Nem kérdés, hogy Balatonon a Kékszalag a legnagyobb szám: a versenyvitorlázók szezon elejétől erre készülnek, a hajófejlesztéseket ehhez illesztik, sok hobbivitorlázó szeretné csak egyszer teljesíteni a távot, de a Kékszalagról még az is értesül, aki egyáltalán nem vitorlázik. Viszont most azoknak ajánlunk versenyeket, akik nem ragaszkodnak ilyen hosszú és kimerítő regattához: a szezon minden hétvégéjén van vagy 3-4 verseny, amiket különböző klubok rendeznek különböző távokon. Ezekhez pedig katamarán sem kell.

Balatoni Nagyhajós Évadnyitó

Az év egyik első versenye, melyen a Magyar Vitorlás Szövetség hivatalosan is megnyitja a vitorlásszezont. Általában május közepe táján rendezik meg – ugyan ez idén már elmúlt, de jövőre mindenképpen érdemes ezzel kezdeni a szezont, hiszen egy kiváló bemelegítő verseny: a táv nem túl hosszú: egy füredi ünnepélyes rajt után Alsóörsnél kell egy bóját kerülni, ahonnan visszavitorlázunk Tihany alá, majd már fordulhatunk is a füredi befutóra. A májusi szelek általában frissek, és az Évadnyitón összegyűlő impozáns és nagy mezőny is még élvezetesebbé teszi az év első hivatalos versenyét. 

Aki esetleg egy kicsit hosszabb távon szeretné megnyitni a vitorlásszezont, az benevezhet az Évadnyitó környékén – idén konkrétan egy hétvégén – a Balatonfüredi Yacht Club által rendezett Tolnay Kálmán László Emlékversenyre, ahol Füred-Alsóörs-Siófok-Füred-Tihany-Füred távon folyik a verseny.

Pünkösdi regatta és Szüreti regatta

Ha szeretnénk egy hosszabbat versenyezni, de a Kékszalagot azért túlzásnak tartjuk, akkor bátran nevezzünk be a Pünkösdi regattára. Ezt értelemszerűen minden év Pünkösdi hétvégéjén rendezik, ráadásul a három napos regatta egy óriási vitorlázó dzsemborinak is helyet ad. A Pünkösdi regatta első futama szombaton rajtol Balatonföldvárról – innen kell egészen Keszthelyig elvitorlázni, a második futama hétfőn van – aznap ugyanez a táv, csak értelemszerűen Keszthelytől Földvárig. Vasárnap pedig egy rövid és izgalmas öbölversenyen vehetnek részt a versenyzők a Keszthely-Szigliget-Zala torkolat vonalon. Természetesen azt jelenti, hogy a hajók Keszthelyen éjszakáznak, ahol minden este van valami éjszakába torkolló társadalmi esemény, vacsora, díjkiosztó, buli. Éppen ezért, a vasárnapi öbölverseny mezőnye mindig kicsit megcsappan az előző esti lábadozások miatt.

Bár az idei pünkösdön már túl vagyunk, de szerencsére ősszel is akad egy hasonló, szociálisan aktív verseny, a Szüreti Regatta. A két napos regattán a táv hasonló, de tematikához illeszkedő: első nap a rajt Alsóörsnél van, míg a befutó Badacsonyban, a hajók és legénységeik általában itt éjszakáznak. Második nap Badacsonytól Balatonföldvárig tart a pálya. Általában az indián nyár kellős közepén ér minket ez a verseny, a Balaton menti tájak színkavalkádja páratlan, a Nap még langyosan süt, és a badacsonyi borok gondoskodnak róla, hogy a hűvös este is kellemesen teljen. Idén a Szüreti Regatta szeptember 19-20-án lesz megrendezve.

Fehér Szalag

A Fehér Szalagot hagyományosan a Kékszalag előtti hétvége szombatján rendezik meg, idén június 27-én, ez az év második legrangosabb eseménye, a Kékszalag előversenye. Az egész Balaton helyett itt csak a Keleti medencét kell megkerülni, a Füred-Kenese-Siófok-Tihany-Füred körben. A Kékszalag győzelemre esélyes hajói ezen a versenyen már mindannyian el szoktak indulni, sok új hajó itt debütál, így a versenyzés élvezete mellett ámulhatunk a legújabb száguldozó csodákon is. Idén például biztosan tiszteletét teszi az utóbbi két Kékszalag győztese, a Fifty-Fifty kétárbocos katamarán, a 33 lábas fekete carbon Black Jack katamarán, a repülő RSM-DTM katamarán, a Principessa és Raffica csapatának kecses liberái, és talán Litkey Farkas új katamaránja is vízre kerül már. 

Általában igazi forró, nyári verseny, a befutó után jól esik belecsobbanni a vízbe, majd az esti, Füred főterén tartott ünnepélyes díjkiosztó után meginni egy hideg fröccsöt a pezsgő városban, latolgatni a csütörtökön induló Kékszalag esélyeit a sporttársakkal.

Tihany-kör

A Tihanyi Yacht Club idén harmadszor rendezi meg ezt a rövid, de annál gyönyörűbb helyen zajló túraversenyt. A név kötelez: a verseny során a Tihanyi-félszigetet kell megkerülni. A Keleti medence oldala a villákkal és az apátsággal páratlan látvány, de a másik, a sajkodi oldal, ami igazán különleges: vadregényes táj, már-már dzsungel fogad minket, amihez egész közel hajózhatunk ezen a versenyen. Apró, pár hajós kikötők bukkannak fel a parton, míg a másik irányba nézve a végtelennek tűnő Nyugati medencét láthatjuk be hosszában. Azon kevés versenyek egyike, ahol szél nélkül sem lehet unatkozni.

A verseny után a rendező klub a díjkiosztó mellett vacsorával is fogad minket a Tihany mélyén elrejtett családias klubjukban – ez általában jellemző a versenyekre, hogy a kis klubok által rendezettek sokkal családiasabb hangulatúak, ahol gyakran finom bográcsos lakomával is megünnepelhetjük a napot.

Szakági regatták

Régi hagyomány, hogy a különböző szakágak - építészek, bankárok, ügyvédek, orvosok - minden évben megrendezik saját versenyeiket, ahol általában az adott szakma képviselői is ott ülnek a fedélzeten. Ezek a regatták elsősorban nem a vérre menő versenyzésről szólnak, hanem az élményvitorlázásról, arról, hogy jól érezzük magunkat a vízen és a parton egyaránt. Így az általában nem kimerítő távú verseny után szórakoztató társaság, díjkiosztó, ízletes vacsora, tombola fogadhat minket a parton. Amennyiben mi magunk a szakmai képviselői vagyunk, vagy ismerősünk, barátunk az, mindenképpen érdemes ellátogatni egy ilyen különleges hangulatú versenyre.

Versenyeznék én, de nincs hajóm!

Semmi gond! Versenyezni nem csak saját hajón lehet, elszegődhetünk legénységnek is akár csak egy-egy versenyre, vagy egész szezonra is, csupán egy vitorlás kék könyvre van szükségünk, amin keresztül a Magyar Vitorlás Szövetség számon tart minket, mint versenyzőt. Ehhez szükséges egy szimpatikus egyesülethez leigazolni, sportorvosi engedélyt szerezni, illetve az éves „szövi bélyeget” megvásárolni, de ezek birtokában már semmi nem áll versenyvitorlás karrierünk útjába. Persze némi tapasztalat sem árt ehhez, de ez hajófüggő, intelligens balansznak lelkes teljesen amatőrként is jók lehetünk. Kapitány- és legénységbörze található itt és itt például, vagy ehhez a csoporthoz csatlakozva, de bármelyik nagyobb kikötőben utánakérdezhetünk, hogy nincs-e valahol mannschafthiány.