Aki dolgozott már kávézóból, vendégházból, nyaralóból, az tudja, hogy nem könnyű ezeken a helyszíneken csak a munkára koncentrálni. Az északi part közösségi irodáinak ötletgazdái saját tapasztalataik és az egyre növekvő igények alapján alakították ki a coworking helyszíneket, ahol minden adott az elmélyült munkához – akár néhány e-mail megválaszolásáról, akár egy- vagy többnapos, zavartalan home office-ról van szó. Bemutatjuk a Balaton közösségi irodáit.

1/4

AZ iroda

Raffay Zoltán és Adél 3 évvel ezelőtt költöztek Budapestről Balatonfüredre. Mivel nem találtak közösségi irodát a közelben (a korábban Balatonfüreden működött Nomad Coworking bezárt), otthon dolgoztak másfél évig. Kisfiuk születése után a dolgozószobából gyerekszoba lett, Zoltánnak pedig kellett egy hely, ahonnan szoftverfejlesztőként dolgozhat. „Ha nincs ilyen hely, ahova be lehet jönni dolgozni, miért ne csináljak én egyet?” – tette fel a kérdést, az ötlet pedig idén tavasszal lépett a megvalósítás szintjére.

Az iroda a parttól távolabb, Balatonfüred kevésbé pörgős részén, egy üzletközpontban nyitott meg. 8 főt tudnak fogadni, tárgyaló nincs, de berendeztek egy hangszigetelt, babzsákos, kis meetingszobát, amit a napijegy ellenében ingyen lehet használni, maximum két órára. Az ingyenes szolgáltatásokhoz tartozik még a kapszulás kávé, tea- és szörpfogyasztás és a zárható szekrény használata. Van lehetőség nyomtatásra, monitorbérlésre – egy hajlított kijelzős, tervezési munkákra alkalmas is lefoglalható.


Nyitvatartás: HP 917.30 (az üzletház nyitvatartásához igazodik, nyáron hosszabb). Az eddigi tapasztalatok alapján érdemes egy-két nappal előre bejelentkezni.

Árak: óradíj: 1000 Ft, 4 órás jegy: 2500 Ft, Napijegy: 3500 Ft, 4 napos bérlet (érvényes 6 hétig): 12 000 Ft, 8 napos bérlet (érvényes 6 hétig): 22 000 Ft, havi korlátlan bérlet (érvényes 30 napig): 36 000 Ft. A bérletek lejárhatók fél napokban is, például a 4 napos bérlettel jöhetsz akár 8-szor 4 órát vagy 2-szer 8 órát és 4-szer 4 órát is.

További információt itt találtok.

2/4

Port

A Vászoly szélén, egy erdővel határos telken található PortusHome az ország első vidéki közösségi irodájaként és szálláshelyeként nyílt meg 2021-ben. Megálmodója, Antal Csaba 10 éve cserélte le családjával a nagyvárost a kis Balaton-felvidéki település nyugalmára, és ugyanennyi ideje dolgozik szabadúszóként az IT-szektorban. Digitális nomádként bejárta a világot, és a tapasztalatait összegyűjtve hozta létre a helyet.

Az egykori tehénistállóból kialakított közösségi irodában 16 munkaállomás, két Skype-fülke, egy kis és egy nagy tárgyaló van, és a nagy terasz is a munkaterület része, de jó időben a kertben is lehet dolgozni, ha úgy jobban jön az ihlet. A nagy, közös konyhában lehetőség van ételek felmelegítésére és főzésre.

PortusHome a Balaton első coliving helyszíne is, ahol a helyfüggetlen életmódot folytató távmunkások közösségben dolgozhatnak vagy kapcsolódhatnak ki, és együtt is bérelhetnek munkára is alkalmas ingatlant. A házigazdák főzőtanfolyamokat, workshopokat, táborokat, kerékpártúrákat is szerveznek, így a bérlők jobban megismerhetik egymást, legyenek helyiek, ingázók vagy egy kis nyugalomra vágyó nagyvárosiak.

Az épület hátsó részében három 3 személyes, konyhával is felszerelt apartmant alakítottak ki, a kert eldugott sarkában pedig egy önálló kabinház áll.

Nyitvatartás: HP 817h.

Árak: napijegy: 3500 forint, 5 alkalmas bérlet: 16 ezer Ft, 10 alkalmas bérlet 30 ezer forint, havi bérlet: 35 ezer forint. A tárgyaló óránként 40008000 Ft, az apartmanok árairól itt találtok információt.

 A PortusHome-ról szóló, korábbi cikkünket itt olvashatjátok el.

3/4

Parókia Coworking

A Balaton és a Káli-medence legújabb közösségi munka- és szálláshelye Káptalantóti kellős közepén, a templom mellett található. Horváth Tamás és felesége, Kádár Ildikó már 15 éve kötődnek Káptalantótihoz, 2020-ban kétlakiságukat állandó itt-tartózkodásra cserélték. Az ötlet a közeli Káli Coolban, kávézás közben született meg, a helyszín pedig az eddig évek óta üresen álló plébánia épülete lett.

kutyabarát közösségi iroda 6-8 asztallal várja a bérlőket, valamint van egy helyiség telefonálásra, videókonferenciára (az ajtón egy bármikor kölcsönvehető blézer is lóg), a kis tárgyalóban pedig megbeszéléseket lehet tartani. A parkolás, a kávé, a tea, az ásványvíz, a skype-szoba használata, a nyomtatás és a szkennelés (5 oldalig) ingyenes, térítés ellenében lehet zárható szekrényt, laptopot, monitort, flipchartot bérelni.

A Parókia mögött egy helyi fiatalokból álló csapat van, akikkel Tamás az elejétől kezdve közösen találta ki a koncepciót és a részleteket. A Parókia szintén coliving helyszín, az épület másik szárnyában találunk két külön bejáratú apartmant is kialakítottak.

Nyitvatartás: HP 917h.

Árak: félnapi jegy: 1700 Ft, napijegy: 3000 Ft, havi 4 nap: 11 000 Ft, havi 8 nap 21 000 Ft, havi korlátlan: 33 000 Ft, havi korlátlan fix asztallal: 40 000 Ft. Van beugrójegy is (900 Ft), aminek megváltásával betérhettek egy kávéra és egy gyors munkára, pár e-mailre. A kis tárgyaló óránként 1000 Ft, egész napra 7000 Ft.

Az első nap mindenki számára ingyenes, a környéken élők (Káptalantótitól maximum 25 km-re) jelentős kedvezménnyel vehetik igénybe az irodát. 

Itt találtok további információt.

4/4

K125 Coworking

A Balatoni Múzeum mellett, a parttól 10 perc sétára található közösségi iroda három éve fogadja a szabadúszókat és a home office-ban dolgozókat. A K125 egy meglévő vállalkozás „szerelemgyereke”: egy informatikai cég irodája egészült ki hangulatos, coworkingre is alkalmas helyiségekkel. „Az ötlet onnan jött, hogy sok IT-s és más, hazalátogató ismerős kérdezte rendszeresen, hogy bejöhetnek-e egy kicsit dolgozni, mert otthon nem tudnak, így teremtettünk egy olyan teret, ahol lehet nyugodtan dolgozni” – mondja Németh Eszter, a közösségi iroda alapítója.

Coworking célokra a földszinten egy kisebb iroda és egy tárgyaló található, az emeleten pedig egy egyterű iroda kapott helyet. Kb. nyolc fő tud itt dolgozni, van, aki csak egy napra jön, más két hétre, de van, aki egy teljes évre kibérli az asztalát. Az IT-s háttérnek köszönhetően a K125 Coworking profi támogatást tud adni a szoftverfejlesztőknek és az informatikusoknak.


A parkolás, a kávé, az ásványvízfogyasztás ingyenes, van kerékpártároló és egy kis kert is. Térítési díj ellenében lehet nyomtatni, és különféle, például tervezéshez szükséghez eszközöket is lehet bérelni.

Nyitvatartás: HP 917h.

Árak: félnapos jegy: 2300 Ft, napijegy: 3800 forint, 5 napos bérlet: 15 200 Ft, 10 napos bérlet: 30 ezer forint, 20 napos bérlet: 40 ezer forint. A 6 fős tárgyaló óránként 3800 Ft.

További információt itt találtok

Címkék