Tettünk egy felfedezést. Ha Veszprém úgy 20 km-rel arrébb, a Balaton partján lenne, egy életre véget érne az a nevetséges versengés, hogy melyik település a tó igazi fővárosa. Ezzel az erős állítással lehet vitatkozni, de tény, hogy Veszprémben akkor sem nehéz elfoglalnunk magunkat egy hosszú hétvégén, amikor a Balaton partja még téli álmából ébred. Hamarosan eláruljuk, hogy pontosan miért, de elindítunk egy új rovatot, amelyben különböző szempontok alapján teszteljük a balatoni régiót. Elsőként az általunk legjobb tavaszi városnak ítélt Veszprémet vizsgáltuk meg öt szempontból.

Veszprémvölgy és Leonardo - Aktív

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Veszprémben, és arra jöttünk rá, hogy miközben egy 60 ezres megyeszékhelyen vagyunk, szokatlanul sok lehetőség van arra, hogy a betondzsungel helyett a valódi természetben legyünk. Meg akartuk nézni, mit tud az a Jutas-kilátó, amelyik Leonardo da Vinci matematikai kísérletezgetésének is köszönhetően lett Fibonacci-szerűen csiga alakú. A helyszínen derült csak ki, hogy Leonardo és a látványos design a legnagyobb szám az egész történetben, mert a kilátó egy dolgot nem tud nyújtani: látványos kilátást. Balról dombok, jobbról pedig egy gyártelep, ezt viszonylag könnyű felülmúlni akár a várban a Tűztoronyból, akár a múlt héten átadott új, gulya-dombi kilátóból. Kiderült viszont, hogy a Jutas-kilátó közelében erdei sétaútvonal, bicikliút és egy street workout hely is van, ami mind kifejezetten jó pont.

A hosszú hétvégén kiderült az is, hogy amint rátalálunk a Séd-patak völgyére, utána már nem lehet gond. Ez nemcsak Veszprém, hanem az egész balatoni régió egyik legbarátságosabb része, mert ennyi játszóteret és szépen kialakított gyalog- és bicikliutat csak nagyon ritkán látunk. Az egészséges mennyiségű térkő, példátlanul békés közeg és a rengeteg zöld miatt első ránézésre inkább képzeltük magunkat a sógorokhoz a szomszédba, pedig ez a hely alig több, mint 100 km távolságra van Budapesttől.

Ár: A séta, a játszóterek és a biciklizés is ingyenes. Kivéve akkor, ha bérelnetek kell a biciklit. A kilátók közül pedig egyedül a Tűztorony fizetős.
Élményfaktor: 8/10
Amit hiányoltunk: Egyszerű közbringa hálózatot. Egy jól működő VEBI-t.

Egy marhapocakot ebédre? - Gasztro

Veszprémben annyi jó étterem került fel a tesztelős listánkra, hogy még nem értünk teljesen a lista végére. Egyelőre a tesztek alapján őket ajánljuk:

  • Fricska - Parádés burgert ettünk náluk, a Séd-patak partjával és a várra néző kilátással pedig a romantika-faktor az egekben van.
  • Oliva Étterem - A 11 Gault Millau-s séfsapkához képest nagyon is megfizethető a konyha. A híres csokis desszert itt kötelező program.
  • Elefánt Étterem - Nagyon központi helyen korrekt minőség, nem lóg ki a sorból sem felül, sem alul.
  • Tizen1 Kávézó - Tavaly novemberben nyitott kávézót egy korábbi magyar barista bajnok. Megtalálni nehéz, itt ragadni könnyű.
  • Mackó Cukrászda - Központi helyéből fakadóan nagyon könnyen lehetne tucat és igénytelen. Szerencsére erről szó sincs. Sorban állásra érdemes készülni.

Két hely különösen előkelő helyen szerepel a további tesztekről szóló listánkon: a mediterrán belsővel és a legalább annyira magyaros, mint olaszos étlappal működő Chianti és a konzervatív belső ellenére gasztronómiában minden újításra nyitott Villa Medici étterme is állandó szereplője az ország legjobb éttermeit összegyűjtő toplistáknak.

Ár: Attól függ, hova ülünk be. A top éttermekben egy ebéd/vacsora két főre 10 ezer Ft fölé kúszik, de a listánkon szerepel olyan igényes hely is, ahol már ennek feléből is kijövünk.
Élményfaktor: 7/10
Amit hiányoltunk: A minőség jó, már csak a mennyiségen lehetne gyúrni. A mostani lista szereplőit gyorsan ki lehet pipálni, és így félő, hogy többszöri látogatás után unalmassá válik a kínálat.

Az avantgárd királyné birodalma - Várnegyed

várnegyed több okból is megér egy hosszabb sétát. Az olyan kötelező körök, mint a hangulatos, macskaköves utcák, vagy a veszettül jó kilátás a Benedek-hegyi kereszttől csak a kezdet, a folytatáshoz pedig már múzeumokat és templomokat is érdemes látogatni, amelyek májusban már kivétel nélkül nyitva tartanak. Korábban összefoglaltuk, hogy a barokk házakkal felszerelt várnegyedbe hogyan szivárgott be a kortárs kultúra, ki az a Vass László, miért van kortárs gyűjteménye, vagy ki tervezte az érseki palota épületét.

Legutóbbi cikkünk óta a Várbörtön múzeuma is megnyílt, ami legalább annyira érdekes hely, amennyire körülményes ide a bejutás. Mivel a Veszprémi Törvényszék épületén belül található, itt folyamatosan zajlanak tárgyalások, így a kiállításra csak tárlatvezetéssel lehet bemenni. Minden szükséges információt itt megtaláltok, de a tanácsunk, hogy legalább egy nappal előtte hívjátok fel a honlapon szereplő telefonszámot, mert mi kétszer próbálkoztunk, és érdeklődők hiánya miatt egyszer sem indult el a tárlatvezetés.

Márciusi látogatásunk során az egyik legemlékezetesebb sztorink a Szent Mihály-bazilikában történt. Ekkor még csak néhány múzeum nyitott ki, és az egész városon érződött, hogy nagyon az elején járnak a téli álomból történő ébredezésnek. A bazilikába is csak azért mehettünk be, mert egy kisebb nyugdíjas csoport kellően határozott követelte magának a bejáratnál a nyitott kapukat és az áhítat jogát. A templomban éppen egy idős hölgy porszívózott, aki takarító személyzetből fél perc alatt átváltott idegenvezetőbe, és jó alaposan elmesélte a templom történetét, ahogy egyik emléktábla sem tudná.

Az elképesztő és hirtelen információ áradat miatt a legérdekesebb sarokpontok maradtak meg, de ezeket (a török uralom alatt imaház volt, 1907-ben akkora földrengés érte Tatabányát, hogy még ennek a templomnak a falai is megrepedtek, valamint van még olyan falrész, amelyet az Árpád-korban építettek) úgy adta elő a néni, mintha a legjobb történelem órára kerültünk volna be. A végén annyit kérdezett: "Hát, és ereklyét láttak-e már?"

A nemleges válasz után azonnal az oltár előtti térre mutatott: "Akkor menjenek oda, és fotózzák le gyorsan." Kiderült, hogy itt őrzik Gizella királyné karcsontját, amit saját szemünkkel látni egyszerre volt felemelő és bizarr élmény. Viszont ha külön nem hívja fel a figyelmünket a porszívós néni, valószínűleg soha nem vesszük észre, és még mindig ott tartanánk, hogy nem láttunk igazi ereklyét.

Ár: Szerintünk legfeljebb egy-két múzeumot lehet egy hosszú hétvége alatt befogadni, két belépő pedig 2-3000 Ft-ból ki fog jönni. A bazilikát már Gizella karja miatt se hagyjátok ki, ez úgyis ingyenes.
Élményfaktor: 7/10
Amit hiányoltunk: Egyszerűbb bejutást a Várbörtönbe!

Őslények és gyűrűsfarkú makik országa - Állatkert

Az állatkert az a hely, ami mentőötletként minden általános iskolai osztályfőnöknek beugrik, ha programot akar szervezni egy veszprémi városnézéshez, de mégsem lesz kínos kötelező kör, ahol a "Mikor megyünk már tovább?" kérdést ismételgeti mindenki. Az állatkert újított az utóbbi években: előbb kicsi elefántok költöztek be az új házukba, később pedig orrszarvú, egy nagy csapat pingvin, borjúfokák, flamingók és skarlát íbiszek is érkeztek. Gyerekekkel főleg kihagyhatatlan program, mert ritkán lehet gyűrűsfarkú makival barátkozni, vagy az Amazonas hőségét egy radiátoron maga elé képzelő kaméleonnal találkozni élőben.

Az állatkert idei újítása egy dinoszaurusz park lesz, ahol a műanyag őslények mellett egy az elmúlt 250 millió évre visszatekintő földtani kiállítás is épül.

Ár: A felnőtt belépő 2500 Ft, a diákjegy 1700 Ft. Ahhoz képest, hogy ez egy szinte teljes délelőtti/délutáni program, szerintünk megéri.
Élményfaktor: 8/10
Amit hiányoltunk: Kicsit több állatot. Az állatkert új, gulya-dombi része szellősebb, mint a régi rész.

Német ifi punk találkozik Mendelsohnnal - Kultúra, szórakozás

Nem állítanánk, hogy a veszprémi éjszakákat a mai napi emlegetjük, bár valószínűleg láttuk azt a punk kocsmát, ahol legalább Sid Vicious-nek kell lenned ahhoz, hogy bármit rendelhess. Sok utcát kellett végig gyalogolnunk, mire megtaláltuk a márciusban nyitott Szigony nevű helyet, ahol kaptunk egy korsó Staroprament 500-ért, és a pultos lány első kérdése sem az volt, hogy "de pontosan miért akartál Veszprémben bulizni?". A Szigony kulturált underground hely falra ragasztott lemezekkel, szörfdeszkákkal és graffitikkel, a programlistában pedig ugyanúgy találtok első turnés német és cseh punk zenekarokat, mint agyeldobós drum 'n' bass bulit.

Egy fokkal könnyedebb stílust képvisel az Expresszó Klub, ahol minden hétvégén a Petőfi Rádió, vagy a Budapest Park valamelyik nagy kedvence lép fel. Ezen a hétvégén például Akkezdet Phiai koncert lesz, jövő héten Magashegyi Underground jön, de hónap végéig azért a Wellhello is ideér. Az Expresszó nyáron zárva tart, ami érthető: a náluk fellépő zenekarok úgyis a fesztiválok között turnéznak oda-vissza. Az Expresszót a Hangvilla épületének pincéjében találjátok.

Hangvilla teljesen más műfajt képvisel, mint az előzőt két helyszín, de mivel itt Esterházy Pétertől kezdve a Mendelssohn Vonósnégyesen át Csernus Imréig mindenki megfordul, nem lehet róla nem megemlékezni. A Hangvilla minden szerepet betölt, mint egy tisztességes kultúrház, viszont maga az üvegpalota-szerű épület sokkal látványosabb a más megyeszékhelyeken megszokott, a szocializmus hagyományait még 25 évvel a rendszerváltás után is őrző régi bútordaraboknál. Közben pedig tényleg az van, hogy egyszerre tartanak itt Veszprém Szépe-döntőt, vagy "fergeteges szezonzáró" Rock-Kanok bulit is, majd május 13-án a nu-jazz trombitás, Erik Truffaz lép fel lemezbemutató koncerten. A Hangvillához hasonlóan fontos intézmény a Petőfi Színház is, amelynek szecessziós épülete (tervező: Medgyaszay istván) az építészetért rajongóknak zarándokhely lehet.

Ár: A Szigony 1000 Ft körül lehet, az Expresszóba 1000-2000 Ft közötti a beugró, a legkomolyabb Hangvillás program pedig 4-5000 Ft körül is lehet.
Élményfaktor: 7/10
Amit hiányoltunk: A kulturális lehetőségek a rengeteg múzeummal kiegészítve egész jók, de több igényes szórakozóhelyet elbírna a város. Olyat, ami az igényes borozós szpotok (mint a Fricska, Decanter Bisztró) és a punk törzshelyek között van félúton.

Ez a cikk a MasterCard® és a We Love Balaton közös, Enyém a Balaton! kampányának részeként készült el. További részletek hamarosan.