A "büféforradalom" és a "minőségi és helyi alapanyag" kifejezések már mindenkinek ismerősek, ha a balatoni gasztronómia kerül szóba. A fejlődés nem állt meg, egyre több vendéglátóhely indult el a változás útján. Sokat teszteltünk és sokat beszélgettünk szakemberekkel az idei évben is, és összegyűjtöttük, milyen főbb trendek jellemzik most a tó sokszínű gasztronómiai térképét.

Eltérés a fősodortól: kis helyek egyedi koncepcióval 

Míg régen mindenki a nagyobb települések frekventált helyszíneire álmodott meg vendéglátóhelyeket, ma már az eldugottabb helyekre – kisebb falvakba, szőlőhegyekre - is szívesen is elzarándokolnak a gasztroturisták, ha valami különlegeset kapnak. Az ilyen éttermeknek, borteraszoknak különleges hangulata van, sokkal jobban hozzák az adott hely jellegzetességeit, és akár a megközelítésük is külön program lehet, ha nem ragaszkodunk az autóhoz.

Ha minderre egy erős, vagy szokatlan koncepció épül, az elhelyezkedés tényleg másodlagos.

Hol találunk ilyen helyeket?
Ilyen az Aszófőn megnyílt Szálka, a Balaton egyetlen, télen is nyitva tartó halétterme, vagy a nem hétköznapi atmoszférájú, látványkonyhás, zánkai Fügekert. Papa Áron Szent György-hegyi lakáséttermét, a Pap Wines-t a vega tapasok, a borok és bizonyos napokon a dj-szettek, a szintén ezen a hegyen található Murcit a natúr borok és a sztárséfek kreációi, a májustól szeptemberig Szigligeten, a 71-es út mellett parkoló Taco Truck-ot pedig a mexikói ízek miatt keresték fel sokan idén.

Minőség és újítás a strandbüfékben

Idén is több vízparti egység csatlakozott azokhoz a vendéglátóhelyekhez, amelyek a klasszikus kínálat mellett, vagy helyett, a megszokottnál magasabb minőségű, ugyanakkor gyorsan elkészíthető ételeket készítenek. Erre többek között a 2019-ben minden korábbinál erősebb mezőnyt felmutató Strandétel-verseny a bizonyíték, ahol a kovászos uborka-leves, a tex-mex saláta vagy a lecsó is bekerült a strandon fogyasztható ételek egyre bővülő körébe.

Hol találunk ilyen helyeket? 
A fövenyesi Kalóz és Harcsa&krumpli nevű fogása már klasszikusnak számít a beach food történetében. Ezt az irányt viszi a balatonalmádi Terasz, vagy a fenyvesi A Konyhám, ahol a 2018-as Strandétel-verseny győztes, a gofri és a tócsni szerelemgyereke, a gofcsi győzött. A zamárdi Tiki Beach Bisztró az egyik legerősebb példa, hogy a büféknek hideg levesben és pohárdesszertben is érdemes gondolkodni (van náluk például tarhonyapuding is), a balatonlellei Málna büfé pedig az egészséges, kiadós salátákkal és a tex-mex vonallal hozott újat.

Magyar konyha minőségi alapanyagokból

A jó alapanyagból, ízletesen elkészített étel mindent visz, ez az irányvonal továbbra is talán a legnépszerűbb a tónál. Szerencsére nincs hiány a házias, érthető, de magas színvonalú fogásokat kínáló éttermekből, ahol a nagyi receptjei jól megférnek a friss ötletekkel, az újragondolt ételekkel és a legújabb konyhatechnológiákkal. Egyre több vendéglátóhely dolgozik az adott régió hagyományos alapanyagaival, és szerzi be ezeket helyi termelőktől. 

Hol találunk ilyen helyeket?
Ilyen a klasszikus és a műfajban kötelező balatonszemesi Kistücsök, a hentes- és delikátüzletből bisztróvá bővült balatonkenesei Pörc, a nagymamák felejthetetlen ebédjeit idéző vászolyi Zománc Bisztrócska, de meg kell említenünk a csopaki Vígmolnár Csárdáta Szőlősi Kocsmát és a Badacsonyban található Szőlőhegy Bisztrót, valamint a Borbarátok Éttermet is.

A gasztrohelyek összefogása

Egyre több olyan gasztroeseményen vehetünk részt, amelyeket az egyes régiók vendéglátóhelyei hívnak életre közösen. Az éttermek, borászatok, cukrászdák, stb. közös programjain sok hely étel- és italkínálatát kóstolhatjuk végig, és olyan izgalmas kísérőprogramokon vehetünk részt, mint pl. borkóstolás a Balaton közepén. Ha van idő, beszélgethetünk a kedvenc éttermünk séfjével, és még az sem kizárt, hogy a végén egy jó buliban találjuk magunkat.

Hol találunk ilyen programokat?
A 2. évadába lépett Gasztrohegyen 10 badacsonyi vendéglátóhely szervez tematikus hétvégéket, a Balatoni Kör mindig más helyszínen megrendezett Gasztro Piknikjein az éttermektől a pálinkafőzdékig számos különféle profillal rendelkező vendéglátóhely vesz részt és hasonló programot hoz létre a minden év novemberében megrendezett Füred Gastro is. A boglári és lellei vendéglátósok és borászok összefogásának eredménye a Murci Fesztivál, a Gasztro Farsang vagy a Kishegyi Kortyok és Falatok esemény, és érdemes ellátogatni a Megfőzzük Almádit Egyesület programjaira is.

A régi és az új együtt adja ki az erős desszertkínálatot

A Balatonnál a klasszikus és az újhullámos cukrászat nagyon jól megfér egymás mellett. A hagyományos receptek alapján készült sütemények és a minimalista desszertcsodák akár egyetlen vitrinben is találkozhatnak. Fagylalttéren is nagyon erős a régió, mind az északi, mind a déli parton találunk kihagyhatatlan lelőhelyeket, az elegánstól a káli-medencei udvarig.

Hol találunk ilyen helyeket?
A klasszikusabb vonal kedvelőinek a füredi Bergmann-cukrászdákat és a Karolinát ajánljuk, a rusztikusabb, családias helyeket keresőknek az Arácsi Cukrászdát, a Mónisütit, vagy a Mártont. A modernebb irány rajongóinak nem szabad kihagyni a Café Melbát, és a 2020-ban újranyitó Villa Grétát, vagy a lellei Geleta Cukrászdát sem.

Brunch akár kora délutánig

A ráérős, kiadós reggelik tesznek igazán hedonistává egy balatoni, vagy káli-medencei kiruccanást. Akár a nap fénypontja is lehet egy ilyen belassulós, helyi alapanyagokból készülő brunch, ami jóval túlszárnyalja a rántotta-sajttál-müzli vonalat, és nem mellesleg kiválthatja az ebédet is.

Hol találunk ilyen helyeket?
A strandtól és az elegáns kávéháztól a családi farmon át az eldugott udvarház teraszáig számos helyen kínálnak kiadós reggelit, illetve brunch-ot. Korábbi cikkünkben összegyűjtöttük a kedvenceinket.

Specialty és minőségi kávé 

A Balatonra látogató kávérajongók sokáig elégedetlenek voltak a tó körüli felhozatallal, de ez már a múlté. Már a tónál vannak specialty kávézók, és egyre több vendéglátóhely tartja fontosnak, hogy minőségi kávé is legyen a kínálatban. Egy strandbüfében vagy egy cukrászdában is találhatunk jó kávét és képzett baristákat – elég, ha a tulajdonos egy kicsit kávéőrült, és máris többféle pörkölésű és termőhelyről származó kávé közül választhatunk.

Hol találunk ilyen helyeket?
A Balaton kapujában egyből pótolhatjuk a koffeint a panorámás Rusty Coffee-ban, Füreden a legendás Pazarban ihatunk különféle specialty kávékat, és a Vánkos Bisztróban is képzett barista szolgál ki minket. Korábbi cikkünkben összegyűjtöttük a kedvenc kávés helyeinket.

Vega, vegán, és mentes ételek