, pizza és steakek is szerepelnek az étlapon, fogásonként 2000-3000 Ft körüli áron. Vendégmarasztaló ételük a hamburger ropogós sült krumplival, amihez az omlós zsemlét külön süttetik. Nyáron bármelyik este lekanyarodhatunk a Tagore sétányról a part melletti Mentába, nagy melegben kifejezetten a levendulás házi limonádéjuk miatt, de kérésre a rendelkezésre álló alapanyagok keretein belül bármilyen ételt szívesen elkészítenek. Ősz közepéig csökkentett üzemmódban, hétvégenként még várják a vendégeket.

Menta Bistro (bezárt)
Cím: 8230, Balatonfüred, Zákonyi Ferenc sétány 4.

Code Zero, Csopak - A balatoni street kitchen

Pont a héten írtunk a hiánypótló designos street kitchenről, ami vízről és partról egyaránt bevehető. Az alig egy hónapja nyílt grill bár gyors népszerűsége valószínűleg a minőségi balatoni boroknak és az összekombinálható grill ételeknek tudható be. Hús, köret és saláta standard 2500 Ft-ért válogatható össze. A húskínálat sokrétű, marha, garnéla rák, fogasfilé és csirke is megtalálható az étlapon, különböző pácokban érlelve. Amikor ott jártunk vegetáriánus ételből csak kecskesajt volt, de jövő nyárra ebből is szélesebb kínálatot ígérnek. A portóiban és zöldséges szószban érlelt marha bordát omlós sült krumplival vagy polentával tálalva szerintünk nagy hiba lenne itt kihagyni. Szeptember végéig hétvégente még nyitva van a fűzfa alá helyezett asztalokkal megtűzdelt csopaki gasztro-menedékhely, jövő májustól pedig már teljes üzemmódban várják a vendégeket.

Balatonfői Yacht Club, Balatonkenese - A gourman

A közhiedelemmel ellentétben a Balatonfői Yacht Club étterme nem csak hajósokat vár. Persze a jachtokkal és vitorlásokkal zsúfolt kikötő sem utolsó látvány, de gourmand-oknak csak az ízek kedvéért is érdemes betérni. Kocsis Bálint séf szaktudása tíz éve garancia a megbízható alapanyagból készült házias ételekre és a modern konyha újdonságaira. A Csikos-lekvárok ötletgazdája épp annyira fontosnak tarja a tökfőzelék és a lecsó étlapon tartását, mint az avokádóval és zöld tea-krémmel tálalt mogyoróvajas bulgur különlegesség megjelenítését a napi ajánlatban.  A vegetarianizmus fogalma nála nem merül ki a rántott sajtnál, de itt a vegánok is ízletes falatokhoz juthatnak. Az árak egyáltalán nem elrugaszkodottak, a marhahúsok kivételével 2000 Ft körüli áron kaphatunk egy-egy főfogást.