A szőlőhegyek szentekről elnevezett kis templomai éppúgy hozzátartoznak a Balaton-felvidékhez, mint a tanúhegyek, a kilátók vagy a dűlőkön kanyargó szőlősorok. Cikksorozatunk második részében a Csobánc, a Bács-hegy és a Badacsony szőlőhegyi templomai közül mutatunk be hetet, amelyek közül néhány altemplomot is rejt, és akad olyan is, amelynek harangját a mustadományból vették a helyiek. A kápolnák nem esnek nagyon távol egymástól, hidegebb időben is végigjárhatjátok őket.

A kápolnák nem rendelkeznek parkolóhellyel, ezért hagyjátok az autót a települések kijelölt parkolóiban, és gyalogosan közelítsétek meg a templomokat!

1/7

Szent Donát-kápolna, Csobánc

A Csobánc oldalában megbúvó kis klasszicista kápolna mellől tárul elénk a környék egyik legszebb kilátása. Mi az őszi naplementék során gyönyörködünk a legszívesebben a látványban, de van, aki szerint tavasszal a legjobb innen körülnézni, amikor virágzik a kápolna mögötti mandulafa is. A téglalap alaprajzú, félköríves záródású szentélyű templomot közadakozásból építették 1830 környékén. Kis harangtornya íves vonalú, falazott sisakot kapott, a félköríves ablakos homlokzatot timpanon zárja. A 28 kg-os harangon a következő felirat áll: „Szt. Donát könyörgése szöllöinket védelmezze”.


Így juthattok ide: 
A kápolnát a Tapolcát Zánkával összekötő útról, a „Káli-medence főútjáról”, a Gyulakeszi, szőlőhegy nevű buszmegállótól induló, a Csobáncra vezető úton lehet megközelíteni. A Villa Tolnay mellett kell elsétálni, majd tábla jelzi, hogy mikor kell letérni balra, a templom irányába. A GPS-koordinátákat itt találjátok.

2/7

Bács-hegyi Mária-kápolna

A Bács-hegy a Csobánc mögötti magaslat, amelyet a káptalantóti Liliomkert Piacról egy rövidebb sétával meg lehet közelíteni. A középkorban egy Bács nevű falu állt a dombon, amelyet már egy 13. századi forrás is említ, valószínűleg ott állt, ahol ma a kis templomot találjuk. A törökök a települést a 16. században felgyújtották, a szőlőhegy csak a török kiűzése után népesült be újra. 

A kápolnát Paráicz Ferenc pápai és Bács-hegyi szőlőbirtokos más szőlősgazdákkal együtt emeltette 1774-ben, a népi építészetre jellemző motívumokkal, ívelt oromzattal. A templom évente kétszer, a szentmisék alkalmával tárul fel a hívek előtt. A panoráma miatt is érdemes felsétálni ide: a Tapolcai-medence tanúhegyei és a szigligeti vár is látszik a kb. 160 méter magas dombról. 


Így juthattok ide:  
A kápolna szőlőbirtokok és présházak között található (GPS-koordináták itt). A káptalantóti piactól a Tapolca-Diszel felé vezető, rossz minőségű, kátyús úton kell elindulni (senkit ne tévesszen meg az, hogy az első szakasz aszfaltos). Az első elágazásnál jobbra kell fordulni, majd egy kőkeresztnél balra a mélyúton, és kb. 200 méter múlva érünk a kápolnához. 

3/7

Loyolai Szent Ignác-kápolna

A klasszicista stílusú kápolnát, amelynek környezete mára teljesen beépült, gróf Eszterházy Károly pápai földesúr építtette 1847–1850 között, a helyi szőlőbirtokosok hozzájárulásával. Az egyhajós templom egyetlen homlokzati, hagyma alakú, bádogsisakos toronnyal rendelkezik, szentélye félkörösen záródik. A kápolnát 1900-ban kibővítették, a déli oldala téglalap alaprajzú sekrestyét kapott, az emeletén oratóriummal. 1986-ban a nyaralók és a helybeli hívek hozzájárulásával kívül-belül felújították. Belülről is érdemes megcsodálni a barokk oltárt, a karzatot és a karzatot tartó timpanonos oszlopokat.

A kápolnában nyáron hetente egy alkalommal tartanak szentmisét, a búcsúja július 31-én van.


Így juthattok ide:

A kápolna Badacsonytördemic „főutcáján,” a Római úton, az Akác utca és a Kápolna utca között található. Ha vonattal érkeztek, Badacsonylábdihegy megállóból érdemes megközelíteni.

4/7

Szent Anna-kápolna

A szintén a Római út közelében található templomot Szentgyörgyi Horváth Zsigmond Vas megyei és balatonfüredi földbirtokos, kamarás és királyi tanácsos emeltette 1789-ben. Annak a családnak a feje, amely a budai Horváth-kertet és a füredi Horváth-házat építtette, és hozzájuk kapcsolható az 1825-ben megrendezett első füredi Anna-bál is. Az 1800-as évek közepétől a Kisfaludyak, 1945-ig az Ányosi család gondozta a kápolnát, utóbbiak 1929-ben fel is újították. Az 1884-ben kialakított kriptában e két nemesi család tagjai és helyi lakosok is nyugszanak. Érdekesség, hogy a szentmiséken a hívek egymással szemben foglalnak helyet, a kápolna két padja ugyanis a templom hajójával párhuzamosan, egy-egy széles kőfülkében található. A kápolnát 2002 és 2005 között teljesen felújították.


Így juthattok ide:  
A kápolna a Római útról nyíló, a hegy és az Óbester Panzió felé vezető kis utcában található, amely kb. a Vincellér utcával szemben nyílik. Badacsony és Badacsonylábdihegy megállókhoz esik közelebb.

5/7

Szent Donát-kápolna

A kápolna helyén eredetileg egy 1778-ban felszentelt kis templom állt, amit Thauhoffer József gazdálkodó finanszírozott. Ezt lebontották, és egy neogótikus, altemplommal is rendelkező kápolnát emeltek helyette 1896-ra, a helyiek visszaemlékezései szerint Laczkovitz Antal budapesti selyemkereskedő jóvoltából. A kápolna építéséhez badacsonyi bazaltot használtak fel, az oltárhoz a kereskedő carrarai fehér márványt hozatott. 2008-ban a templom új tetőcserepeket és tornyot kapott.
 
Az altemplomban az építtetőt és feleségét, valamint Badacsonyhoz köthető személyiségeket, plébánosokat, egyetemi tanárokat temettek el. Családja itt helyezte el Pauler Ákos akadémikus és badacsonyi szőlőbirtokos-családból származó filozófus hamvait is, a tudós emléktáblája a kápolna kertjében látható.  

 
Így juthattok ide:  
A kápolna a Római út és a Kápolna utca sarkán található, Badacsony vasútállomástól és Badacsony központjától pár száz méterre.

6/7

Páduai Szent Antal-kápolna

A Badacsonyörsön, a 71-es út közelében álló templom története 1816-ban kezdődött, amikor Kisörsszőlőhegyen a helyiek egyszerű kápolnát emeltek. Tornyot csak 70, harangot pedig csak 100 évvel később kapott az épület, ez utóbbi árát mustadományokból fedezték – minden hektoliter után 2 liter mustot kellett leadni vagy az árát felajánlani a nemes célra. A harangot az örsiek a badacsonytomajiaktól vették: a régi tomaji templom kisebbik harangja került ide, miután a szomszédos település újakat öntetett. A kápolna belső tereit néhai Udvardi Erzsébet Kossuth-díjas helyi festőművész képei díszítik.
 
Így juthattok ide:
A templom a 71-es útról, a Vánkos Panziónál kezdődő Szőlő utcán kb. 100 méteres sétával érhető el. Ha vonattal érkeztek, Badacsonyörs vasútállomás esik a legközelebb. 

7/7

Szent István király-kápolna

A Badacsony hegy oldalában álló különleges templom nem tipikus „szőlőhegyi” kápolna. 2014-ben készült el a Páduai Szent Antal-kápolnánál is említett Udvardi Erzsébet kezdeményezésére, története pedig összekapcsolódik a Badacsony sötét korszakával, az egykori munkatáborral és a bazaltbányászattal is. A kápolna az 1965-ig működő Badacsony hegyi bazaltbánya munkástelepén álló egykori kolónia közelében, az egykori bányászok házainak köveiből épült fel. A templom keskeny üvegablakán át is látható a festőművész által készített oltárkép, de érdemes a kápolnát belülről is megnézni – erre előzetes megbeszélés alapján van lehetőség

(A badacsonyi bazaltbányászatról és a túráról, amelynek során láthatjuk a barakkok és a szögesdrót kerítések maradványait, itt írtunk.) 


Így juthattok ide:
A badacsonytomaji Szent Imre-templomtól indulva rövid ideig a Római úton haladunk, majd az Iskola utca – Erdős utca útvonalon elérjük a kanyargós, hegyre vezető Szent Donát utat, amelyből az Ibos Ferenc út leágazik. Innen közelíthetjük meg a kápolnát. GPS-koordináták itt.

A cikk elkészítéséhez használt forrás: Tóth Péter: Szőlőhegyi kápolnák Tapolca környékén (Tapolcai füzetek 41.), Tapolcai Városszépítő Egyesület, 2010  

Címkék