Borászok és borfogyasztók is sokat dolgoznak rajta, hogy az egész bormizéria egy avatatlanok számára érthetetlen misztériumnak, vagy esetleg orbitális humbugnak tűnjön, ahol emberek ezoterikus kijelentéseket tesznek a poharukban lötyögtetett folyadék hatására. Ennek a képzetnek remek ellenszere egy borászsimogató túra a Balaton környékén. Itt könnyen kiderülhet, hogy a vacak borok mellett a jó borok élvezetéhez sem kell betéve tudni a borsznob szótárt, a borászok pedig nem mind csersavakból összeálló asztrállények. Ráadásul egy csomó csodabogár van közöttük.
Ott van a déli parton a szőlőművelést gyerekként utáló, majd Kislaki Bormanufaktúra néven saját borászatot alapító Légli Géza, akivel azt érzed, jó lenne igazán berúgni egyszer. Hasonló a Káli Kövek borászának, Szabó Gyulának a története is, aki a gyerekként utált szőlőkapálás, a pesti partiévek majd egy sportszercég igazgatói posztja után jött a Káli-medencébe családot és borászatot alapítani. Aztán ott van a Brains volt MC-je, Dobai András, aki most a Kredenc borbisztrót vezeti Balatonfüreden, és nem kicsit nézték őrültnek, mikor otthagyta a fővárost Füredért. De a sikeres közgazdászból lett sikeres borász, Jásdi István is otthagyta az ingatlanbefektetéseket a csopaki olaszrizlingért, amire alapozva létrehozta a Jásdi pincét.
És itt van legújabb találatunk, Trombitás Tamás, a Szentbékkállán élő, világot megjárt képzőművész-borász, a Trombitás Borház tulajdonosa. Trombitás a borok mellett az absztrakt geometria, a fémszobrászat, a féminstallációk és a végtelenül leegyszerűsített betűk világában érzi jól magát. Így az általa felújított tornácos ház hátsó műtermében máig orbitálisan nagy fa- és fémbetűk hevernek. Csak az újabb szerelem, a borok miatt hanyagolja őket mostanában, de a borok címkéjét maga tervezi.
Azt mondja, legújabb projektje, a Mi a kő – Káli Medencei Borok Háza is egy installáció és kihívás, csak máshogy. A csaknem 200 éves, az utolsó évtizedeit pancsoltbor-szagú italboltként töltő fogadóból modern étterem és vendégtér lesz. Hatalmas betonpulttal, beton járólappal, amelyekbe mozaikokat olvasztanak. És persze nem pancsolt borokkal. Trombitás egyébként azt mondja, hogy a Mi a kő nyitásának egyik fő oka, hogy végre legyen egy hely a környéken, ahol ihat egy rendes kávét.